A vasajtón hangos dörömbölések zaja szűrődött ki egy-egy kiáltással keveredve. Az ajtó előtt álló fekete hajú fiú letette a kezében lévő tálcát a földre, majd visszakopogott, mire a másik oldalon lévő fél abbahagyta és csendben várt.
-Jó kislány. -suttogta a fekete hajú és az ajtón lévő kis ablakot kinyitotta alul és betolta a tálcát.
-Várj! -húzta be az ételt a szobába a fogoly és aprócska, vékony kezeit kivezette a résen, hogy a másik ember kezét megfoghassa. -Kérlek, meséld el, hogy mi történik! -mondta ugyan azt a mondatot, mit már hetek óta megismételt minden nap.
-Nem. -rázta le magáéról a lány kezét. -Még egyszer nem mondom el. -tolta vissza a végtagot és rácsukta az ablakot.
-Igen? Nem beszélsz? -rúgott bele erőtlenül az ajtóba a lány, majd lenézett a kis tálcára. Egy kis üveg víz volt rajta, egy fél szelet penészes kenyérrel. Felvette, majd azt is az ajtóhoz vágta.
Arca beesett volt és már ijesztően vékony. Szemei karikásak, már árnyéka sem volt önmagának. Pontosan tizennégy rovás volt a falon, ami tizennégy itt eltöltött éjszakát jelentett. A külvilágból egy aprócska ablakon keresztül látott valamicskét. Egy hatalmas udvart, mit szöges kerítések vesznek körbe. Könnyekkel arcán roskadt térdre. Két hete nem aludt rendesen, és két hete már csak annyit eszik, hogy azt a napot túlélje.
Moira sincs már vele, azon a napon látta utoljára...
-Hey, te! -kiáltotta át az ajtón, mire válasz nem érkezett. -Hey, te bunkó! -kiáltott még egyszer, de válasz most sem jött. -Óóó, bunkócska te drááága... -kezdett ideges dalolászásba, mire a várt hatás megérkezett.
-Mi van? -jött a már jól ismert hang, a jól ismert hely felől. Az itt töltött idő éppen elég volt ahhoz, hogy az őreit kiismerje. Késődélutánonként találkozhatott a "kedvencével".
Tudta, hogy ha elég ideig húzza az idegeit, elérheti azt, hogy beszéljen.
-Láthatnám egyszer az arcod? Csak egy pillanatra? -kérdezte a lány.
-Minek? -Hiába, ez az ember nem volt túl bőbeszédű.
-Ha már két hete boldogítasz, legalább az arcodat hadd lássam egyszer. -mordult föl a lány. Az éhség és az alváshiány miatt sokkal hamarabb felkapta a vizet.
-És hogy? Mert, hogy én be nem megyek az biztos. Az, hogy te nem jössz ki még biztosabb. -nevetett fel saját poéntalan viccén.
-Akkor nyisd ki a kis ablakot, ahol az ételt szokták odaadni, és nézz be rajta. -könyörgött a lány.
-Ha megteszem, nem szólsz hozzám többet, ugye? -kérdezte az őr.
-Rendben. Áll az alku. -mosolyodott el a lány, majd leguggolt, hogy a kis ablakon kiláthasson. Az őr is szint úgy lehajolt, elhúzta a kis kallantyút, mi zárva tartotta az ablakot és kinyitotta azt. Egy felettébb ismerős arc köszönt a lányra.
Fekete karikák, fekete haj és ijesztő tekintet. A fiú, aki aznap elrabolta.
Hátrahőkölt, és már ordítani akart, de észbe kapott. Nem tehette. A terv sikeréért az önuralma utolsó darabkáját is fel kellett használnia.
Szerencsére szépsége még mindig nem hagyta cserben, így az őr bambán bámulta az őt érdeklődve néző lányt. Tetszett neki, így munkájáról megfeledkezve hagyta, hogy a lány farkasszemet nézzen vele.
Vagyis csak azt hitte, hogy ezt csinálja.
Ha Moira már nem is volt ott, de Ailee képessége igen. A zöld maszlag gyűlni kezdett a fiú feje fölött, majd a lány mindent gyorsan átfésült róla, amit szükségesnek vélt. Pár perc múlva megköszörülte a torkát, mikor úgy érezte már mindent megjegyzett a fiúról.
Az ajtó túloldalán gubbasztó fél észbe kapott, majd reflexszerűen zárta be újra az ablakot.
Miután a fiú már nem láthatta, Aileenak sunyi mosoly költözött az arcára.
-Hey, Tao. Bocsáss meg, hogy megszegem az ígéretem, de azt hiszem, hogy ez érdekelni fog. -kiáltotta át a lány.
-Honnan tudod a nevem? -kiáltotta vissza az őr, már-már megbotránkozva.
-Erről akarok beszélni. Ugye őszinte lehetek? -húzta kicsit a fiú agyát a lány.
-Mondd! -utasította a fiú.
-Én látom a szellemeket. -suttogta Ailee úgy, hogy az őr is hallja. A fiú izmai megfeszültek és érezte, ahogy testét eluralja a félelem. -Egy férfi járkál hozzám minden este az álmomba és arra kér, hogy keresselek meg. Ő mondta el a nevedet. Most is itt van veled. Azt mondta, hogy meg fogja keseríteni az életed, majd mikor nem számítasz rá, MEGÖL! -kiáltotta a lány, mire az ajtó túlsó feléről egy hatalmas, vékony női sikoly jött. Már csak az volt a probléma, hogy nem egy nőtől.
Ailee látta a fiú adatainál, hogy a legjobban a szellemektől fél. Ezt kihasználva, talán el tudja érni, hogy kiengedje. Ehhez ugyanis már eléggé megijedt a fiú.
-Zitao! Itt a váltás. -szólt egy újabb, ismerős hang.
-Ne. Ne. Csak ezt ne. -suttogta maga elé Ailee.
-Jó, megyek. -mondta félénken a fiú.
-Hát téged mi lelt? Szellemet láttál? -nevetett fel az érkező.
-Ne mondj ilyet! -kiáltott rá Tao, majd elrohant.
-Akkor holnap... -gondolta magában csalódottan a lány.
Pár óra leforgása alatt, sikerült kitanulmányoznia egy újabb jógapózt, és lebirkózni a torkán a száraz kenyér nem penészes részeit a vízzel kísérve. Azonban hirtelen ismeretlen hang ütötte meg fülét és kénytelen volt fejét odafordítani. A vasajtó zárja kattant.
Reménykedve állt fel, olyan gyorsan amennyire ereje engedte és csillogó szemekkel tette meg azt a pár lépést a bejáratig.
A nyílászáró résnyire kinyílt, majd kisvártatva egy fekete csuklyás férfi lépett be a szobába. A lány hirtelen megállt és hátrafelé araszolni kezdett. Az érkező bezárta maguk mögött az ajtót, majd a kétségbeesett fogoly felé fordult.
-Ailee. Ne félj, én vagyok az! -dobta le magáról a fekete ruhaanyagot és hatalmas mosollyal az arcán az ijedt lány szemébe nézett. De amint meglátta, arca eltorzult és szemeibe könnyek szöktek. A lány olyannyira meg volt gyötörve, hogy már szinte rá sem lehetett ismerni.
-Kris. -suttogta maga elé Ailee, míg erőtlen mosolyt küldött a fiú felé. -Hogy kerültél ide? -lépkedett oda hozzá majd a nyakába ugrott. Kris erősen szorította magához a lányt, míg állát feje búbjára tette.
-Érted jöttem. Vagyis, jöttünk. - hallatszott újra a zár éles hangja, és egy újabb csuklya fedte alak lépett be. Le sem kellett vennie magáról az arcát elrejtő anyagot, a lány már rohant is felé.
-Yixing! -fonta át karjait az érkező dereka körül.
-Ailee. -karolta át a fiú is. Egyszerűen csak ölelték egymást, ez mégis elmondott mindent amit a szavak nem tudtak. -Bocsáss meg, hogy magadra hagytalak egy percre is. -pottyant le a fiú könnye a lány vállára.
-Semmi baj. Az a lényeg, hogy itt vagytok. -bújt ki Ailee a fiú szorításából, majd a mögötte álló szomorú Kris felé fordult. Tudta, hogy ez nem a bűntudat miatti szomorúság volt. Érezte az aurájában, hogy ez Lay miatt van.
-Nincs időnk most magyarázkodni. El kell tűnnünk! -fogta karon hirtelen a lányt, majd maga után kezdte húzni. Yixing mögöttük ment, így védték a szökésben lévő foglyot minden irányból. A vasajtó küszöbét átlépve, egy rövid folyosó nyílt meg, miből még több elágazó átjáró. A két kínai fiú úgy rohant Aileeval, mintha az életük múlna rajta.
Habár ez igaz... Az életük múlt ezen.
Talán az ötödik folyosó végéhez közeledhettek, mikor egy magas, világosbarna hajú fiú lépett ki az egyik elágazásból előttük. Először észre sem vette őket, mikor mellé értek akkor is csak kikerekedett szemekkel nézte őket.
-Várjatok! -súgta utánuk, hogy még csak véletlenül se hallja meg senki a menekülőkön kívül. A három ember megtorpant, majd félve ugyan, de felé néztek. -Gyertek! -mutogatott maga felé hevesen. -Én veletek vagyok!
-Miért hinnénk neked? -sziszegett Yixing. Ő állt az ismeretlen égimeszelőhöz a legközelebb.
-Mert talán elmondom nektek, hogy ha arra mentek, akkor a vesztetekbe rohantok? -húzódott sunyi mosoly arra a tökéletes arcára.
-És honnan tudjuk, hogy nem hazudsz? - kérdezte ezúttal Kris.
-Onnan, hogy ha arra a monitorra nézel, látod azt a két hústornyot a B szárny kijáratánál. -mutatott a mellettük elhelyezkedő szobába. Az ajtaja nyitva volt, bent pedig rengeteg monitor, mik szinte az összes helyiséget megmutatták. -Én vagyok ide beosztva. Ha elbújtok, a váltásnál simán ki tudlak titeket csempészni este. -mutatott még mindig a szobára. A két kínai fiú egymásra nézett. Igaza volt az ismeretlennek. Az az út egyenesen a halálba visz. De más utat nem ismernek, hiszen ők is váltáskor surrantak be és éppen annyi idejük volt, hogy ezt a szárnyat feltérképezzék.
-Rendben. -bólintottak egyszerre, majd beléptek a helyiségbe, utánuk pedig az idegen. Becsukta maguk mögött az ajtót, majd a sarokban álló beépített szekrények felé biccentett fejével. A három bútor kongott az ürességtől, de megfelelő helynek tűnt a rejtőzködéshez. Kris beállt az egyikbe, Lay és Ailee pedig együtt a másikba.
Mind a hárman frusztráltak voltak és kételkedtek még mindig a fiúban, de rá bízták magukat. Ő bezárta a szekrényeket és leült a monitorok elé.
Idegtépő óra telt el a három ember számára, mire hirtelen csapódást hallottak. Azt tisztán ki lehetett venni, hogy az ajtó vágódott neki a falnak.
-Yeol! -szólt egy öblös férfi hang.
-Uram!- mondta lelkesen az ismerős ismeretlen.
-Kérem, nézzen rá a rabra. Én addig itt leszek.
-Igenis, főnök! -mondta a fiú és kisurrant. A három ember hirtelen megdermedt. A halálfélelem egyre jobban nőtt bennük. Itt hagyta őket az a személy, akire rábízták az életüket, most pedig a főmuftival vannak összezárva egy szobába. Ebből már jó nem sülhet ki.
Kisvártatva azonban újabb léptek zaja hallatszott, majd meghallották azt a kedves, mély hangot, mitől nyugodtan fellélegeztek.
-Alszik. -zárta le ennyivel az érkező a jelentést.
-Köszönöm. - mondta a főnök. A barnaság a szekrények elé lépett, ezzel takarva őket.
Pár pillanatig kimért, lassú lépteket hallottak a szekrényben ülők, de hirtelen Kris eltüsszentette magát.
-Yeol! Ez mi volt? -horkant fel a főnök.
-Elnézést uram, csak meg vagyok fázva. Kapar a torkom, meg ilyenek... Tudja, hogy van ez. -próbálta magára vállalni a dolgot a fiú.
-Nem, ez onnan jött! -mutatott a férfi a szekrényekre.
-Uram, ez nevetséges. Hogy egy szekrény tüsszögjön?! -nevetett fel a Yeol nevű fiú erőltetetten.
-Hadd nézzem! -hangzott pár újabb, lassú és kimért lépés zaja. A cipő sarka úgy koppant a betonon minden alkalommal, mint egy zuhanó repülő földet éréskor.
-Uram! -kiáltott fel a fiú, mire az idősebb kivágta a legutolsó szekrény két ajtaját.
A három ember ereiben a vér is megfagyott.
Itt lesz vége mindennek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése