No.#13 Két tűz között, tűzön vízen.

- Ne félj, minden rendben lesz! - fogta meg az előtte álló lány vállát nyugtatásképp Kris és halkan a fülébe súgta. Nem volt nyomulós és nem is volt kárörvendő. Olyan volt, akárcsak egy bátyó, ki a kishúgát védelmezi. Ahogy elhagyták az incheoni repteret, a fiú személyisége a megtett kilométerek számával változott. Míg Lay közelében arrogáns volt és bunkó, Ailee mellett valósággal kenyérre lehetett kenni. Ennyit számítana az a híres "férfiúi becsület"?
-Nem félek. -súgta vissza a lány. -Rettegek. -rázkódott meg, valószínűleg a hideg rázta ki.
-Látom. -nevetett föl a fiú úgy, mint ahogy először és utoljára azon a délutánon látta, mikor először találkoztak. -De teljesen fölösleges. Már kint vagyunk. Fogunk egy taxit, aztán még egyet, aztán az apám által kiküldött kocsiba beszállunk és már megyünk is. Másrészt... Itt vagyok, és ameddig melletted vagyok, nincs okod félelemre. Vigyázok rád, capiche? -mosolygott a tőle majdnem két fejjel kisebb lányra.
-Azt hiszem. -adta a választ Ailee már valamivel bátrabban. Tényleg megnyugtatta a tudat, hogy Kris vigyáz rá, de itt csak az volt a gond, hogy nem maga miatt aggódott.
-Nos, tündérbogár, csak karolj belém, told feljebb a napszemüveged és próbálj úgy tenni, mintha a barátnőm lennél! A parókádat húzd lejjebb egy picit! Megeshet, hogy megállítanak engem, ilyenkor csak mosolyogj, hajolj meg és maradj csöndben! Az én érkezésem várható volt, mivel mindenki azt hiszi, hogy apám wushura járat. De ez mellékes. Lényeg a lényeg, mosoly és csönd. A többit bízd rám! -fogta hatalmas markába a lány csöppnyi kezét és óvatosan átfonta saját karján.
-Miért van az az érzésem, hogy csak azt akarod kiélvezni, hogy Yixing nincs itt? -csinált úgy Ailee, ahogy arra kérték.
-Áhh, Yi Fan! -hallatszott egy erős és mély női hang.
Mondd, hogy nem csak téged hívnak így... -kérlelte magában a lány Krist, de sajnos az égiek füle ezúttal csukva volt így sem ők, sem a fiú nem hallotta meg.
-Chow.- mondta Kris a nő nevét, majd ez volt az egyetlen szó amit Ailee még megértett a karattyolásból.
 Tényleg különös a kínai nyelv. Néha olyan, mintha tüsszentenének, máskor olyan, mintha még csak az orrukat csikizné. Habár van amikor susogós és néha szép dallama van.
Különleges. Ez a megfelelő szó rá.
De ahogy ez a nő beszélt, az valami nagyon érdekes tájszólással és hanglejtéssel volt. Ráadásul egész végig kedvesen és elismerően mosolygott, de szegény lány ha csak a hangját hallotta mert elnézett egy pillanatra, már azt hitte, hogy káromkodik.
Érdekes.
Ailee végül nagy ráérésében úgy gondolta, hogy feltérképezi az itt lévő embereket, hogy minden biztonságos-e. Megvetette a lábát a földön és karját picit erősebben fonta a mellette lévő fiú keze köré, minek az láthatóan örült. Egy pillanatra becsukta a szemét és koncentrált. Ilyenkor tényleg előnyös volt a napszemüveg. Lassan érezte, hogy az a kis elektromosság átjárja ami ilyenkor mindig, majd felnézett és a zöld szövegek már mindenki fölött tökéletesen látszódtak. Végigvezette tekintetét minden egyes emberen és megnézte részletesen, hogy nem-e tagja annak a maffiacsoportnak, mi elől éppen menekülnek.

"Lu Ah-Kum - 34 éves - eladó
-Családja
-Múltja
-Jövője
-Tulajdonságai
-Egyéb " 

Rendben, ő nem veszélyes. Elég volt csak a foglalkozást nézni, ebből már bármelyik titkos szervezet tagja lelepleződhet.

" Ji Gang - 28 éves - áruellenőr
-Családja
-Múltja
-Jövője
-Tulajdonságai
-Egyéb "

"Kim Jongin - 20 éves - maffia
-Családja
-Múltja
-Jövője
-Tulajdonságai
-Egyéb "

A lányban hirtelen megállt az ütő.
Gáz van, gáz van, de még mennyire, hogy gáz van... -hajtogatta magában, míg rákoncentrált a maffia szócskára, mi mellett egy apró dobozka jelent meg: Huang maffia csoport; beosztott.
-Kris! Mennünk kell! -suttogta oda a fiúnak angolul, hogy még véletlenül se érthessék meg az itt lévő emberek. -Gáz van. -rángatta a karját picit, mire a fiú rögtön rá kapta tekintetét.
-Mi történt? -kérdezte ugyan úgy, angolul. Az egyik közös tulajdonságuk; mind a ketten Amerikában nevelkedtek. Ennek hála már két nyelven is kommunikálhattak akár.
-Itt van az egyik. -mondta Ailee majd jobban megszorította a kezét. Ez már tényleg a maguk miatti aggódás volt. A fiú még illedelmesen elbúcsúzott a kínai nőtől, majd amilyen gyorsan csak tudtak, fogtak egy taxit. Az autóban ülve az idegességük valamicskét csökkent, de szívük még mindig abban az őrült ütemben dobogott, amivel végigszelték a reptér előcsarnokát. Megadták az úti célt a sofőrnek, majd végre a motor berregésének hangjával egy időben föllélegeztek. Kinéztek az ablakokon és sehol sem volt már nyoma a fiúnak.
Nem vette észre őket.
Ailee még mindig látta az emberek adatait, így újra végigfésülte a közelben sétálókat. Sehol semmi gyanús.
-Honnan tudtad, hogy itt van egy? -fordult felé Kris.
-Én.. láttam a rejtekhelyükön. -hazudott.
-Igaz is.. Sok mindenkit láttál. -dörzsölte meg homlokát a fiú idegesen. -Ki tudja, hogy van-e itt más is.. Mi van, ha többen vannak és meglátott az egyik? -nézett vissza az ablakon keresztül.
-Nem hiszem. Egyedül volt és több ismerős arcot nem láttam. -próbálta nyugtatni Wu Fant a lány.

Kissé viccesnek találta, hogy ezúttal a mellette ülőnek vannak jobban felborzolva az idegei. Habár Ailee hangjában érezni lehetett, hogy biztos benne, Kris mégis kételkedett. A taxi egészen Hongkong közepébe vitte őket, hol átszálltak egy másik taxiba.
-Ez most mire volt jó? -kérdezte a lány a mellette ülő, telefonján valamit szorgalmasan pötyögő fiút.
-Ha esetleg követnének, így nehezebb lesz. A fővárosban azért kellett belesétálnunk abba a szép nagy emberseregbe. Most egy kis külvárosba megyünk, ahol apám egyik embere már vár minket. Már minden el van intézve. -nézett föl egy pillanatra a kütyüből majd egy mosoly után vissza is merült az elektronika csodás, de kapcsolatromboló világába.
-És tulajdonképpen hova is megyünk? -kezdeményezett újra beszélgetést Ailee.
-Egy erdővel körülzárt helyre. Nem nagy és nem is luxushely. Egy egyszerű vidéki ház, amit ideiglenes szállásnak szántak. Ne várj túl sok extrát. -nevetett föl a fiú.
-Hála az égnek. -sóhajtott föl a lány megkönnyebbülten.
-Te ennek örülsz? -nézett a mellette ülőre szórakozottan Kris. Arcáról lerítt, hogy nem ezt a választ várta.
-Még szép. -válaszolta Ailee. -Iszonyat kínosan érzem magam még Yixingéknél is. Mindenhol szobalányok és alkalmazottak. Mindig azt nézik, hogy mit tehetnek meg értem és hogy mikor vehetik ki a kezemből a seprűt. Lehet, hogy jómódú a családom, megtehetné, hogy felfogadjon embereket és egy villába költözzön, de engem munkára neveltek. Mindig azt mondták, hogy a munka nemesít, és szerintem ez nagy igazság.
-De ha ennyire jól megy a szekér, miért is kellett a kényszerházasság? -nevetett föl Kris.
-Az egy kritikus időszak volt, és tényleg le voltunk égve. Azelőtt viszont tényleg jó volt a vállalat jövedelme, és miután a két cég egyesült, az eddigieknél is jobb lett. -mosolygott a lány.
-Viszont még nem vagytok házasok, igaz? -mosolygott a fiú kárörvendően.
-De azok leszünk. -fordította el arcát Ailee jelezve ezzel, hogy a fiú tapintatlan volt.
-Áldásom rá.. -nevetett Kris és széttárta kezeit, már amennyire abban a szűk taxiban egy torony ki bír nyújtózni.
-Ha az áldásod van rajtunk, akkor miért segítesz? -nézett vissza a lány összevont szemöldökkel.
-Az egy dolog, hogy összeházasodtok. Én attól még ugyan úgy kedvellek. Két gyűrű és egy papír lehet, hogy az életed megváltoztatja, de az érzéseimet nem. Elfogadtam, hogy a csatát Yixing nyerte, de a háborút én fogom. - kacsintott, majd újra a telefonjába merült.

***

-Nagyfőnök, a WC-re ugye nem akar velem jönni? - mondta Ailee az őt követő Krisnek csipkelődve. 

-Ami azt illeti, ha már így rákérdezett drága hölgyem, miért is ne? -mondta a fiú egy félmosoly kíséretében, mire a lány mellkason vágta és felnevettek. 

Egy benzinkúton szálltak ki a taxiból és beugrottak venni még pár dolgot mielőtt újra elindultak. 

-De én ezt halál komolyan mondtam. -mondta Ailee miután alábbhagyott a nevetésük. -Ki nézem belőled, hogy képes vagy bejönni utánam.. -rázta a fejét mosolyogva. -Szóval 2 perc kimenőt kérek. -intett, majd besétált a női mosdóba. Kris bizonytalanul nézte még egy kis ideig a csukott ajtót, majd huzakodva az újságokhoz lépett és böngészni kezdte őket. Már egészen belemelegedett az egyik hírlapba, mikor hirtelen valami hozzáért a karjához és megrázta. 

-Boo! -mondta a valami. 

-Úristen! - ordított ijedtében a fiú és kis híján földöntötte az újságos szekrényt. A mellette álló "szörny" hangos nevetésbe kezdett, majd Kris arcára nézve még hangosabban folytatta. A fiú halálra vált arccal nézett a mellette már hasát fogó Aileera. 

-Hátba támadtál! -dobbantott a fiú lábával. 

-Nem igaz. De látnod kellett volna magad! -nem bírta abbahagyni a nevetést a lány. - Úgy kapálóztál, mint aki mellett taposóakna robbant. 

-Ezt még visszakapod Lee Ye Jin. Még visszakapod!- mutogatott a lányra komoly arccal, miközben a mosdók felé araszolt. Háttal ment, majd a legközelebbi ajtón benyitott és bement. 

-Kris! Az a.... -halkult el a lány hangja a mondat végére, mivel hangos sikítások töltötték be az épületet. 

-Perverz disznó! -rohant ki bentről egy nő sikítva. 

-Elvetemült állat! Szemérmetlen kukkoló! -jött ki háttal Kris kezeit arca elé tartva, mivel egy testesebb nőszemély éppen ridiküljével püfölte és kiabált rá. 

-Sajnálom, hölgyem! Véletlen volt! Nem akartam... -magyarázkodott a fiú, de a nő még mindig ütötte ahol érte. Végül jó pár csapás után vállára tette a kis táskát, megigazította szoknyáját, duzzogva a magasba emelte orrát és kisétált. A fiú lassan odaaraszolt Ailee mellé, ki már így is alig bírta visszatartani az előbbinél is nagyobb nevetést. 

-Hülye ajtók... -mormogta maga elé a fiú, mire a lány nem bírta tovább, hatalmas nevetésbe kezdett. 

-Ekkora gyökeret, mint te... -nevetésétől visszhangzott a kis benzinkút.

No.#12 Két tűz között, tűzön vízen.

-Igen, azt hiszem. -bólintott egyet Chanyeolra a lány, majd egy újabb szendvicsbe kezdett. -És most mit csinálunk? Mármint... ez iszonyú veszélyes. Ha észreveszik, hogy megszöktünk az első az lesz, hogy itt keresnek. Ugye erre nem én gondoltam először? -esett kétségbe Ailee.
-Nem, nyugodj meg. -masszírozta halántékát idegesen Yixing. Ez sosem jelentett jót. Valami terhelte.. Valami nagyon súlyos.
-És mire jutottatok? -kíváncsiskodott a lány, míg szájába egyszerre tömte be azt a fél szendvicset.
-Amíg készülődtél, megbeszéltünk valamit. Igen, tudom, hogy utálod ha helyetted döntenek, de ezt muszáj elfogadnod! -folytatta Lay. -Nos, nem maradhatsz itt. Ezt te is tudod. -sóhajtott. -Szóval, az egyetlen és a legbiztosabb tervünk az az volt, hogy...
-Eljössz velem. -vágta közbe Kris türelmetlenül. -Kínába megyünk, az apám rejtekhelyére.
-Hogyan, kérlek? -döbbent le a lány.
-Te és én holnap indulunk. Nem lehetünk feltűnőek, márpedig ha az egész családod kiköltöztetnénk több lenne mint figyelemfelkeltő.
-Akkor itt akarod őket hagyni, hadd találják meg őket és vigyék el? Ki tudja, milyen szörnyűségeket csinálnának velük! -sipákolt a lány idegesen. Nemhiába, a családja volt a mindene. A legszentebb és legértékesebb dolog, ami számára valaha is létezett. Ha a legkisebb veszély is fenyegette őket, bármit megtett azért, hogy elmúljon.
-Természetesen nem. A Zhang maffiának bűntudata van. -mosolyodott el önelégülten az utolsó mondatán. Viccesnek találta, hogy családjának legnagyobb konkurense ennyire sebezhető. - Az emberei beköltöznek a szomszédotokban álló üres házba egy hónapra. Elhíresztelik a családoddal együtt, hogy nem tudják feldolgozni az eltűnésed, így egy hónap múlva elköltöznek. Persze azalatt a harminc nap alatt 24 órás megfigyelésben lesznek minden irányból. Kamerákkal és persze a szomszédba költöző őrökkel. A legkisebb zajra is ugranak, ne aggódj! A reakciójuk és reflexük mindig is jó volt... Túlságosan is jó. -húzta el száját.
-És egy hónap múlva eljönnek oda, ahol mi leszünk? -csillant fel Ailee szeme.
-Nem igazán. Yeol barátunk szépen elmondta, hogy Kínában is szép kis hálózatuk van, főleg a repterek közelében. Így akarva, akaratlanul is de észrevennék. Még mi ketten megúszhatjuk, ők már nem. Yixing nagybátyjának a szállására mennek.
-Hogy belefolyjanak azokba a mocskos ügyekbe, amik ott történnek? Nem hagyom! -tiltakozott a lány.
-Drágám, hagynád, hogy befejezzem? -nevetett fel Kris. Mindenki szúrós tekintettel nézett a felhőkarcolóra, kivéve a mellette bambán ülő Chanyeolt. Lay köhintéssel közölte, hogy rossz volt a megszólítás. -Mármint Ailee. -forgatta a szemeit.
-Hallgatlak. -bólintott a lány.
-Ez szállás, nem központ. A lakásba nem hozunk haza munkát, ez maffia törvény. Ahol alszol, ott nem gyilkolsz és a többi...
-Mellékesen akkora ez a hely, hogy három nagyobb lakást kitenne. Ezért van szárnyakra osztva. A családod a nyugatit kapja, ami magában olyan mint egy külön ház. Külön bejárat, külön minden. Pont ilyen "vészhelyzetekre" alakult. -vette át a szót Yixing.
-És ott gondoljátok, hogy nagyobb biztonságban lennének? -gondolkodott el a lány, más belekötni valót keresve.
-Igen. Mivel a nagybátyám is ott él, természetesen duplán be van védve. Mivel a családod is odaköltözik, háromszoros védelem lesz. Óránként 40 őr és 20 testőr dolgozik egy-egy szárnyban. Azt hiszem, ha ott nem lennének totális biztonságban, a világon sehol máshol. -adta a kielégítő választ a fiú.
-Rendben. Talán... beleegyezek. -bólintott a lány. -És mi meddig leszünk Kínában?
-Ameddig a helyzet nem enyhül. Talán egy fél évig. Lehet évekig. -vonta meg a vállát Kris.
-Hogy mi? Addig ott fognak lakni? Addig nem láthatom őket? -akadt ki újra Ailee.
-Csak videóhívásokon keresztül tudjátok tartani a kapcsolatot addig. Túl veszélyes lenne...
-Nem hiszem el. Nem akarom ezt. -lábadt könnybe a lány szeme. -Mégis honnan fogjátok tudni, hogy mikor van vége? Hiszen látjátok, Yixinget is már tíz éve nem akarták elrabolni. Erre itt van ez. Könyörgöm! Térjetek észhez!
-Ez más. Most A Zhang és a Wu maffia egy közös cél érdekében egyesülni fog. Már mind a kettőnek elég kárt okozott ez a csoport. Megsemmisítik, de ez nem egyik napról a másikra megy. Viszont most, hogy velünk van Chanyeol, így hamarabb lerendezhetjük. Megsemmisítjük a bázist, az állomásaikat és mindent. Ez elég lesz ahhoz, hogy vége legyen ennek. Talán vér is fog folyni, de nem a miénk. -rántotta meg a vállát újra Kris, mintha ez olyan mindennapi lenne. A lány elhűlve hallgatta ahogy egy olyan dologról beszél ilyen természetesen, ami egyáltalán nem az. Abban a percben nem ismert a fiúra. Akkor tényleg egy maffia leszármazott volt.
Végül belekötést magyarázat követett még jó pár órán keresztül, majd végül minden kérdésre sikerült választ adni és az álmosság fölülkerekedett mindenkin.

***

A szobát még sötétség fedte, az egyetlen fényforrást az éjjeliszekrényen álló olvasólámpa csekély fénye adta. A tárgyaknak csupán a körvonala rajzolódott ki, mégis jól el lehetett igazodni bent. 

A lépcsőtől legmesszebb eső szobában egy ember aludt, habár ketten voltak. A másik csak feküdt és a mellette pihegő személyt nézte.
Hosszú ujjai köré fonta azt a kissé hullámos hajat, mit már olyan régóta nem érinthetett és magába szívta azt az édes illatot, mit már olyan régóta nem érezhetett. A tincs után kezei a lány arcára tévedtek, majd lassan lecsúsztak álláig.
Fejében rengeteg gondolat kavargott, szívében mégis több volt az érzelem.
Hány álmatlan éjszakát hagyhatott maga mögött azért, hogy kitalálja a szöktetési tervet és mindent pontosan eltervezzen. Hányszor hazudott a családjának, hogy jól van, belül mégis semmivé vált.
Mennyire várta azt a pillanatot, hogy újra karjai közt tarthassa... és most újra elveszti.
Miért nem lehet minden egyszerűbb?
Miért nem élhetnek kettecskén egy kis farmon, majd később hárman... négyen... heten, vagy ahányan sikerülnek. Sok pici Layel és Aileeval. Milyen szép is lenne. Maguk mögött hagyni a gondokat és mindent. Elfutni, elmenekülni... De amíg nincs lezárva ez a csata, képtelenek. Ezt végig kell játszani, mint egy társasjátékot és nyerni benne. Itt nincs köztes állapot. Bukás vagy nyerés. A két véglet, semmi más.
Majd hirtelen gondolatai újra a lány körül forogtak.
Hogyan kezdődött mindez?

Egy céltudatos és becsületes fiú volt Yixing világ életében. Az adott feladatának élt, minden percét annak tökéletesítésére szánta. Akármit tehetett a szebb jövő érdekében, azt megtette. Így mikor apja közölte vele, hogy a család érdekében egy találkozóra kell mennie, szívesen fogadta el a meghívást.
Akkor azonban még nem gondolta volna, hogy ez az egész életét... lelkét és mindenét változtatja meg.
Egy szimpla fogadásnak tűnt, hol az ipar legnagyobb cégeinek családjai jelentek meg. Azt, hogy vajon csak egy véletlen volt-e, vagy a sors rendezte így, nem tudni. De szemei folyton egy embert szúrtak ki. Egy mindig mosolygós és felettébb csinos lányt.
Ekkor még csak ennyi volt. Mire a fogadás véget ért, a fiú már-már kétségbeesetten kereste őt mindenhol. Persze az a személy titokzatos módon egyik percről a másikra tűnt el. Semmit nem tudott róla és ez így is maradt addig, míg az apja egyik nap kicsattanó örömével haza nem állított. Furcsa volt, hisz nem volt szokása így hazajönni munkából, aznap mégis olyan mosoly ült az arcán, mint még talán soha.
Boldogan mesélte a rivális cég bukására utaló jeleket és végül kibukott belőle egy név. Egy ismeretlen, mégis ismerős név. Ye Jin.
A fiú utána nézett és hirtelen olyan érzések kerítették hatalmába, mire nem léteznek szavak.
Apjának elmondta tervét, ki először kinevette, majd rájött, hogy fia elcsavart fejéből talán jó ötlet is származhat. Így született a házassági ajánlat a két cég és két fiatal között.

Már egészen belelendült a dolgok elemzésébe, mikor a lány nyöszörgése hozta vissza a fekete valóságba.
-Jó reggelt hercegnő. -mosolyodott el.
-Chanyeol te mit keresel itt? -pattantak ki a lány szemei hirtelen ijedtében. Hátrahőkölt úgy, hogy majdnem leesett az ágyról.
-Milyen Chanyeol? Lay vagyok. -nevetett fel a fiú halkan. -De jól esik, hogy nem dörgölőztél hozzám ezután a kijelentésed után. -mondta picit megszakítva az egyre hangosodó nevetést.
-Egyedül ő hív hercegnőnek. -dörgölte a szemét Ailee majd visszacsusszant.
-De nincs levédetve, így bárki használhatja.. -korlátozódott a nevetés mosolyra.
-Elnézést. -mosolyodott el a lány is. -Mennyi az idő?
-Hajnali három. -nézett telefonjára a fiú.
-Miért nem alszol?- tette föl Ailee azt a kérdést, amit fölösleges volt, hiszen tudta jól a választ.
-Mert ez az utolsó éjszakánk együtt. -mondta Yixing suttogva.
-Mi az, hogy utolsó? -tettetett a lány sértődöttséget, ezzel próbálva oldani a feszültséget.
-Négy óra múlva már a Kínába tartó gépen leszel azzal az istenbarmával. -fújtatott a fiú.
-Az még nem jelenti azt, hogy ez az utolsó éjszakánk. Csak egy időre válunk el egymástól. Különben is... Nem azért hordom ezt, hogy nehezebb legyek. -mutatta föl jegygyűrűjét Ailee, mi tökéletesen visszaverte a csöppnyi fényt. -Nem fogsz megszabadulni tőlem. -nevetett föl.
-Mintha akarnék. -csókolta meg menyasszonyát Yixing.

***

-Kommandó indul. -súgta oda Kris a mellette ülő lánynak, ki ugyan mosolygott, a könnyek már órák óta az arcát mosták. Végül a páros lassan fájdalmas búcsút vett a félszigettől és elindult arra a helyre, hol már csak az imák és a remény tarthatják bennük a lelket. 

No.#11 Két tűz között, tűzön vízen.

-Főnök, én mondtam, hogy nincsen ott semmi. -nevetett fel zavartan a fiú. A harmadik szekrény ajtaja becsapódott.
-Hmm. -morgott magában az öregebb, majd a zuhanó repülősarkak kopogásai az ajtó felé vették az irányt és lassan elhalkultak.
Miután csend telepedett a szobára, a szekrényben ülők és a kint verítékben úszó fiú egyszerre sóhajtottak fel megkönnyebbülésükben. El sem tudták képzelni, hogy mi lett volna, ha Lay és Ailee nem egy szekrénybe ülnek be. Akkor már egyikük sem látta volna a napot újra.
De egy valamire rájöttek ebből a menekülők.
A Yeol nevű srác tényleg kockáztatta értük a saját életét, mit nem tudtak neki eléggé megköszönni.

Pár perc múlva kinyitotta a kócos hajú barnaság a két szekrényt, majd kisegítette a benne ülőket.
-Komolyan mondom, ez felért egy adrenalinparkkal. -nevetett fel. -Egyébként Chanyeol vagyok. Nektek nem kell bemutatkoznotok. Ismerlek titeket. Ailee. -mutatott a középen még mindig kővé vált lányra. -Kris és végül Lay, Ailee vőlegénye. -mutatott a két kínai fiúra.
-Ömm. Fordítva. Én vagyok Ailee vőlegénye. -mutatott magára Yixing, hiszen a fiú összecserélte a neveket. Chanyeol végig mérte, majd egyik szemöldökét felhúzva megjegyezte.
-Téged jobban el tudtalak volna képzelni a féltékeny szeretőként. -Kris alig bírta visszafojtani a feltörekvő nevetést. Ailee most már változtatott annyit a merev testhelyzetén, hogy szemeit kikerekítette meglepettségében.
-Hogy mi? Féltékeny szerető? -nézett meglepetten a felhőkarcolóra Lay.
-Mindenki tud a történetetekről. A Zhang maffia unokaöccse megházasodik egy előkelő lánnyal akit hozzá kényszerítenek. De még az első találkozásuk előtt találkozik a Wu maffia fiával és már majdnem egymásba szeretnek. Erre a Wu maffia elküldi a fiát vissza Kínába 3 hétre, hogy ott tanulja meg a harcművészetet, de mire hazaér, a lány már el van jegyezve és valami furcsa módon a Zhang család sarja teljesen az ujja köré csavarta. Erre a Wu gyerek nem adja fel, megszöktetné de nem sikerül. Annyira romantikus. Komolyan. Mehetnétek egy latin-amerikai drámába. Habár nem bírom a melodrámákat, ezt szívesen megnézném. -nevetett Chanyeol halkan. Pár pillanat múlva észbe kapott, hogy egyedül ő nevetett és kissé szégyenkezve lenézett a többiekre. Vagyis Kris kivételével mindenkire.

A két kínai fiú egymás szemébe nézve szikrát szórtak, mit Ailee morgása szakított félbe.
-Maffiák? - folytatta volna kiabálva, ha Chanyeol be nem fogta volna a száját és be nem rántotta volna őket egy másik, hangszigetelt szobába.
-Na szóval. A kis hercegnőnek még minden új, igaz? -tisztázta magával a helyzetet a fiú. -Hupsz. -húzta be a nyakát. -Na de van még pár percetek lerendezni ezt, én addig csöndben figyelem tovább a műsort. Ha idő van, akkor futunk. -hadarta el a tervet Yeol, majd kényelmesen leült egy székre és figyelte, ahogy a két fiú egymást szidva beszélnek át a velük veszekedő Ailee feje fölött.
-Mi az, hogy maffia? Szóval innen fúj a szél? Innen ismeritek egymást? -hallatszott a lány hangja, aki ügyelt arra, hogy dühe ellenére ne kiabáljon.
-Igen? Megszökteted más menyasszonyát?! Komolyan mondom, ha nem kellenél a kiszökéshez, most agyonvernélek. -akadt ki Lay. A fiú ezt az oldalát még egyszer sem mutatta a lány előtt, és senki előtt nem volt szokása így viselkedni. Mindenki egy aranyos, tisztelettudó és nyugodt embernek ismeri meg.
De azt kevesen tudják róla, hogy amihez kötődik és akit szeret, azért az életét is feláldozná, hogy maga mellett tartsa. Nagyon ragaszkodó és hűséges ember volt, aki ezt sokszor túlzásba is vitte.
-Akadj már le erről gödröcske! Ailee nem jött velem, mert téged szeret. Nem elég ez neked? -mondta Kris hidegvérrel.
A "gödröcske" szó hallatán Yixing még idegesebb lett mint eddig volt.
-Komolyan abbahagyhatnád a gödröcskézést! Jobb szöveged nincsen?
-Mi van gyökér, csak egyre telt? -nevetett fel Kris. Ailee közben feladta, idegesen és durcásan sétált oda Chanyeol mellé, hogy megvárja ő is azt, hogy befejezzék. Belátta, hogy a hármas vitában ő maradt legalul.
-Hey. Mi az a gödröcske? -súgta neki oda Chanyeol.
-Laynek van egy gödröcskéje az arca jobb oldalán, mikor nevet. Úgy tűnik, Kris szereti ezzel heccelni.
-Csak egy van neki? -nevetett fel a lány mellett ülő fiú, de hamar abbahagyta, hiszen Ailee szúrós tekintete szinte már belefúródott.

Végül a két kakas nem hagyta abba magától a veszekedést, így a mindig vigyorgó, manóarcú Chanyeolnak kellett szétszedni őket, hogy közölhesse: Idő van.
-Egyébként miért segítesz nekünk? -bökte ki a nagy rohanás közepette Kris azt a kérdést, mi már a kezdetektől fogva ott volt mindenkinek a fejében.
-Mert veletek szeretnék menni. -fordult hátra egy pillanatra a mosolymanó, majd gyorsított az iramon. -Utálom ezt a helyet. Apám adósa volt a főnöknek, és nekem kellett ledolgoznom a halála után. Mivel ebben nőttem fel, így alap volt, hogy itt is maradok a törlesztés után. De én ezt már nem bírom. -hagyta abba a szónoklatát Chanyeol.
-Értem. És nem lett volna egyszerűbb felmondanod? -kérdezte Lay lihegve, hiszen nem volt hozzászokva a sprinteléshez. Főleg, ha kilométereket kellett így megtennie.
-Nem. Olyan titkokat tudok, amik nem kerülhetnek ki ennek az épületnek a falain kívülre. Vagy meghalok, vagy maradok. Hát én kreáltam egy c tervet. Menekülök. -húzta meg a vállát, mintha mi sem lenne természetesebb.
Kris és Lay egymásra néztek. Tekintetük még mindig szúrós volt, és kézzel fogható volt a benne lévő utálat egymás iránt, de nagy megértésben bólintottak, majd folytatták az utat.
-Állj! -lassított le Chanyeol egy ajtónál. -Gyertek! Mikor leérünk, úgy kell rohannunk, ahogy csak tudunk. Ez az alagút a város közepébe visz. Igen, tudom, hogy az még 4 kilométer, de ha odaérünk, már nyert ügyünk van. -súgta oda a fiú a többieknek, akik félve ugyan, de lelkesen bólintottak majd megiramodtak.
Chanyeol megragadott egy fáklyát az alagút bejáratánál, mi fényt biztosított nekik az útjukon.
Így szelték át a Szöul alatt elterülő titkos alagútrendszert. Órákon keresztül futottak, pár perces megállásokkal, de mivel mindig hallottak maguk mögött hangokat, egyre gyorsabban szaladtak.
Végül egy zsákutcában kötöttek ki. Chanyeol erősen meglökte az előttük álló falat, mi egy kissé kinyílt, így zavartalanul ki tudtak jutni a metrómegállóba.
-Wow, ezerszer voltam már itt, de sosem vettem észre, hogy ez egy ajtó. -nézett vissza a lány az immár visszatolt falrészre.
-Szerintem itt te vagy az egyetlen, aki a falon van fennakadva. Szöul alatt egy ekkora alagútrendszer van? - lihegett Kris és leguggolt.

Nem érezte a lábait már az első kilométer óta, így boldogan tapasztalta, hogy meggyötört végtagjai végre megpihenhetnek. Yixing úgyszintén kiterült a földön, Yeollal maga mellett. Nem zavartatták magukat, az sem izgatta őket, hogy a metróra váró emberek folyton őket nézik és néhányan még pénzt is dobálnak hozzájuk.
-Fiúk. Egyébként nem kéne mennünk? Ha észreveszik, hogy eljöttünk, itt fognak keresni minket. - idegeskedett Ailee.
-Nem hiszem. A felvételeket, amiken éppen menekültök, kivágtam és egy két évvel ezelőtti nyugis napnak a videóját raktam be helyette. Szóval legalább van két napunk addig, hogy észrevegyék. Talán az én hiányom fog feltűnni először.
-És amikor veled menekültünk? -könyökölt fel Kris.
-Azt úgy intéztem, hogy a kamerák ne vegyék. Ennyire idióta nem vagyok. -horkant fel Chanyeol. -Egyébként a hercegnő nagyon jól bírta a futást ahhoz képest, hogy fél hónapon keresztül egy szobába volt bezárva.
-A jóga csodákra képes. -nyújtózkodott a lány. -Nos. Srácok, a maffiás ügyeteket most hanyagolom. De később mindenről. MINDENRŐL részletes beszámolót kérek. Világos? -nézett végig mérgesen Ailee a két fiún, kik bűnbánóan néztek föl a lányra, kegyelmet kérve szemeikkel. -Chanyeol. Megkérhetlek valamire?
-Hallgatlak. -nézett a lányra érdeklődve a felhőkarcoló.
-Válaszolj őszintén! Miért raboltatok el? Vagyis... ők..?
-Huhh. Először is. Ha a fiúk elmondanak mindent, abból rá fogsz jönni. Másodszor pedig. Ezt nem itt kéne megbeszélni csövesnek álcázva magunkat miközben fél Szöul minket bámul.
-Ohh, én már megszoktam. Túl csodálatos vagyok ehhez a városhoz. -legyintett egyet Kris, majd ezzel lezártnak nyilvánítva a témát felállt.
-A szüleim. Anyáék! Jihoo! Úristen! Hogy vannak? -kapta kezét szája elé Ailee.
-Jól vannak. Tudnak mindenről, és már várnak otthon. Mielőtt elindultunk érted, elmondtuk nekik. Szóval most mind a ömm... négyen haza megyünk, te elrendezed a dolgaidat és elmesélünk mindent. -mondta Yixing, majd ő is felállt Chanyeol kíséretében.
-Én is? -vigyorgott a mosolymanó.
-Van más választásunk? Az életedet tetted kockára értünk. -mosolyodott el Lay.
-Köszönöm. -ugrott egyet örömében a fiú. -De még mindig neked szurkolok. -súgta oda Krisnek, habár feleslegesen, mivel Lay is hallotta.
-Jól van, ti ikertornyok tartsatok csak össze. -fintorgott, majd karon fogta Aileet és elindultak egy taxit fogni, nyomukban az egymást jól elszórakoztató párossal.

***

-Kicsim! Édes drága kincsem! Jól vagy? Nem esett bajod? -borult Ailee nyakába anyja abban a minutumban, mikor belépett a bejárati ajtón. 

-Igen. Minden rendben van. - csordultak ki a könnyek a lány szemeiből is.
-Te.. ki vagy? -lépett hozzá közelebb Jihoo. -Anya... Ilyen csontvázat még csak az iskolában láttam. -szörnyülködött a kisfiú, majd sírva átölelte nővérét ő is.
-Drágám! Édes lányom! -jött a család utolsó tagja is, a családfő.
A kis család könnyekkel kísérve ölelte a visszatért lányt. Elmondhatatlan boldogság töltötte el őket egytől egyig. A szülők, kik már aludni sem bírtak az idegtől és a kis Jihoo, aki minden nap sírástól vörös szemekkel kutatott a városban nővérét keresve iskola után, végre fellélegezhettek.
A három férfi az ajtóban állva nézte az összeborulva síró és nevető embereket. Mosoly ült mind a hármójuk arcán és büszkeség a szívükben. Ez volt a jutalom azért, mert kimentették őt.
Láthattak egy olyan dolgot, ami szebb volt mindennél.
A családi szeretetet.

***

-Kezdjétek. -ült le a kanapéra az immáron tiszta lány a többiek elé, egy tálca étellel a kezében. Érkezése után megfürdött és átöltözött amíg édesanyja összeütött neki valamit.

-Hogyan? -fordult Ailee anyja kérdőn a mellette ülő veje felé. 

-Egyszerűen, az elejétől. Van egy dolog, amiben nem voltam veled teljesen őszinte. -hajtotta le fejét bűnbánóan a fiú és térdeit kezdte fixírozni. -A nagybátyám egy maffia. Szöul egyik legnagyobb illegális fegyverkereskedője. Azonban apám már régen megszakította vele a kapcsolatot, éppen ezért. Ő sem keres minket és mi sem keressük őt. Azonban még mikor ez az egész elkezdődött és apám volt nagybátyám legnagyobb bizalmasa, a konkurencia minket is felvett a listájára. Kris innen ismerem. Az ő apja egy másik maffiacsoport vezetője. -nyitotta volna száját újabb mondata elkezdésére, ha Kris közbe nem szól. 

-Mentségemre szóljon, hogy ezt még a nagyapám kezdte el. Amolyan családi vállalkozás, amibe belekényszerítettek.. Én tűzzel-vassal küzdök a mai napig is azért, hogy ne nekem kelljen átvenni a vállalatot, és már jó úton haladok. -próbálta menteni a menthetőt.

-Értem. És az a furcsa, hogy nem attól félek, hogy ezt mondjátok. Attól borzongok, hogy nem zavar. De eddig tiszta minden. És hogy jövök a képbe én, ha apád már megszakított minden kapcsolatot a maffia nagybátyáddal? -fordult a lány a vőlegénye felé, mielőtt még egy hatalmasat harapott volna a forró bagettből. 

-Mivel a nagyapám ellenségei azt hiszik, hogy még mindig jóban vagyunk vele, nem egyszer próbáltak már meg engem is elrabolni és váltságdíjat kérni értem. De erre már tíz éve nem volt példa. Azonban most, azon a napon mikor eltűntél, a nagybátyám fölhívott minket. Csodálkoztunk is rajta, de mikor bejelentette, hogy a menyasszonyomért kérnek pénzt, rögtön rohantam Krishez. A Wu maffia persze segített a fiának kideríteni, hogy hova vittek téged, majd Yi Fan velem együtt jött megmenteni téged. Kris volt az egyetlen, akiről tudtam, hogy érted képes bármire. -sandított a szóban forgó személyre Lay. Szemében még mindig ott volt a féltékenység és a szégyen, amiért egyedül nem lett volna képes kihozni a lányt. 

-A szüleid nem hívták a rendőröket, hiszen elmeséltem nekik mindent. Tudtuk, hogy a két maffiacsoport összefogásával többet érünk el, mint a rendőrség.. 

-Ahogy mondtam, már mindent értesz. -szólalt meg az eddig halottakat megszégyenítő csöndben ülő Chanyeol. 

No.#10 Két tűz között, tűzön vízen.

A vasajtón hangos dörömbölések zaja szűrődött ki egy-egy kiáltással keveredve. Az ajtó előtt álló fekete hajú fiú letette a kezében lévő tálcát a földre, majd visszakopogott, mire a másik oldalon lévő fél abbahagyta és csendben várt.
-Jó kislány. -suttogta a fekete hajú és az ajtón lévő kis ablakot kinyitotta alul és betolta a tálcát.
-Várj! -húzta be az ételt a szobába a fogoly és aprócska, vékony kezeit kivezette a résen, hogy a másik ember kezét megfoghassa. -Kérlek, meséld el, hogy mi történik! -mondta ugyan azt a mondatot, mit már hetek óta megismételt minden nap.
-Nem. -rázta le magáéról a lány kezét. -Még egyszer nem mondom el. -tolta vissza a végtagot és rácsukta az ablakot.
-Igen? Nem beszélsz? -rúgott bele erőtlenül az ajtóba a lány, majd lenézett a kis tálcára. Egy kis üveg víz volt rajta, egy fél szelet penészes kenyérrel. Felvette, majd azt is az ajtóhoz vágta.

Arca beesett volt és már ijesztően vékony. Szemei karikásak, már árnyéka sem volt önmagának. Pontosan tizennégy rovás volt a falon, ami tizennégy itt eltöltött éjszakát jelentett. A külvilágból egy aprócska ablakon keresztül látott valamicskét. Egy hatalmas udvart, mit szöges kerítések vesznek körbe. Könnyekkel arcán roskadt térdre. Két hete nem aludt rendesen, és két hete már csak annyit eszik, hogy azt a napot túlélje.
Moira sincs már vele, azon a napon látta utoljára...

-Hey, te! -kiáltotta át az ajtón, mire válasz nem érkezett. -Hey, te bunkó! -kiáltott még egyszer, de válasz most sem jött. -Óóó, bunkócska te drááága... -kezdett ideges dalolászásba, mire a várt hatás megérkezett.
-Mi van? -jött a már jól ismert hang, a jól ismert hely felől. Az itt töltött idő éppen elég volt ahhoz, hogy az őreit kiismerje. Késődélutánonként találkozhatott a "kedvencével".
Tudta, hogy ha elég ideig húzza az idegeit, elérheti azt, hogy beszéljen.
-Láthatnám egyszer az arcod? Csak egy pillanatra? -kérdezte a lány.
-Minek? -Hiába, ez az ember nem volt túl bőbeszédű.
-Ha már két hete boldogítasz, legalább az arcodat hadd lássam egyszer. -mordult föl a lány. Az éhség és az alváshiány miatt sokkal hamarabb felkapta a vizet.
-És hogy? Mert, hogy én be nem megyek az biztos. Az, hogy te nem jössz ki még biztosabb. -nevetett fel saját poéntalan viccén.
-Akkor nyisd ki a kis ablakot, ahol az ételt szokták odaadni, és nézz be rajta. -könyörgött a lány.
-Ha megteszem, nem szólsz hozzám többet, ugye? -kérdezte az őr.
-Rendben. Áll az alku. -mosolyodott el a lány, majd leguggolt, hogy a kis ablakon kiláthasson. Az őr is szint úgy lehajolt, elhúzta a kis kallantyút, mi zárva tartotta az ablakot és kinyitotta azt. Egy felettébb ismerős arc köszönt a lányra.

Fekete karikák, fekete haj és ijesztő tekintet. A fiú, aki aznap elrabolta.
Hátrahőkölt, és már ordítani akart, de észbe kapott. Nem tehette. A terv sikeréért az önuralma utolsó darabkáját is fel kellett használnia.
Szerencsére szépsége még mindig nem hagyta cserben, így az őr bambán bámulta az őt érdeklődve néző lányt. Tetszett neki, így munkájáról megfeledkezve hagyta, hogy a lány farkasszemet nézzen vele.
Vagyis csak azt hitte, hogy ezt csinálja.
Ha Moira már nem is volt ott, de Ailee képessége igen. A zöld maszlag gyűlni kezdett a fiú feje fölött, majd a lány mindent gyorsan átfésült róla, amit szükségesnek vélt. Pár perc múlva megköszörülte a torkát, mikor úgy érezte már mindent megjegyzett a fiúról.
Az ajtó túloldalán gubbasztó fél észbe kapott, majd reflexszerűen zárta be újra az ablakot.
Miután a fiú már nem láthatta, Aileenak sunyi mosoly költözött az arcára.
-Hey, Tao. Bocsáss meg, hogy megszegem az ígéretem, de azt hiszem, hogy ez érdekelni fog. -kiáltotta át a lány.
-Honnan tudod a nevem? -kiáltotta vissza az őr, már-már megbotránkozva.
-Erről akarok beszélni. Ugye őszinte lehetek? -húzta kicsit a fiú agyát a lány.
-Mondd! -utasította a fiú.
-Én látom a szellemeket. -suttogta Ailee úgy, hogy az őr is hallja. A fiú izmai megfeszültek és érezte, ahogy testét eluralja a félelem. -Egy férfi járkál hozzám minden este az álmomba és arra kér, hogy keresselek meg. Ő mondta el a nevedet. Most is itt van veled. Azt mondta, hogy meg fogja keseríteni az életed, majd mikor nem számítasz rá, MEGÖL! -kiáltotta a lány, mire az ajtó túlsó feléről egy hatalmas, vékony női sikoly jött. Már csak az volt a probléma, hogy nem egy nőtől.

Ailee látta a fiú adatainál, hogy a legjobban a szellemektől fél. Ezt kihasználva, talán el tudja érni, hogy kiengedje. Ehhez ugyanis már eléggé megijedt a fiú.
-Zitao! Itt a váltás. -szólt egy újabb, ismerős hang.
-Ne. Ne. Csak ezt ne. -suttogta maga elé Ailee.
-Jó, megyek. -mondta félénken a fiú.
-Hát téged mi lelt? Szellemet láttál? -nevetett fel az érkező.
-Ne mondj ilyet! -kiáltott rá Tao, majd elrohant.
-Akkor holnap... -gondolta magában csalódottan a lány.

Pár óra leforgása alatt, sikerült kitanulmányoznia egy újabb jógapózt, és lebirkózni a torkán a száraz kenyér nem penészes részeit a vízzel kísérve. Azonban hirtelen ismeretlen hang ütötte meg fülét és kénytelen volt fejét odafordítani. A vasajtó zárja kattant.
Reménykedve állt fel, olyan gyorsan amennyire ereje engedte és csillogó szemekkel tette meg azt a pár lépést a bejáratig.
A nyílászáró résnyire kinyílt, majd kisvártatva egy fekete csuklyás férfi lépett be a szobába. A lány hirtelen megállt és hátrafelé araszolni kezdett. Az érkező bezárta maguk mögött az ajtót, majd a kétségbeesett fogoly felé fordult.
-Ailee. Ne félj, én vagyok az! -dobta le magáról a fekete ruhaanyagot és hatalmas mosollyal az arcán az ijedt lány szemébe nézett. De amint meglátta, arca eltorzult és szemeibe könnyek szöktek. A lány olyannyira meg volt gyötörve, hogy már szinte rá sem lehetett ismerni.
-Kris. -suttogta maga elé Ailee, míg erőtlen mosolyt küldött a fiú felé. -Hogy kerültél ide? -lépkedett oda hozzá majd a nyakába ugrott. Kris erősen szorította magához a lányt, míg állát feje búbjára tette.
-Érted jöttem. Vagyis, jöttünk. - hallatszott újra a zár éles hangja, és egy újabb csuklya fedte alak lépett be. Le sem kellett vennie magáról az arcát elrejtő anyagot, a lány már rohant is felé.
-Yixing! -fonta át karjait az érkező dereka körül.
-Ailee. -karolta át a fiú is. Egyszerűen csak ölelték egymást, ez mégis elmondott mindent amit a szavak nem tudtak. -Bocsáss meg, hogy magadra hagytalak egy percre is. -pottyant le a fiú könnye a lány vállára.
-Semmi baj. Az a lényeg, hogy itt vagytok. -bújt ki Ailee a fiú szorításából, majd a mögötte álló szomorú Kris felé fordult. Tudta, hogy ez nem a bűntudat miatti szomorúság volt. Érezte az aurájában, hogy ez Lay miatt van.

-Nincs időnk most magyarázkodni. El kell tűnnünk! -fogta karon hirtelen a lányt, majd maga után kezdte húzni. Yixing mögöttük ment, így védték a szökésben lévő foglyot minden irányból. A vasajtó küszöbét átlépve, egy rövid folyosó nyílt meg, miből még több elágazó átjáró. A két kínai fiú úgy rohant Aileeval, mintha az életük múlna rajta.
Habár ez igaz... Az életük múlt ezen.
Talán az ötödik folyosó végéhez közeledhettek, mikor egy magas, világosbarna hajú fiú lépett ki az egyik elágazásból előttük. Először észre sem vette őket, mikor mellé értek akkor is csak kikerekedett szemekkel nézte őket.

-Várjatok! -súgta utánuk, hogy még csak véletlenül se hallja meg senki a menekülőkön kívül. A három ember megtorpant, majd félve ugyan, de felé néztek. -Gyertek! -mutogatott maga felé hevesen. -Én veletek vagyok!
-Miért hinnénk neked? -sziszegett Yixing. Ő állt az ismeretlen égimeszelőhöz a legközelebb.
-Mert talán elmondom nektek, hogy ha arra mentek, akkor a vesztetekbe rohantok? -húzódott sunyi mosoly arra a tökéletes arcára.
-És honnan tudjuk, hogy nem hazudsz? - kérdezte ezúttal Kris.
-Onnan, hogy ha arra a monitorra nézel, látod azt a két hústornyot a B szárny kijáratánál. -mutatott a mellettük elhelyezkedő szobába. Az ajtaja nyitva volt, bent pedig rengeteg monitor, mik szinte az összes helyiséget megmutatták. -Én vagyok ide beosztva. Ha elbújtok, a váltásnál simán ki tudlak titeket csempészni este. -mutatott még mindig a szobára. A két kínai fiú egymásra nézett. Igaza volt az ismeretlennek. Az az út egyenesen a halálba visz. De más utat nem ismernek, hiszen ők is váltáskor surrantak be és éppen annyi idejük volt, hogy ezt a szárnyat feltérképezzék.
-Rendben. -bólintottak egyszerre, majd beléptek a helyiségbe, utánuk pedig az idegen. Becsukta maguk mögött az ajtót, majd a sarokban álló beépített szekrények felé biccentett fejével. A három bútor kongott az ürességtől, de megfelelő helynek tűnt a rejtőzködéshez. Kris beállt az egyikbe, Lay és Ailee pedig együtt a másikba.
Mind a hárman frusztráltak voltak és kételkedtek még mindig a fiúban, de rá bízták magukat. Ő bezárta a szekrényeket és leült a monitorok elé.

Idegtépő óra telt el a három ember számára, mire hirtelen csapódást hallottak. Azt tisztán ki lehetett venni, hogy az ajtó vágódott neki a falnak.
-Yeol! -szólt egy öblös férfi hang.
-Uram!- mondta lelkesen az ismerős ismeretlen.
-Kérem, nézzen rá a rabra. Én addig itt leszek.
-Igenis, főnök! -mondta a fiú és kisurrant. A három ember hirtelen megdermedt. A halálfélelem egyre jobban nőtt bennük. Itt hagyta őket az a személy, akire rábízták az életüket, most pedig a főmuftival vannak összezárva egy szobába. Ebből már jó nem sülhet ki.
Kisvártatva azonban újabb léptek zaja hallatszott, majd meghallották azt a kedves, mély hangot, mitől nyugodtan fellélegeztek.
-Alszik. -zárta le ennyivel az érkező a jelentést.
-Köszönöm. - mondta a főnök. A barnaság a szekrények elé lépett, ezzel takarva őket.

Pár pillanatig kimért, lassú lépteket hallottak a szekrényben ülők, de hirtelen Kris eltüsszentette magát.
-Yeol! Ez mi volt? -horkant fel a főnök.
-Elnézést uram, csak meg vagyok fázva. Kapar a torkom, meg ilyenek... Tudja, hogy van ez. -próbálta magára vállalni a dolgot a fiú.
-Nem, ez onnan jött! -mutatott a férfi a szekrényekre.
-Uram, ez nevetséges. Hogy egy szekrény tüsszögjön?! -nevetett fel a Yeol nevű fiú erőltetetten.
-Hadd nézzem! -hangzott pár újabb, lassú és kimért lépés zaja. A cipő sarka úgy koppant a betonon minden alkalommal, mint egy zuhanó repülő földet éréskor.
-Uram! -kiáltott fel a fiú, mire az idősebb kivágta a legutolsó szekrény két ajtaját.

A három ember ereiben a vér is megfagyott.
Itt lesz vége mindennek?

No.#9 Két tűz között, tűzön vízen.

-Mához számítva, pontosan egy hónap. -szólat meg Ailee apja.
-Olyan korán? -döbbent le Jihoo.
-Már elég nagyok hozzá. Lay egy vénember. Habár tesód még elég fiatalos. -szólalt meg Yixing öccse. Az ebédlőben hatalmas nevetés tört ki, csak egy ember nem találta viccesnek a szituációt.
-Hey! Legalább akkor mondanád ezt, mikor nem vagyok itt. Egyébként nem vagyok vénember. -ráncolta össze homlokát a vérig sértett bátyj.
-De az vagy. - szólt vissza az öcsi, mire a nagyobb testvér ráhagyta és nem törődött tovább ezzel a témával. Volt annál jobb és nagyobb dolga is.
-Viszont tényleg gyors ez az egész, nem gondoljátok? -korlátozta nevetését egy apró mosolyra végül a lány.
-Nem. Ez is szokatlan, hogy egy ilyen, úgymond "kényszer" házasságkötés ennyire elhúzódik. Habár örülünk annak, hogy egymásra találtatok és a kényszerből szerencsés véletlen lett, mégis ragaszkodnunk kell ehhez az elvhez, hiszen a két vállalat így egyesülhet a legegyszerűbben. Az esküvő után, Lay veszi át mind a két vállalat vezetését, miben te leszel az alelnök. Így muszáj lesz levelezőn folytatnod az egyetemet és éjszaka járni az órákra. - magyarázta Ailee leendő anyósa.

A lány tudta, hogy ez egyenlő a tudatos önpusztítással, hiszen gyenge szervezete nem igazán bírja a nagy strapát és ez eléggé mély víz. Nappal dolgozni, este tanulni. Ez hosszú távon nem kifizetendő, de ha ezt az árat kell megfizetni érte, meghozza ezt az áldozatot.
-Rendben. -bólintott Ailee majd maga mellé nézett. Vőlegénye aggódva fürkészte kissé elsápadt arcát, mintha csak olvasna a másik gondolataiban.
-De ez nagyon megterhelő. Nem lehetne addig kinevezni egy másik alelnököt? Kyungsoo pont alkalmas lenne rá! -szólalt meg hirtelen a fiú, elkapva tekintetét a lány arcáról.
-D.O tényleg egy rendes, becsületes és lelkiismeretes ember, azonban nem mondanám szorgalmasnak és figyelmesnek. A másik négy barátodról meg inkább nem is beszélnék munkaügyileg. Nagyszerű személyiséggel és modorral rendelkező idióták. -nevetett a Zhang családfő.
-Ez igaz, de... - folytatta Lay megrendíthetetlenül, hisz tudta, hogy ha kemény munka árán is, de el fogja érni azt, hogy a lányt megkímélje. - MinSeok?
-Xiumin még talán. De azt hiszem, ez most nem a megfelelő alkalom ennek a megbeszélésére. -zárult le a beszélgetés az apa és a fia között.
-És az esküvő után ezeken kívül mi fog még megváltozni? -próbált minél több infóhoz jutni a lány.
-Hát a családi állapotodon kívül a lakhelyünk, a napirendünk és gyakorlatilag minden. -mutogatott ujjain Yixing számolást imitálva.
-Lakhelyünk? -kérdezett vissza Ailee.
-Összeköltözünk természetesen. -mosolyodott el angyalian a fiú. Arcának jobb oldalán újra előbukkant az a mély kis gödröcske, mit Ailee annyira szeretett nézni. -Persze ha nincs ellenvetésed. -tette hozzá.
-Dehogy. -mosolyodott el a lány is.

***

-Izgulsz már? -kérdezte Byul, míg Aileeval a sötét utcákat rótták. 

-Kicsit. -nevetett fel zavarában a kérdezett. A mellette szaporán lépkedő lány kételkedve figyelt Aileera. -Na jó, nagyon. -nevettek mind a ketten. 

Késő februári, szeles este volt, a két lány az egyetemről tartott haza éppen. Ailee elkezdte az éjjeli órákat, hogy beleszokjon addigra, mire át kell vennie a vállalat egy kisebb részét. Vidámak voltak és élénkek, a hideg sem döntötte meg jókedvüket. Lassan sétáltak, míg egymás szavába vágva beszélgettek. 

-Hány nap van még hátra? - gondolkodott el Byul. 

-Pontosan kilenc. - mosolygott a mellette lévő. 

-Olyan gyorsan repül az idő. Mintha csak pár hete állítottál volna be hozzánk a vőlegényeddel és a meghívóval. -rázta a fejét Byul. -Azóta a szüleim itt rágják a fülem, hogy keressek magamnak én is egy olyan férfit mint Lay. Számukra ő a tökéletes. Komolyan.. Olyan bizarr. 

-Nono, ő már az enyém. Vagyis majd kilenc nap múlva. -mosolygott Ailee. -Egyébként van egy barátja. Holnap megyünk el vele és még pár sráccal golfozni. A neve Luhan. Ő is egy kínai fiú, aki szintén félisten külsővel van megáldva. -magyarázott volna tovább Ailee, ha barátnője közbe nem szól. 

-Nézd már! Kilenc nap múlva házas asszony lesz, és itt papol nekem arról, hogy a vőlegénye barátja egy fél isten. Ez azért üt. -nevetett. 

-Először is, éppen neked tologatom az orrod alá a reklámot a gyerekről, de nem baj. Másodszor pedig, hűséget fogadok és nem vakságot. -nyújtotta rá a nyelvét a másikra Ailee. 

-Jó, folytasd... -mutogatott Byul komoly arckifejezéssel, mit pár pillanatnál tovább nem tudott tartani és kitört belőle a nevetés.
-Ha van kedved, eljöhetnél velünk. -bökte oldalba a másikat Ailee.
-Hánykor? -vett elő egy cetlit és tollat a feledékeny barátnő.
-Háromra érted megyünk. De nekem itt le kell mennem. Jó éjt! És ne felejtsd el! -integetett a lány, majd elindult az egyik jobbra nyíló utcán.
-Ezt kizárt, hogy elfelejtsem! -kiáltotta utána Byul.
-Te még arra is képes vagy. -suttogta maga elé mosolyogva Ailee.

-Szóval kilenc nap. - suttogta egy hang a lány fülébe.
-Moira! Azt hiszem, ezt már megbeszéltük! -ugrott egy hatalmasat a megijesztett ember, hangosat ordítva.
-Csönd! Még meghallja valaki! -csitítgatta a falfehérre sápadt lányt a lélek.
-Akkor ne ijesztgess! -háborodott föl a lány, viszont ezt már a gondolatai által sugallta a nőnek.
-Lehetetlen előtted úgy megjelenni, hogy meg ne ijednél. Mögötted vagyok és csak megszólalok, sikítasz. Előtted állok, sikítasz. Besétálok a szobádba, sikítasz. Egyedül álmodban nem sikítasz, azt is csak azért, mert nem bírsz. Komolyan. Rég nem láttam ilyen ijedős embert mint te. -rázta a fejét mosolyogva Moira.
-Erről kivételesen nem tehetek. -fonta össze karjait maga előtt a lány.
-Krisel találkoztatok már azóta? -komolyodott el a nő.
-Nem, még nem. Akárhogy keresem, sosem futok össze vele. Már az is megfordult a fejemben, hogy késleltetem az esküvőt addig. Túl gyanúsak és Yixing semmit sem mond. Mindig csak az az idióta "Majd ha eljön az idő.." mondat.
-Értem. -bólogatott a lebegő személy jobb oldalt. -Nehéz lehet embernek lenni. -nézett végig egy kis szánalommal az arcán a lányon.

***

-Drágám! Itt vannak a srácok! -kiáltott föl az emeletre Lay. A Zhang lakás elég nagy volt, hangja mégis elért a ház minden egyes pontjába. 

-Muszáj ebben mennem? Ez annyira... furcsa. -baktatott le a lépcsőn Ailee, míg a golfruháját igazgatta. 

-Én meg úgy nézek ki mint egy vénember. Most igazat adnék Jihoonak, ha azt mondaná, hogy az vagyok. De ez kell hozzá. Figyeld meg, mindenkin ilyen lesz. 

-Miniszoknya? Tényleg megnézném a haverjaidat ebben. Némelyiknek még nőiesebb is a lába mint nekem. -nevetett fel a lány és felkapva a felszerelést kimentek. 

-Sziasztok! -köszöntek egyszerre és beültek a ház udvarán parkoló kis furgonba. 

-Baozi? -nézett végig Yixing a kocsiban ülőkön. 

-Dolgozik. Mióta apád fölajánlotta neki az állást próbaidőre, azóta ki sem teszi a lábát az irodából. -húzta el a száját Sehun. 

-Én a múltkor láttam. Egy A4-es lap volt a homlokára ragadva. Valami szerződés lehetett. Mikor megkérdeztem, hogy az asztalnál aludt-e, kikerekedett szemekkel megvádolt azzal, hogy kukkolom. Komolyan, ezt az embert. -rázta a fejét Baekhyun, mire a furgonban ülő összes ember hatalmas nevetésben tört ki. 

-És D.O? -tűnt föl Aileenak a másik ember hiánya. 

-Ő is úgyszintén. Mióta megtudta, hogy lustának tartják, ő is bedobozolt Xiumin mellé és gondolom együtt alszanak az asztalnál. -mosolygott Sehun. 

-Legalább jobban elférünk. -mosolygott Luhan is. -A lány merre is lakik? -fordította el a kulcsot a lyukban, majd az autó hangos berregését elnyomva Ailee ügyeletes GPS-ként kiáltozott végig minden utcában, hogy mikor kanyarodjon merre. 

Végül ha háromszor is kerülték meg azt a tartományt Luhan szelektív hallása miatt, de elérkeztek Byul lakására. Ailee megkönnyebbülésére barátnőjén is ugyan olyan ruha volt mint rajta. Vidáman pattant be az öt ember mellé a hatodik, majd el is indultak a pályára. 

Byul mindig is hamar szótértett az idegenekkel és könnyen barátkozott. Most sem volt másképp. Mire a golfpályához értek, már mind a három fiú oda és vissza volt érte. 

***

-Oké skacok, én még elszaladok a mosdóba. Ti addig menjetek a kocsihoz! -hessegette őket Ailee a kijárat felé. 

-Ne menjek veled? -lépett felé egyet Byul. 

-Nem kell. Azt hiszem egyedül is el tudom intézni. Nagylány vagyok már. -kacsintott rá a lány és elindult az épület felé. Pár lépés után visszanézve mosolyogva tapasztalta, hogy a többiek szót fogadtak neki és elindultak az ellenkező irányba. Azonban mikor előrefordult, egy kemény mellkasba ütközve törlődött le arcáról az a görbe vonal. 

-Hello nagylány... -hallatszott egy mély hang, de abban a pillanatban egy fehér rongy került az orra elé és az utolsó dolog amit az idegenből látott, egy koromfekete haj és egy kísértetiesen fekete karikákkal övezett szempár. 

No.#8 Két tűz között, tűzön vízen.

-Ezért az alakért keményen meg kell dolgoznom. -mutatott végig magán a mézhajú felhőkarcoló. -És mivel ma nem akartam kondiba menni, így egy időigényesebb de kellemesebb módot választottam a kedvenc túraösvényemen. Milyen kellemes meglepetés, hogy ti is itt vagytok. -mosolyodott el és közelebb ment a párhoz. Ailee a szorosan mögötte álló Layre nézett, aki szemeivel szinte már szikrát szórt Krisre.
-Véletlen, mi? -állt a lány elé a gesztenyebarna.
-Másképp nem kerülhettem volna ide ugyanakkor mint ti. -vonta meg a vállát a kérdezett. -Ailee, láttad már azt a kilátót ott? -ment el Yixing mellett teljesen átnézve rajta, vállával meglökve az alacsonyabbat. Ez már egy határozott felhívás volt a harcra.
Kris átdobta kezét a lány vállán és elindult, magával húzva őt is. Ailee nem bírt megállni, hiszen a fiú erősebb volt nála, így csak annyira volt képes, hogy hátranézzen a már idegtől vöröslő fejű Layre.
-Na idefigyelj! -kiáltott utánuk. -Fogd vissza magad, mert ezt már nem fogod megúszni annyival mint a múltkor. -rohant oda és kikapta a lányt a másik szorításából. Az egyetlen nőnemű értetlenül és feszülten kapkodta fejét a két ember között választ keresve, de ez lett volna az utolsó dolog amit megkap.
-Igen, töki?! Nem tudom, hogy ki nem bírt kikelni egy hétig az ágyból az eset után. -nevetett Kris.
-Fiúk, elmondanátok, hogy mi folyik itt? -szólalt meg végül Ailee is.
-Már semmi. Menjünk. -mondta Yixing. Vetett még egy gyilkos pillantást az önelégülten mosolygó srácra majd visszamentek a kocsihoz.

***

-Yixing, kérlek nyugodj le! Ezzel csak azt éred el, hogy bajt csinálsz. Lassíts és állj le valahol amíg meg nem nyugszol. -kérlelte kétségbeesetten a volán mögött ülő fiút Ailee.
-Nem, mindjárt otthon leszünk. -hajtott tovább eszeveszett sebességgel. A lány ráhagyta, mivel be kellett látnia, igaza volt. Pár utcára lehettek csak Ailee otthonától.
A házhoz érve mind a ketten kiszálltak, majd bementek. Mire a fiú átlépte a bejárati ajtó küszöbét, már nyoma sem volt annak a vérfagyasztó aurát árasztó srácnak aki az előbb a kocsiban ült.
-Mintha hirtelen megváltoztál volna. -jegyezte meg a lány.
-Igen. Mikor mérges vagyok, csak beülök a kocsiba és hajtok ahogy csak bírok. Élvezem a száguldást. Olyankor elhagyhatom az idegességem és mikor kiszállok, már teljesen nyugodt vagyok. -sóhajtott fel megkönnyebbülten. -Egyébként sajnálom. A mai túránknak annyi. -hajtotta le a fejét a fiú, míg beértek a nappaliba és leültek.
-Szóval te is a száguldás szerelmese vagy. -dőlt hátra a krém színű fotelben mosolyogva Ailee. -Egyébként semmi baj. Azt az utat már legalább százszor megjártam oda-vissza. -nevetett végül.
-Miért nem szóltál? Mehettünk volna máshova is. Akkor legalább nem lett volna ez a kellemetlen incidens. -dörzsölte meg homlokát Lay.
- Mert nem bántam, hogy arra megyünk. Szeretem azt a helyet. Egyébként kérdezhetnék valamit? -könyökölt térdére a lány és az előtte feszengve ülő fiút pásztázta.
-Ha Krisről szeretnél kérdezni, akkor azt kell mondanom, hogy nem. Mindennek meg van a maga ideje, de ez még nem az. -adott választ végül kissé hezitálva.
-Értem. De mikor lesz itt az ideje?
-Hidd el, hamarabb mint gondolnád. De addig is, kérlek vigyázz azzal az emberrel. Nem éppen a jóságáról és a határtalan szeretetéről híres. Veled lehet, hogy kedves, lovagias meg minden egyéb amit annyira majmolnak egy fiúban... De ez nem ő. -csóválta a fejét a fiú.
-Nem tudom, hogy te mennyire ismered és így sajnálom, de visszautasítom a tanácsod. Nem szeretem ha mások korlátoznak. Amíg velem rendes, addig én is az vagyok vele. De ígérem, résen leszek. -mosolyodott el újra a lány.

Nem értette a kialakult helyzetet. Először Kris megakarja szöktetni az este folyamán, másnap délelőtt pedig ott terem, ahol ő és a vőlegénye. Aztán ez a kísérteties és furcsa titkolózás. Ennek a két fiúnak köze van egymáshoz. Talán túlságosan is sok...
 Habár Lay szinte mindent elmondott magáról, Ailee érezte legbelül, hogy valamit nagyon eltitkol. Van még valami, ami mélyen lapul és nem akarja megmutatni magát. De aznap rájött. Ez a valami az igazság Layről és Krisről egyaránt. Azonban itt elfogyott az információ és innentől már csak a fantázia szárnyain lehetett továbbhaladni. Azonban ha Yixing életét nem is láthatja, Krisébe még mindig belenézhet és akkor kideríthet pár dolgot mind a két kínai fiúról. De ehhez újra találkoznia kell Krisel.
-Remélem is. -viszonozta a mosolyt a vele szembe ülő is. -Na és van valami ötleted, hogy mit csináljunk? Ha már a túra nem jött össze.
-Hmm. -gondolkodott a lány. -Megvan! -pattant fel ülő helyzetéből és elkezdett rohanni föl a lépcsőn. A fiú először csak meglepetten bámult a távolodó alak után, majd elnevette magát és lassan ő is elindult. Benyitott a lépcsőtől legtávolabb eső helyiségbe hiszen tudta, hogy az a lány szobája.
-Ohh. -hervadt le arcáról az ezer wattos vigyor, mikor meglátta ahogy a lány a gardróbjából hatalmas dobozokat húzgál ki. -Másra számítottam. -nevette el magát.
-Valahogy gondoltam. -nevetett vele együtt Ailee is.
-Na és mik is lennének ezek? -járkált körbe egy félig nyitott dobozt.
-Valahol itt kell lennie... -dobált ki mindent az egyikből a lány.
-Te mindent így válogatsz ki? -nevetett fel újra a fiú, mikor éppen egy vastag könyv találta el a lábaszárát.
-Az igazat megvallva, igen. -nézett ki egy pillanatra Ailee elpirulva, majd matatott tovább. Yixing felvette a kemény borítású kötetet és belelapozott. Meglepetésére nem egy novellát forgatott kezei között, hanem egy több száz oldalnyi kottatömeget.
-Ailee, ezeket te írtad? -elemezte az egyik oldalt a sok közül. A még mindig kutató lány felnézett, majd egy igent hümmögve visszabújt a négy papírfal közé. -Ez gyönyörű. Nem is mondtad, hogy dalokat írsz.. Hey! Hallasz, vagy már belefulladtál az emlékeidbe? -húzta ki a lányt a sok régi kacat közül.
-Azt hiszem, lenyeltem egy pókot. -köhögött Ailee és leült az ágyra. Lay is mellé vetette magát, majd kisvártatva fel is húzta mind a két lábát az ágyra míg egy nem túl férfias sikítás szökött ki száján.
-Azt hiszem, megtaláltam a pókodat!- mutatott a földre, hol egy nyolclábú pajtás száguldott végig a dobozokhoz majd egy neki tetszőbe bemászott és eltűnt.
-Hmm. Szerintem még én sem sikítanék ekkorát. -bólogatott elismerően Ailee a mellette még mindig teljes sokkban ülőre.
-Nem röhög, együtt érez! -mutatott a lányra, majd törökülésben elhelyezkedve felnyitotta újra a könyvet. -Ezt el is tudnád énekelni? -bökött rá az első dalra amin megakadt a szeme.
-Háát... -húzta el száját a mellette ülő.
-Szóval igen. Hallgatlak. -nyomta a lány kezébe a könyvet aki megilletődve pislogott rá. Yixing térdeire könyökölve és fejét kezén támasztva pásztázta a zavarban lévő Aileet.
-De én nem szeretném. -rázta a fejét.
-De én igen. Na. -bökött egyet a kotta felé fejével Lay.
-Legyen. -sóhajtott beletörődve sorsába a lány. A szoba másik sarkában pihenő gitárjáért ment majd visszaült a fiú mellé. Megköszörülte torkát, míg egyszer lehúzta mutatóujját a húrokon. Miután meggyőződött, hogy a hangszer be van hangolva, vetett még egy bizonytalan pillantást Yixingre és elkezdte.

Először csak a gitáron játszott lágy dallam ringatta a fiút, majd később a lány hangja is társult hozzá. Eleinte bátortalanul suhant a sorok között, majd mikor már megbarátkozott saját hangjával, már nyugodtabban engedte szállni a dalt. Hangja tiszta és különleges volt, tökéletesen illett a hangszerből jövő dallamhoz.
Miután csönd telepedett a szobára és Ailee a kottáról a fiúra emelte tekintetét, kissé hátrahőkölt. Egy vigyorgó, de mégis elámult Lay bámult rá nem is olyan messziről.
-Ezt komolyan te írtad? - futotta át újra a kottát. -Ez egy mestermű. -lapozgatott benne végig. -Mióta írod ezeket?
-A középiskola eleje óta. -válaszolta kissé elvörösödve a bóktól.
-Azt hiszem, most rajtam a sor, hogy megmutassam a szenvedélyem. De ahhoz előbb helyet kell csinálnunk. Visszapakolhatnánk a dobozokat? -állt föl Yixing, majd a választ meg sem várva tolta be egyik dobozt a másik után.
-De a... -kezdett volna tiltakozni a lány, mire a fiú lerendezte egy "Bármi is az, ráér később.."-el.
-Van hifid? -nézett szét a szobában Lay, miután bepakolt mindent.
-Ott.- mutatott Ailee az egyik szekrényre.
-És valami CD? Olyan jó dallamos?
-Mellette.- mutogatott még mindig a lány.
-Ah! Ez jó lesz! -kapta ki az egyik lemezt a sok közül, majd berakta és elindította.

A szoba közepébe sétált lassan, majd kacsintott egyet és mikor a zene elindult, táncolni kezdett. Teljesen más embernek tűnt. Ez nem az a Yixing volt aki egy vállalat következő elnöke lesz. Ez az a Lay volt, aki csakis a zenének és a zenéért él. Egy olyan ember, akibe bárki bele tud szeretni és egy olyan, aki bárkit le tud győzni. A zene és ő egy és ugyan az a dolog volt abban a pillanatban. Összeolvadtak és tökéletes egészet alkottak. Egy olyan valamit, ami talán a legcsodálatosabb dolog az egész világon.
Lassan a zene elhalt, a fiú pedig lihegve sétált vissza Aileehoz és lefeküdt az ágyra.
-Ez egyszerűen elképesztő. Ez annyira... lehetetlen. Úgy mozogsz, mintha ez lenne a világ legkönnyebb dolga. -hüledezett a lány.
-Mert számomra az. Gyere, megtanítalak. -pattant föl újra, mintha nem táncolt volna végig az előbb öt hosszú percet egyhuzamban.
-De én nem... - tiltakozott volna újra, ha a fiú nem húzta volna.
-Az éneklés előtt is ezt mondtad. -mosolygott Yixing és nyomott egy puszit a homlokára, majd újra a hifihez sétált és egy neki szimpatikus számhoz tekert. Mikor az elkezdődött, visszament és lépéseket, mozdulatokat mutatott a lánynak, kinél eleinte botlás botlást követett, de pár szám után már egész jól ment neki. Ezzel múlatták a délután további részét. Nevettek, táncoltak, megsérültek, de legfőképpen... szórakoztak.

-Biztos, hogy jó leszek így? -igazgatta magán a ruhát a lány. 

-Teljesen. Akárcsak az ez előtti hat ruhádban. Ha még egyszer átöltözöl, hát én kiugrok az ablakon. Már a szüleid is elmentek Jihooval, pedig ők hárman vannak és később is jöttek. Mi ketten vagyunk és még mindig itt szüttyögünk, holott miattunk van ez a vacsora is. -fonta össze karjait mellkasa előtt mérgesen Yixing. 

-Rendben, megadom magam. Menjünk. De ha belekötnek a kinézetembe, akkor az miattad lesz. -adott egy apró puszit a fiú arcára majd megvárta amíg az feláll és kimentek. Összehúzta magán a kis kabátot Ailee a hideg miatt, majd a kocsiba beülve boldogan sóhajtott fel a pár fokkal melegebb körülmények hatására. 

Elindultak majd pár perc utazás után bekanyarodtak egy hatalmasnak ugyan nem mondható, de az átlagtól mégis nagyobb ház udvarába. 

Ez volt a Zhang lakás, hova előszeretettel hívták meg őket minden kis eseményre vagy akár csak egy jó kis beszélgetésre. Ezalatt a pár hét alatt a két család már olyannyira összemelegedett, hogy már rokonként is gondoltak a másikra.

Ailee és Lay éppen csakhogy beléptek, már az asztalhoz is kísérték őket.
-Ahh, már azt hittük, hogy nem is jöttök! -ugrotta át a köszönést Ailee apja.
-Sajnáljuk. Csak valakinek éppen "nem volt semmije amit felvehet". -mondta a fiú szarkasztikusan. Leültek ők is, majd vacsora közben megbeszéltek egyet s mást.
-Azt hiszem, itt az idő. -szólalt meg hirtelen a Zhang család feje.
-Mégis minek az ideje? -tette le kanalát a tányérjába Yixing.
-Annak drágám, hogy bejelentsük az esküvőtök napját. -mosolygott Lay anyja.

No.#7 Két tűz között, tűzön vízen.

A szoba egyetlen fényforrása az ablakon besütő hold fénye volt, mi tisztán megvilágította az alvó lány arcát. A csend kellemes hangját a falon lévő, egyenletesen kattogó óra törte meg.
Az éjszakák ilyenkor nem voltak olyan sötétek, hiszen a puha, frissen esett hó még tisztán visszatükrözte az égitestek fényét. Azonban ez a nyugalom egy pillanat alatt megtört..

Az ember első ránézésre azt hihette, hogy az ablak csukva volt. Ez elég nagy tévedés.
Egy apró kavics repült be rajta, egyenesen homlokon találva az eddig békésen alvó Aileet. Szemei lassan nyíltak ki, majd reflex szerűen tette kezét a sértett felületre. Szétnézet, de nem talált bent semmi érdekeset, így már tette volna fejét vissza a párnájára, mikor újabb kavics csattant ezúttal állán. Az érkező test irányába nézett, majd ijedten rohant az ablakhoz és kihajolt rajta.
Kis híján kiesett a nagy lendülettől, de a párkány megállította. Odalent egy sötét alak állt, arcát az utcai lámpa kissé megvilágította.

Határozott arcéle, különleges, kusza haja ha nem is árulkodott a személy kilétéről, hangja hallatán mindenképp rájött.
-Te! -szólt fel suttogva a sötét alak.
-Inkább te! Kris! Mit csinálsz te itt ilyen későn? De ami még fontosabb. Miért dobálsz kavicsokkal?- válaszolt neki nyúzottan Ailee.
-Már megbocsáss, de ki az az idióta, aki a tél közepén nyitva hagyja az ablakát? -kérte számon a fiú.
-Basszus, tényleg. - suttogta maga elé az ablakban álló fél. - De mit akarsz?- mondta úgy, hogy ezt már Kris is hallhassa.
-Várj! Felmegyek. -rendezte le ennyivel a beszélgetést, majd a ház előtt álló fán mászni kezdett.
-Hogy mit... - már befejezni sem volt ideje a lánynak, hiszen a fiú már ugrott is be az ablakon. - Úristen, te mit csinálsz? -meredt Ailee az előtte állóra.
-Megszöktetlek. Miért, minek látszik? -tette csípőre kezeit a kérdezett.
-Hogy mit csinálsz? -értetlenkedett a lány. Nem volt éppen a helyzet magaslatán, hiszen még mindig fél lábbal az álmok mezején járt, de a fiú ezen kijelentése határozottan előrébb tolta a valóságba.
-Megszöktetlek. Mit kell ezen még ragozni? Az öcsém mesélte, hogy kényszerítenek arra, hogy hozzámenj egy gazdag, semmirekellő ficsúrhoz. -szorult ökölbe keze.
-És téged mióta izgat az, hogy én kihez megyek hozzá és mi okból? -fonta össze karjait mellkasa előtt Ailee.
-Nos... Én... Azt hiszem.. -kereste az elveszett szavakat a fiú. -Én csak a te érdeked akarom, miért vonsz még kérdőre is? -bátorodott föl.
-Talán mert hajnali kettőkor megdobálsz kaviccsal, betörsz a szobámba aztán arra kérsz, hogy szökjek meg veled, pedig még csak egyszer találkoztunk, azt is vagy három hete?!
- Ahh, ne csináld ezt, kérlek! Nem tűnik föl? Még magyarázzam is? Kedvellek. -sütötte le szemeit a fiú, habár sokat nem ért el vele, hiszen magassága által a lány még így is tisztán látta vonásait. Ailee szemei elkerekedtek és állát a padlóról kellett felvakarni.
-Hogy... hogy mondtad? -csodálkozott.
-Te mindig ilyen vagy? -túrt bele az égimeszelő zavartan a hajába.
-Nagyjából. -nevetett a lány.

Kósza és kusza érzelmek vették őt hatalmukba.  Gyomra diónagyságúra zsugorodott, miben ennek ellenére is azok a pillangónak nevezett valamik cikáztak. Bensőjét kellemes meleg öntötte el, de a szíve megállította.
Igen, Kris egy nagyon vonzó és aranyos férfi. Nagyon jó társaság, megértő és vicces. És ha három héttel ezelőtt bukkant volna fel így, ezer örömmel vele ment volna, azonban most már nem. Rájött, hogy ez nem az a bizonyos szerelem címszó alatt futó, oly sok gondot, de mégis több boldogságot okozó érzés. Ez egyszerű vonzódás volt és a magának beképzelt szerelemre utaló jelek. De ahogy Yixingre gondolt, tudta, hogy ez nem ugyan az mint Krisnél. Ő más volt.
Hiába volt viszonylag hasonló személyiségük, a lányból kiváltott érzések mások voltak... Túlságosan is.
-Sajnálom Kris. Én nem... nem tehetem. -fordított neki hátat a lány elkomolyodva.
-Miért nem? A családod miatt? Ha ezen múlik, az én családom is van olyan gazdag mint annak a Yixing gyereknek.. Sőt. Annyi pénzt tudunk adni, amennyit csak akartok. Ez nem akadály. -tette kezét a lány vállára.
-Kedves tőled. De nem fogadhatom el két dolog miatt. -fordult vissza Ailee, hogy a szemébe nézhessen.
-Mik azok? -Kris tekintete szinte lyukat égetett a lány arcára.
-Már el vagyunk jegyezve, és én azt hiszem, hogy beleszerettem. A második pedig, ekkora szívességet akkor sem kérnék, ha az életem múlna rajta. Így hát azt hiszem, hogy a szöktetési akció lefújva. -magyarázta.
-Rendben. -hajtotta le fejét a fiú, majd újra a lányra nézett, leplezve csalódottságát. -De még egy utolsó kérdés. Ha még az előtt elhívtalak volna egy randira még mielőtt azzal az... izével találkoztál volna, most velem jönnél. Igaz?
-Ezt már sosem fogjuk megtudni. -rántotta meg vállát Ailee. A fiú féloldalasan elmosolyodott, mi határozottan félelmetes volt ebben a megvilágosításban.
-Hidd el, te még egyszer az enyém leszel. -mosolyodott el teljesen, majd távozott ugyan úgy, ahogy érkezett.
A lány az ablakból nézte távolodó alakját. Mintha csak egy kifutón sétálna.
Menthetetlen modell alkat. -mosolyodott el, majd becsukta az ablakát és visszafeküdt aludni.
Hirtelen nem tudta feldolgozni a történteket, csak kis mennyiségben. Tudta, hogy reggel teljesen ki lesz akadva, de akkor, holdkórosan az volt a legnagyobb gondja, hogy ne a párnával takarózzon míg a takarón van a feje.

***

-Jó reggelt! - szólalt meg hirtelen egy lágy hang, mire a szekrényben matató lány ijedtében megfejelte a bútor ajtaját. Riadtan nézett maga mögé, hol egy elégedetten mosolygó nő állt.
-Hányszor mondjam el, hogy ne ijesztgess? A frászt hozod rám minden alkalommal mikor megjelensz. - vetett egy gyilkos pillantást még rá, majd újra visszabújt a ruhahegyek közé.
-Ma hova mentek? - libbent mellé a nő és érdeklődve figyelte ahogy Ailee egymás után hajigálja ki az összes ruhadarabot.
- Túrázni, aztán együtt vacsorázik a két család. Tényleg képtelen vagyok elhinni, hogy apám utálta is valaha azt a családot. Lehet, hogy csak átverés volt ez a "konkurens cég" dolog. -nevetett fel a lány, hiszen tudta, hogy ez nem igaz. -Szerinted melyik lenne jobb? -mutatott a nő felé két kabátot.
-Talán a jobb... - gondolkodott el a nő is.
-Egyébként még mindig nem mondtad el a neved és ez eléggé zavar... Akárhányszor azt kérem, hogy mesélj magadról, te csak eltereled a témát. -vette fel a kiválasztott ruhadarabot a lány, míg a mögötte állót figyelte a tükörből.
-Moira. Moira a nevem. -fonta össze karjait mellkasa előtt.
-Moira... -gondolkodott el a lány. -Annyira ismerős.
-A moirák a görög mitológiában lévő sorsistennők. Habár én csak a nevüket viselem. -mosolyodott el.
-Wow, és ki adta ezt a nevet? -próbált Ailee még több információhoz jutni, hiszen ez az alak is olyan volt mint Lay. Beazonosíthatatlan a képessége szerint.
-Ennyi bőven elég volt rólam. Egyébként nem fogsz elkésni? -mutatott a falon függő órára a nő.
-Nem. -rázta fejét a lány. -Egyébként miért is vagy itt mindig? Ennyit azért elárulhatsz.
-Van aki ellenőrnek hív minket, van aki segítőnek, és van aki térítőnek. -magyarázott a nő, majd leült az ágyra. -Figyelünk arra, hogy akinek megvan ez a képessége, el ne szólja magát. Vagy ha megteszi, mi jelentjük a tanácsnak. Azonban sokszor segítünk, szinte mindennel kapcsolatban. Viszont a térítő jelzőt akkor aggatták ránk, mikor pár hozzám hasonló lélek elkezdte rossz útra téríteni azt az embert, akihez beosztották.
-Szóval lelkek vagytok. -bólogatott a lány.
-Igen. -helyeselt Moira.
-És mennyien vagytok? -kezdett felcsillanni Ailee szemében újra a remény, hogy sikerül közelebb kerülnie a titokzatos világhoz mibe hirtelen csöppent bele.
-Nem sokan. Pontos számot én magam sem tudok.
-És én mi okból kaptam meg ezt a... képességet? -ült le mellé a lány is.
-Már kislánykorod óta fél lábbal a mi dimenziónkban voltál. Csak idő kérdése volt az, hogy mikor jössz rá, hogy a megérzéseid kísértetiesen pontosak és nem érzed magad sosem egyedül. Ugyan a szellemeket meg a többi szerintetek képzeletbeli lényt csak érzékelted, minket láthattál is volna. De mint már említettem, kevesen vagyunk és a te környékeden egy beosztott sincs. Azonban most, hogy én lettem hozzád beosztva, így a többieket már nem fogod látni.
-Hát ez... wow. -meredt maga elé a lány. -Bizarr... De hogyhogy ennyire megnyíltál így hirtelen?
-Tudod rájöttem, hogy felesleges titkolóznom. Előbb utóbb úgyis kihúznád belőlem. Azonban vannak dolgok amikről nem beszélhetek, ezt kérlek értsd meg.
-Rendben. -bólintott Ailee, majd fölállt és a hátizsákjáért nyúlt. -Azt hiszem lassan ideér Yixing is. Velünk jössz?
-Megyek a saját dolgomra. Utálok harmadik kerék lenni. -mosolyodott el a nő, majd egy pillanat alatt köddé vált.

A lány fülig érő szájjal sétált le a lépcsőn, majd a nappaliba érve már jegyese köszöntötte.
Hirtelen beugrottak az emlékek Krisről és az estéről. Szégyellte magát, pedig nem volt oka rá. Mégis bántotta a tudat, hogy olyan nyugodtan diskurált a fiúval egy olyan dologról, mi meghatározó az életében. Most pedig, hogy vőlegénye szemeibe nézett, csak még rosszabbul érezte magát.
-Oh, nem tudtam, hogy már itt vagy. -mosolyodott el zavartan a lány.
-Semmi baj, még csak most értem be. -viszonozta a mosolyt a fiú is, majd magához húzta Aileet egy üdvözlő csókra. -Készen vagy? -kérdezte miután elhúzódtak egymástól.
-Készen. Indulhatunk. -indultak el a bejárati ajtó felé.
-A szüleid és Jihoo? -érdeklődött Lay, míg beültek az autóba és elhajtottak.
-Dolgoznak, Jihoo pedig edzésen van. -fogta válaszát rövidre a lány.
-Történt valami? -pillantott maga mellé a fiú, de szemeit szinte azonnal vissza is vezette a hosszú aszfaltútra.
-Nem, nem történt semmi. -merengett és gondolatban ócsárolta magát az anyósülésen ülő lány.
-Biztos? -kérdezte meg újra Yixing.
-Teljesen. -mondta a lány.

A hosszú utat megtéve leálltak a tervezett helyen, majd táskájukat és egyéb dolgaikat magukhoz véve elindultak a kijelölt túraösvényen.
Lassan sétáltak az ég alját súroló fák között, míg már-már magukról is megfeledkezve merültek bele a természet édes, csendes hangjába. Január vége felé járt az idő, de a pár hete esett első hó még mindig kitartott ezen a helyen.
-Olyan kár, hogy ezen a télen csak egyszer esett hó. -sóhajtott fel a fiú.
-Igen. Habár volt szerencsém már aznap felavatni. -nevetett fel a lány, mikor eszébe jutott az a nap, mikor Jihoo meccsére sietett.
-Ezt hogy érted? -húzta fel szemöldökeit a fiú.
-Az öcsémnek aznap volt meccse én pedig késében voltam. Úgy rohantam mint egy őrült, és úgy estem el minden harmadik lépésemnél, mint aki ezt élvezi. -mesélte a lány, mire Lay is hangos nevetésbe kezdett.
-Ez annyira rád vall. -fonta össze ujjait menyasszonyáéval. -És megnyerték?
-Meg bizony. -mosolyogtak egymásra.

***

-Lay! Ide nézz! -kiáltott a fiú után Ailee, miután jó pár lépésre lemaradt tőle. Yixing hátra pillantott, mikor azonban egy vaku villant. -Áhh! Ez nagyon jó lett! Nagyon fotogén vagy. -mosolygott a képre a lány, míg odavitte a fiúnak, ki még mindig csillagokat látott a fénytől. 

-Igazad van. Habár az én arcom talán jobb.. -hallottak meg maguk mögül egy mély, dörmögő hangot. 

-Kris? Te mit keresel itt? -kapta oda fejét ijedten Ailee. 

No.#6 Két tűz között, tűzön vízen.

Ha most megtenném... Vajon észrevennék?- futott át Ailee agyán a gondolat.
Rátámaszkodott az asztalra, hogy biztos támaszpontot keressen magának ha meginogna véletlenül, majd szemeit behunyta egy pillanatra. Rákoncentrált, majd mikor érezte, hogy itt az idő, Yixingre nézett. Azonban nem történt semmi.

A teremben lévő összes ember fölött elkezdtek megjelenni a zöld maszlagok, majd az abból képződött szövegek. Azonban a vele szemben ülő fiú fölött nem volt semmi. SEMMI.
"Lesznek emberek, akiknek azt a bizonyos történetét nem fogod látni. Hogy miért, arra magadnak kell rájönnöd."
Visszhangzott fejében ez a két mondat. Hirtelen elkapta tekintetét a fiú arcáról és a padlót kezdte pásztázni idegesen.
     Miért pont őt nem láthatja, akivel az életét kell összekötnie?
Talán túlságosan megijedne a fiú valódi énjétől és felbontaná az eljegyzést? Ezzel a sorsát változtatná meg... Talán ez lehet az ok. Talán...
-Rossz úton jársz.- suttogott egy hang. Fejét az ajtó felé kapta, majd megpillantott egy ismeretlen, mégis ismerős alakot.
A nőt, akivel azon az éjszakán "találkozott", mikor a képességét megszerezte.
Ködös, szinte átlátszó alakja elárulta, hogy nem élőlény. Talán még léleknek sem mondható.
Rámosolygott a lányra, majd keresztüllibbent az ajtón és eltűnt. A lány szemei elkerekedtek és furcsa késztetést érzett arra, hogy utána menjen.
-Elnézést, de kimehetnék egy picit levegőzni? -állt föl a lány az asztaltól.
-Megint rosszul vagy? -nézett rá kétségbeesetten az anyja.
-Csak a fejem fáj... -hazudott a lány.
-Kimenjek veled? -állt föl Yixing is.
-Kedves tőled, de hamar jobban leszek. -hajolt meg a lány, majd kisétált. Az ajtón kilépve, a nő már várta.
Egy újabb mosolyt engedett felé, majd továbblibbent. Néha-néha hátranézett, ezzel jelezve, hogy kövesse a lány. Ailee úgy tett. Egy rövid folyosóról nyílt a hátsókert, ami nyári időszakban a vendégek kedvence volt. Egy terasz, mellette egy apróbb játszótérrel. Azonban mivel a város szélén helyezkedett el, a kilátás csodálatos volt még így kora télen is. Egy kis dombra lett építve, s így egy kisebb lelátó szerepet is betöltött.

A nő ide vezette Aileet. Leültek a kijárattól legmesszebb eső asztalhoz, majd pár pillanat erejéig egymásra meredtek.
-Ne szólalj meg, még a végén idiótának fogsz tűnni. -suttogta a nő. -Engem csak te hallasz. De téged mindenki. -folytatta. -Sajnálom, hogy eddig nem tudtam a segítségedre lenni, de amint látom, nem is kellett. -mosolyodott el újra. -Ha szeretnél nekem mondani valamit, elég ha csak a gondolatát sugallod felém. Én megértem. -hallgatott el végül.
-Így? -kérdezte magában a lány, kissé kételkedve abban, hogy sikerülni fog. Erre a vele szemben ülő csak felnevetett.
-Pontosan így. -adott választ.
-És te most már mindig itt leszel?-kezdett egyre több kérdés felmerülni Aileeban.
-Bizonyos időközönként, igen. Elég sokszor. - amint kimondta, maguk mellé nézett, majd mintha a szél fújta volna tovább, eltűnt.

-Jobban vagy már? -hallott meg egy aggódó, ismerős hangot abból az irányból, amerre a nő nézett.
-Oh, Yixing. -lepődött meg a lány. -Igen, már kezdek jobban lenni. -mosolygott az elé ülő fiúra.
-Kérlek hívj csak Laynek. -mosolygott vissza a fiú is.
-Lay... különös. De nagyon tetszik. -gondolkodott el a lány. -És hogyhogy kijöttél? -nézett újra a fiúra, aki addig le sem vette róla a szemét.
-Aggódtam érted. Nagyon le voltál sápadva. Mint aki szellemet látott. -magyarázott a fiú.
Talált, süllyedt.- futott át a gondolat a lány fején.
-Mostanában elég sokszor fáj a fejem, de hamar el szokott múlni. -legyintett a lány.
-Nem kéne orvoshoz menned vele? -kérdezte a fiú. Arcáról le lehetett olvasni mindent.
Féltette a lányt, habár nem is ismerte.
Törődött vele, habár csak egy része volt az üzletnek.
A lánynak ez nagyon jól esett, habár nem mondta ki.
-Nem, rendbe jövök. -mentegetőzött. -Egyébként nagyon aranyos akcentusod van. -szaladt ki a száján, pedig nem akarta ezt a fiú tudtára adni. Hiába, egész délelőtt azt figyelte, ahogy Yixing beszélt. Édesen bele-beleharapott a szavakba, törte őket vagy éppen lehagyta a végét. Mégis meg lehetett őt érteni.
-Idővel talán javul a kiejtésem. Még csak két éve tanulom a nyelvet. -vakarta meg a fiú a tarkóját zavartan.
-Tényleg? -esett le a lány álla. -Ahhoz képest, a szókincsed nagyon gazdag és a fogalmazásod is tökéletes.
-Ez azért van, mert sok időt töltöttem itt az utóbbi időben. -mosolygott.
-Itt tanultál? -kérdezte a lány.
-Nem. Miattunk. -mutatott a lányra, majd magára. -De te tényleg nem bánod azt, hogy a szüleid a megkérdezésed nélkül adnak férjhez?
-A családomban ez már szinte hagyomány. -mutogatott a lány. -Elméletben elég idős vagyok már, azonban én mindig is amolyan Pán Péter típusú ember voltam, aki sosem nő fel. Bevallom, sokszor elég gyerekes tudok lenni. -hajtotta le a fejét zavarában.
-Nekem tetszenek az ilyen lányok.. -mosolygott rá a fiú.

Ő volt az első ember, aki nem azzal jött neki, hogy már túl idős. Ő volt az egyetlen, aki ilyet mondott neki.
Ő volt talán az első és egyetlen, aki elfogadta ezt az oldalát.
-Na de menjünk vissza. Az öregek már a pánikroham határán állhatnak, mert azt hiszik, hogy eltűntünk. -állt fel Lay, majd a lány felé nyújtotta a kezét, hogy fel tudja segíteni. Ailee egy mosoly kíséretében elfogadta, majd visszamentek.
Idő közben a családtagok közül mindenki megtalálta a közös nevezőt a másikkal. Az anyukák éppen egymásnak adtak konyhai tanácsokat, míg a két családfő átszellemülve beszélgetett a nyugati országok dolgairól. Jihoo és Yixing öccse pedig már alig bírtak magukkal, annyira bele voltak merülve a legújabb sporttrendek kibeszélésébe. Mindenki remekül érezte magát, így a jegyesek érkezését észre sem vették.
Már csak akkor kapták fel a fejüket, mikor a pincérek meghozták a rendelt ételeket és mindenki nagy örömére nekiláthattak a nagy evészetnek.

A reggeli -ami inkább volt ebéd- végeztével Yixing az apja fülébe súgott valamit, majd az válaszul bólintott egyet és mosolyogva megveregette a vállát. Fia viszonozta a gesztust, majd felállt és Aileehoz sétált.
-Lenne kedved eljönni velem egy kis sétára? -mondta Lay úgy, hogy csak a lány érthesse.
-Persze. -adott választ Ailee hevesen bólogatva.
-Ömm.. Ha nem baj, mi Aileeval elmennék sétálni. -közölte tervüket mindenkivel.
-Persze, nyugodtan!- mondták kórusban a többiek.

Így kezdődött a "kis" séta, melynek során az idő gyorsabban haladt a kelleténél, s mikor két idegenből hirtelen lett kedves ismerős.
Sok közös pontot fedeztek fel egymásban, ahol pedig eltért a véleményük, egy darabban mégis összefonódott a kettő valahol...
Élvezték egymás társaságát és egy pillanat sem telt el kihasználatlanul. Idő közben a Han folyó partján kötöttek ki, mi elég messze volt az étteremtől, de ez cseppet sem érdekelte őket. Az égboltot észrevehetetlenül borította be a fekete lepedő, melyen a csillagok, mint több millió apró lampion világított le a kis párra.

-Ma valahogy sokkal fényesebben ragyognak a csillagok. Biztos miattad van. -vette le szemét Yixing az égitestekről és átvezette a lány arcára, minek vörösségét az éjszakai sötétség eltakarta. -Őket is megbabonáztad, akárcsak engem. -fonta egybe ujjait a mellette ülővel.
-Mesterien tudsz hazudni. -nevetett fel Ailee és ő is a fiúra nézett. Pillantásuk találkozott és percekig bámultak egymás szemeibe elvarázsolva egymástól. Lay tette meg az első lépést és közelebb hajolt pár centivel. Ailee szintén megrövidítette a kettejük közt lévő távolságot még pár centivel, így az orruk már találkozott. Becsukták szemeiket, majd hirtelen a fiú hátszelet kapott, mi akarata ellenére előrébb tolta fejét, így ajkaik összeértek.
Így történt meg az a bizonyos első csók.

Hogy mit adott nekik ez a nap?
Választ arra, hogy szerelem első látásra igen is létezik.

No.#5 Két tűz között, tűzön vízen.

-Így jó leszek? -forgolódott a tükör előtt Ailee, miközben szoknyáját tanulmányozta. Mellette Jihoo állt, ki érdeklődve figyelte nővérét.
-Tudod, hogy alap helyzetben nem mondanék ilyet. Ez is csak azért van, mert megmented a családunkat. De...- nyelt nagyot a fiúcska. -Gyönyörű vagy. -fonta össze karjait mellkasa előtt, nyakát behúzta és szemét becsukta.
-Látod, nem is volt olyan nehéz kimondani. -ölelte meg a lány és lenyomott arcára egy cuppanóst. Jihoo fujjogva megtörölte az arcát és kiment.

A nagy hír óta már két hét telt el. Ailee elfogadta, beletörődött és már élvezte is. Tetszett neki, hogy mindenki mártírként kezeli. Valamilyen szinten igen, önfeláldozás volt, de ha a megérzései nem csaltak, akkor a férjjelölt nem is lesz rossz. Sőt...
Habár szülei nem tudták a fiú nevét és még ők is csak képről látták, reménykedett abban, hogy az a szőkés barna hajú, felhőkarcoló méretű, modell alkatú, gyönyörű arcú és kellemes személyiségű fiú fogja ma a találkozón várni.

Kezeit hirtelen a falnak támasztotta, majd fejét rádöntötte. Arca furcsa formát vett fel, majd egy perccel később kibotorkált a konyhába, még mindig a falat fogva. A szekrényben kezdett turkálni, majd egy kosarat kivéve leült az asztalhoz. Kivett egy apró dobozt, majd abból egy levelet, amiből egy pirulát nyomott ki.
Apja ekkor ért be a helyiségbe.
-Már megint fáj a fejed?
-Igen. -kapta be a gyógyszert, majd kíséret nélkül, magában lenyelte.
-Hogy bírod azt a keserű nyavalyát víz nélkül bevenni? -fintorgott a férfi.
-Nem olyan rossz.. -tette vissza a kosarat a szekrénybe.

Ez a két hét az egyetemen ülésen és a dolgok feldolgozásán kívül az újonnan szerzett képesség kitanulmányozásáról is szólt. Most már szabályozni tudta, hogy mikor jelenjen meg és mikor ne. Azonban ez az idővel megszokott reggeli fejfájáshoz vezetett.
-Most látom csak! Milyen csinos vagy! -mosolyodott el apja.
-Köszönöm. -viszonozta a gesztust Ailee.
-Részemről indulhatunk. -lépett be a konyhába anyja is. -Kicsim! Hogy te milyen gyönyörű vagy! -csapta össze kezeit.
-Ne csináljátok, mert elpirulok. -paskolta meg arcát Ailee. -Egyébként részemről is szabad a pálya.
-Tőlem sem függ. -nézett szét a családfő. -De Jihoo hol van?
-Itt! -rohant be az említett személy a hátsóajtón.
-Mit kerestél te a kertben? -sétált hozzá anyja, hogy letörölje az apró sárfoltot mi a kisfiú orra mellett volt.
-Semmit. -mosolyodott el csintalanul. -Akkor nem megyünk? -indult el.
A többiek csak mosolyogva és fej rázva néztek a fiú után, majd ők is követték a példáját.

A két család választása egy kisebb étteremre esett. A városközponttól messze esett, de éppen ez volt benne a jó. Csendes volt, családias, egy szóval tökéletes. Az előkert előtt egy kisebb parkolósáv volt, ahonnan egy macskaköves járda vezetett a bejáratig. Jobb oldalt egy parányi halastó, körülötte egy díszkerttel, bal oldalt pedig formára nyírt bokrok helyezkedtek el.
-Szerinted már itt vannak? -fordult apjához Jihoo.
-Nem hiszem. Eléggé korán jöttünk. -adott választ. Látszott rajta, hogy ideges. Hiszen ha ez a találkozó nem lesz kifogásolhatatlan, akkor minden semmissé válik és a vállalat elúszik.

Belépve a mogyoróbarnára festett falak, néhol téglaberakással kellemes hangulatot kölcsönöztek a helynek. Amolyan meghitt érzést keltett az emberben.
-Jó napot. -jött oda hozzájuk egy alacsony, egyenruhás hölgy és meghajolt.-Maguk a Lee család? .
-Jó napot. -hajoltak meg az érkezők is.
- Hát az egyik a sok ezerből.- mondta az apuka, mire mindenki felkuncogott, még a személyzet is.
-Kérem fáradjanak velem. A másik család már megérkezett. -vezette őket végig pár folyosón a hölgy, majd egy terem előtt megállt. -Ez lenne az.
-Köszönjük.-mondták kórusban. A nő elment, majd mindenki nagy levegőt vett.
-Ügyes legyél!- szorította meg Ailee felkarját anyja, biztatásképp. Válaszul a lány bólintott egyet, majd apja kinyitotta az ajtót és besétáltak.

Először a szülők léptek be, majd ő és az öccse.
-Isten hozott benneteket! - jött oda az idegen családfő és üdvözletképen megölelte Ailee apját. Mind a két család tagjai kikerekedett szemekkel nézték a férfi túlzott barátságosságát.
-Köszönjük. -veregette meg a hátát megilletődve a másik férfi. Közben a másik család tagjai is odagyűltek és egy-egy meghajlással üdvözölték egymást. Felegyenesedve Ailee szétnézett, azonban nem látta Krist.
-Nos, szerintem először mutatkozzon be egymásnak az a két ember, akik miatt ma itt vagyunk. -intett a kínai férfi a lány felé, majd egy... teljesen idegen fiúra.

Aileeban a vér is megfagyott.
Nem Kris lesz a vőlegénye?
A hirtelen jött pániknak nem volt sem helye, sem ideje akkor, mivel a fiú tett egy lépést a lány felé majd meghajolt.
-Szia. Zhang Yixing vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek. -mondta erős akcentussal, habár kimondottan jól állt neki. Kiegyenesedve egy mosoly villant meg arcán, de azzal együtt a gödröcskéje is. Sötétbarna, tökéletesen beállított haja gyönyörű keretet adott aranyos és különleges arcszerkezetének.
A lány torkában ragadtak a szavak, míg szíve eszeveszett kalapálásba kezdett. Oly annyira hangosan dobogott, hogy attól tartott, a végén még valaki meghallja.
 Még senki sem volt ilyen hatással a lányra az első pillantáskor. Még Kris sem.
-Szia. Lee Ye Jin vagyok. Én is nagyon örülök a találkozásnak. -mosolyodott el a lány is, mire a családja megkönnyebbülten kiengedte az addig magukban tartott levegőt.
Szeretett lányuk, ezúttal nem blokkolt le, nem lett rosszul, nem mondott semmi hülyeséget és legfőképp nem hozta a formáját. Szerencsés véletlen.
Miután mindenki bemutatkozott, az asztalhoz sétáltak és leültek.
-Nos, gondolom már mindenki tűkön ülve várta ezt a találkozót. Én legalábbis igen. -mondta Yixing apja. -Tudom, furcsa lehet a közvetlenségem, de én azt az elvet követem, hogy ha már úgyis rokonok leszünk, miért beszéljünk formális módon?! Az annyira erőltetett. -húzta el a száját.
-Egyet értek. -mosolyodott el a másik családfő. Így kezdődött a két férfi beszélgetése.

Furcsa mód, teljesen megértették egymást és a gondolatmenetük is megegyezett, akárcsak az elveik. Ha egy idegen rájuk nézett volna abban a pillanatban, nem két konkurens cég vezetőjét, hanem két régi jó barátot látott volna.
-De, térjünk is rá a gyerekekre. -csapta össze a kezét a kínai férfi. -Ye Jin is szeretné ezt a házasságot?
-Kérem... vagyis... kérlek, hívj csak Aileenak. Családban és barátok között csak így hívnak. -mosolyodott el a lány. Számára még szokatlan volt ez a nyugatias stílus, habár apja nagy rajongója volt annak a kultúrának, míg a leendő apósa élete nagy részét ott élte le.
A lány kérésére a férfi először meglepődött, majd elmosolyodott.
-Ailee.. -ízlelgette a nevet. -Nagyon szép név. És illik is hozzád. De... Te is az áldásod adod erre a frigyre? Hiszen már felnőtt vagy, és te döntesz a jövődről. Ne hagyd, hogy a külső tényezők befolyásoljanak.
-Igen, szeretném. -bólintott egyet a lány, azonnali választ adva.
-Ebben az esetben... Köszöntelek a családban! -tárta szét kezeit a férfi. -A papírokat később aláírhatjuk a jegyzőkönyvvezetőnél is. De most együnk.. Már nagyon éhes vagyok. -dörzsölte meg hasát a férfi.
A két, immáron jegyes, egymásra nézett majd elmosolyodott.
Talán mégsem akkora baj, hogy nem Kris várta a lányt...
De vajon ez így is marad?