No.#14 Két tűz között, tűzön vízen

A rózsaszínben pompázó nap sugarait az esőcseppek törték meg, gyönyörű szivárványt festve vele az égre. A hajnali színkavalkádhoz nem volt fogható semmi. Ez egy olyan szépsége volt a természetnek, miben csak akkor lehet része az embernek, mikor kicsit megáll és hagy időt magának és annak, hogy a környezetében körülnézzen. Kína egyik kietlen területére vezetett a szivárványhíd vége, hol nem arannyal teli fazekat, hanem egy kis házat lehetett találni. Erdővel volt körülvéve, egy lélek sem tudott erről a kis rejtekről, csak az építők és a tulajdonosok. Szokatlan módon, a csendet aznap autókerekek alatt ropogó kavicsok váltották föl. Percek alatt burkolózott újra csendbe minden, mivel a zajt okozó jármű megállt a kis ház előtt.
-Hé, Ailee! Megtisztelnél azzal, hogy a kisebb táskáidat beviszed? Lehet, hogy férfi vagyok és nekem kell a csomagokat vinni, de nem egy hordár, ráadásul azokat a kis ridikülöket elbírod te is. -nyögte Kris két bőrönd alatt.
-Ohh, bocsáss meg! -szaladt oda hozzá a lány. -Elképesztő ez a hely. -hajolt be a csomagtartóba úgy, hogy szemeit egy pillanatra sem vette le a tájról. Kihalászta azt a három kézitáskát ami rá várt, majd még mindig tátott szájjal fölsétált a kis teraszra.

Fából készült a feljáró, a korlát, és minden a házon kívül. Igazi vidéki lakás, családias hangulattal. Fűzfavesszőből készült székek és asztal díszelgett az egyik ablak alatt. A kis nyílászárókat zsalugáterek fedték, ezzel adva régies hangulatot az aprócska háznak.
-Ugye, van olyan benti kiszerelésben is?! -mutatott Ailee a pár méterrel távolabb álló kinti latrinára.
-Nyugi, az csak a hangulat kedvéért van ott. Az egy fészer. -nevetett föl Kris, míg az utolsó csomagot is fölrakta a lépcsőre.
-És még az ajtaján is ott van a szív alakú kis rés. -nevetett a lány is. A torony időközben kihalászta zsebéből a bejárati ajtó kulcsát.
Mire kattant a zár, már Ailee is ott állt mellette és árgus szemekkel figyelte a férfi minden mozdulatát. A felhőkarcoló belépett, majd utána a lány is, azonban nem látott semmit a sötétségben, kivéve a bejárati ajtó egy méteres körzetét.
-Wu Fan! Hey, hova tűntél? -tapogatózott. Kezeivel végigsimított egy szekrényen és egy vázán, majd egy kis TV-n, utána egy puha ruhaanyagon. -Oh, megvan a függöny! -kiáltott fel örömében, de abban a pillanatban, hogy kimondta, a függöny megszólalt.
-Az a pulcsim, ami történetesen rajtam van. -köhintett Kris, míg Ailee sikítva hátrált egy lépést, azonban saját lábai okozták vesztét, hátraesett és kiterült a szőnyegen mint tengeri csillag a parton. Amint tudatosodott benne, hogy nem fenyegeti semmiféle komolyabb veszély -maximum annyi amennyire számít-, feltápászkodott és leporolta magát.
-Akkor az imént... -gondolkodott hangosan.
-A hasamat simogattad, igen. Köszönöm az élményt. -nevetett fel Wu Fan, majd elindult valamerre.
-Ha nem tűnnél el a semmiben szótlanul, talán nem fogdostalak volna. -állt egy helyben a lány. Jobbnak vélte maradni, mintsem még egy ilyen incidensbe belekeveredni.
-Ki mondta, hogy nem az volt a cél? -hallotta a torony harsány nevetését a szoba egyik sarkából, majd hirtelen kinyitódtak a zsalugáterek az egyik ablakon. A szoba fénybe borult, Aille pedig végre felmérhette a terepet, míg Kris a többi helyiségben csinált világosságot.

A nappali közepén állt, előtte egy kisebb fotel, mellette két karosszék. Egy aprócska dohányzóasztal választotta el őt a bútoroktól, min csinos kis hímzett terítő és pár szál szárított virág hevert egy porcelánvázában. A szoba jobb oldalán egy antik szekrénysor tele apró díszekkel és szobrocskákkal. Baloldalt nyílt három ajtó, és Kris, amint egyik ajtóból a másikba rohangál mint valami mérgezett egér. A lány mögött egy vitrin és egy régi, fekete-fehér TV helyezkedett el. A falak mogyoróbarnák voltak, a földet hajópadló borította. Az egész helyiség melegséggel töltötte el az odaérkezőt. Kellemes és nyugtató hangulatát azonban egy mély férfihang törte meg.
-Mondtam, hogy ne számíts semmi luxusra. Ez a ház a tipikus nyugati "mama lakása". -pillantott körbe Kris az ajtófélfának dőlve.
-Nagyon tetszik. Olyan kicsi és családias. -mosolygott rá Ailee.
-Ha már itt tartunk, játszhatunk családosdit is. Te az anya, én az apa, az meg ott a hálószoba. -mutatott maga mögé a férfi, majd elnevette magát a lány kezdetben értetlen, majd zavarodott, végül mérges arckifejezésén.-Oké, oké, csak vicceltem. De ez az arc minden pénzt megér! -csapkodta az ajtófélfát nevetve.
-Valahogy nem tudom értékelni. -vonta összébb szemöldökét Ailee.
-Nem is kell. Rá ér azt majd. -törölgette nevetéstől könnyes szemeit a felhőkarcoló. Miután nevetése lassacskán elhalt és a szobára pedig csend telepedett, mind a ketten mélyen gondolataikba merültek.. Csak álltak és egy kérdésen forogtak agytekervényeik.
"Hogyan tovább?"
-Kris... Mi mit fogunk itt csinálni olyan sokáig? A városba se mehetek? -nézett Ailee kétségbeesetten az előtte állóra.
-Nem. Itt minden kockázatos. Az erdőn kívülre nem mehetsz, csak én. -adott választ a férfi.
-Komolyan.. Ebbe fogok beleőrülni. -ült le a kanapéra a lány és kezeibe temette arcát.
-Tudom, hogy úgyis kitalálsz valamit mint mindig.. Most is ki fogsz. A legutolsó rabságodkor is egy jóga mester lett belőled minden eszköz nélkül.
-Hey! Ezt úgy mondod mintha valami büntetett előéletű szökevény lennék. Viszont igazad van. Itt lehetőség is van a mozgásra és a gondolkodásra. Lehet kertészkedek egy kicsit holnap, habár van egy apró-cseprő probléma.
-Na és mi az?
-Nincsenek eszközeim. A laptopon, telefonon, személyes cuccokon és kaján kívül semmit nem hoztam amit hasznosítani lehet. Márpedig ha a telefonom aksiját ültetem el, nem kel ki belőle egy egész mobil kollekció.
-Lehet. Bár szívesen megnéznélek ahogy kézzel kapargatod a földet egy jó kis esőzés után. -húzódott sunyi félmosolyra Kris szája újra.
-Humor Herold ma nagyon aktív. -nyújtotta rá nyelvét a lány. -Tudod mit? Szerintem felkutatom kint a fészert. Hátha akad pár kütyü.
-Viszont ajánlanám hogy öltözz át, mert a Vivienne Westwood ruhák nem szeretik a sarat. -nézett végig rajtam a férfi.
-Igazad van. Szóval.. Melyik is az én szobám?
-Ez itt, mögöttem. -mutatott rá az ajtóra Wu Fan anélkül, hogy oda nézett volna. Szemeivel egész végig a lányt figyelte, ki már-már belepirulva az acélpillantásokba cikázott át a szobán, az asztal és a fotelek között szlalomozva, majd beérve becsapta az ajtót. Kris orrának hegye súrolta a súlyos falapot, szemei pedig kikerekedtek meglepettségében.
-Komoly játszma lesz.. -suttogta maga elé, s ajkai újra félmosolyra húzódtak. Sarkon fordult, bement a saját szobájába és követte a lány példáját. A kertésznaci sokkalta mókásabban állt Krisen mint Aileen, de azért mind a ketten nevettek a másikon is és saját magukon is egy jót. Miután elindultak a latrinának álcázott szerszámos felé, sikerült megvitatniuk az aznapi fontosabb napirendi pontokat és alapvetőbb szabályoknak kikiáltott szokásokat, miket mind a kettejüknek be kellett tartaniuk.
-Van itt.. Hmm.. -nézelődött a nyelek között fejet keresve a lány - egy ásó, kapa...
-Nagyharang! -kiáltott föl a mögötte álló, mire Ailee karjai alatt visszanézve pillantott értetlenül a férfire.-Tudod, mint az esküvőkön.. Tü tü-tü-tű... -kezdett bele a dal dúdolásába, míg képzeletbeli partnerével eltáncolta a keringő háromnegyedét. Miután megunta, hogy Ye Jin még mindig deréktól lefelé látszik ki csak a fészerből, elkapta a csípőjét, maga felé fordította és azzal a lendülettel újabb dalba kezdett. Ailee már akkor tudta, hogy ebből a szorításból nem fog szabadulni egykönnyen. Letáncolták a salsát, a bécsi keringőt és a kacsa táncot is -természetesen Kris kíséretével-, de a felhőkarcoló lábában még mindig benne volt a bugi. Ugyanakkor a gyengébbik nem szülöttje már levegő után kapkodva roskadt a földre, egy gereblye nyelébe és egy fűcsomóba kapaszkodva, hogy ne essen még ennél is lejjebb. Habár azt eléggé nehéz lett volna kivitelezni.

No.#13 Két tűz között, tűzön vízen.

- Ne félj, minden rendben lesz! - fogta meg az előtte álló lány vállát nyugtatásképp Kris és halkan a fülébe súgta. Nem volt nyomulós és nem is volt kárörvendő. Olyan volt, akárcsak egy bátyó, ki a kishúgát védelmezi. Ahogy elhagyták az incheoni repteret, a fiú személyisége a megtett kilométerek számával változott. Míg Lay közelében arrogáns volt és bunkó, Ailee mellett valósággal kenyérre lehetett kenni. Ennyit számítana az a híres "férfiúi becsület"?
-Nem félek. -súgta vissza a lány. -Rettegek. -rázkódott meg, valószínűleg a hideg rázta ki.
-Látom. -nevetett föl a fiú úgy, mint ahogy először és utoljára azon a délutánon látta, mikor először találkoztak. -De teljesen fölösleges. Már kint vagyunk. Fogunk egy taxit, aztán még egyet, aztán az apám által kiküldött kocsiba beszállunk és már megyünk is. Másrészt... Itt vagyok, és ameddig melletted vagyok, nincs okod félelemre. Vigyázok rád, capiche? -mosolygott a tőle majdnem két fejjel kisebb lányra.
-Azt hiszem. -adta a választ Ailee már valamivel bátrabban. Tényleg megnyugtatta a tudat, hogy Kris vigyáz rá, de itt csak az volt a gond, hogy nem maga miatt aggódott.
-Nos, tündérbogár, csak karolj belém, told feljebb a napszemüveged és próbálj úgy tenni, mintha a barátnőm lennél! A parókádat húzd lejjebb egy picit! Megeshet, hogy megállítanak engem, ilyenkor csak mosolyogj, hajolj meg és maradj csöndben! Az én érkezésem várható volt, mivel mindenki azt hiszi, hogy apám wushura járat. De ez mellékes. Lényeg a lényeg, mosoly és csönd. A többit bízd rám! -fogta hatalmas markába a lány csöppnyi kezét és óvatosan átfonta saját karján.
-Miért van az az érzésem, hogy csak azt akarod kiélvezni, hogy Yixing nincs itt? -csinált úgy Ailee, ahogy arra kérték.
-Áhh, Yi Fan! -hallatszott egy erős és mély női hang.
Mondd, hogy nem csak téged hívnak így... -kérlelte magában a lány Krist, de sajnos az égiek füle ezúttal csukva volt így sem ők, sem a fiú nem hallotta meg.
-Chow.- mondta Kris a nő nevét, majd ez volt az egyetlen szó amit Ailee még megértett a karattyolásból.
 Tényleg különös a kínai nyelv. Néha olyan, mintha tüsszentenének, máskor olyan, mintha még csak az orrukat csikizné. Habár van amikor susogós és néha szép dallama van.
Különleges. Ez a megfelelő szó rá.
De ahogy ez a nő beszélt, az valami nagyon érdekes tájszólással és hanglejtéssel volt. Ráadásul egész végig kedvesen és elismerően mosolygott, de szegény lány ha csak a hangját hallotta mert elnézett egy pillanatra, már azt hitte, hogy káromkodik.
Érdekes.
Ailee végül nagy ráérésében úgy gondolta, hogy feltérképezi az itt lévő embereket, hogy minden biztonságos-e. Megvetette a lábát a földön és karját picit erősebben fonta a mellette lévő fiú keze köré, minek az láthatóan örült. Egy pillanatra becsukta a szemét és koncentrált. Ilyenkor tényleg előnyös volt a napszemüveg. Lassan érezte, hogy az a kis elektromosság átjárja ami ilyenkor mindig, majd felnézett és a zöld szövegek már mindenki fölött tökéletesen látszódtak. Végigvezette tekintetét minden egyes emberen és megnézte részletesen, hogy nem-e tagja annak a maffiacsoportnak, mi elől éppen menekülnek.

"Lu Ah-Kum - 34 éves - eladó
-Családja
-Múltja
-Jövője
-Tulajdonságai
-Egyéb " 

Rendben, ő nem veszélyes. Elég volt csak a foglalkozást nézni, ebből már bármelyik titkos szervezet tagja lelepleződhet.

" Ji Gang - 28 éves - áruellenőr
-Családja
-Múltja
-Jövője
-Tulajdonságai
-Egyéb "

"Kim Jongin - 20 éves - maffia
-Családja
-Múltja
-Jövője
-Tulajdonságai
-Egyéb "

A lányban hirtelen megállt az ütő.
Gáz van, gáz van, de még mennyire, hogy gáz van... -hajtogatta magában, míg rákoncentrált a maffia szócskára, mi mellett egy apró dobozka jelent meg: Huang maffia csoport; beosztott.
-Kris! Mennünk kell! -suttogta oda a fiúnak angolul, hogy még véletlenül se érthessék meg az itt lévő emberek. -Gáz van. -rángatta a karját picit, mire a fiú rögtön rá kapta tekintetét.
-Mi történt? -kérdezte ugyan úgy, angolul. Az egyik közös tulajdonságuk; mind a ketten Amerikában nevelkedtek. Ennek hála már két nyelven is kommunikálhattak akár.
-Itt van az egyik. -mondta Ailee majd jobban megszorította a kezét. Ez már tényleg a maguk miatti aggódás volt. A fiú még illedelmesen elbúcsúzott a kínai nőtől, majd amilyen gyorsan csak tudtak, fogtak egy taxit. Az autóban ülve az idegességük valamicskét csökkent, de szívük még mindig abban az őrült ütemben dobogott, amivel végigszelték a reptér előcsarnokát. Megadták az úti célt a sofőrnek, majd végre a motor berregésének hangjával egy időben föllélegeztek. Kinéztek az ablakokon és sehol sem volt már nyoma a fiúnak.
Nem vette észre őket.
Ailee még mindig látta az emberek adatait, így újra végigfésülte a közelben sétálókat. Sehol semmi gyanús.
-Honnan tudtad, hogy itt van egy? -fordult felé Kris.
-Én.. láttam a rejtekhelyükön. -hazudott.
-Igaz is.. Sok mindenkit láttál. -dörzsölte meg homlokát a fiú idegesen. -Ki tudja, hogy van-e itt más is.. Mi van, ha többen vannak és meglátott az egyik? -nézett vissza az ablakon keresztül.
-Nem hiszem. Egyedül volt és több ismerős arcot nem láttam. -próbálta nyugtatni Wu Fant a lány.

Kissé viccesnek találta, hogy ezúttal a mellette ülőnek vannak jobban felborzolva az idegei. Habár Ailee hangjában érezni lehetett, hogy biztos benne, Kris mégis kételkedett. A taxi egészen Hongkong közepébe vitte őket, hol átszálltak egy másik taxiba.
-Ez most mire volt jó? -kérdezte a lány a mellette ülő, telefonján valamit szorgalmasan pötyögő fiút.
-Ha esetleg követnének, így nehezebb lesz. A fővárosban azért kellett belesétálnunk abba a szép nagy emberseregbe. Most egy kis külvárosba megyünk, ahol apám egyik embere már vár minket. Már minden el van intézve. -nézett föl egy pillanatra a kütyüből majd egy mosoly után vissza is merült az elektronika csodás, de kapcsolatromboló világába.
-És tulajdonképpen hova is megyünk? -kezdeményezett újra beszélgetést Ailee.
-Egy erdővel körülzárt helyre. Nem nagy és nem is luxushely. Egy egyszerű vidéki ház, amit ideiglenes szállásnak szántak. Ne várj túl sok extrát. -nevetett föl a fiú.
-Hála az égnek. -sóhajtott föl a lány megkönnyebbülten.
-Te ennek örülsz? -nézett a mellette ülőre szórakozottan Kris. Arcáról lerítt, hogy nem ezt a választ várta.
-Még szép. -válaszolta Ailee. -Iszonyat kínosan érzem magam még Yixingéknél is. Mindenhol szobalányok és alkalmazottak. Mindig azt nézik, hogy mit tehetnek meg értem és hogy mikor vehetik ki a kezemből a seprűt. Lehet, hogy jómódú a családom, megtehetné, hogy felfogadjon embereket és egy villába költözzön, de engem munkára neveltek. Mindig azt mondták, hogy a munka nemesít, és szerintem ez nagy igazság.
-De ha ennyire jól megy a szekér, miért is kellett a kényszerházasság? -nevetett föl Kris.
-Az egy kritikus időszak volt, és tényleg le voltunk égve. Azelőtt viszont tényleg jó volt a vállalat jövedelme, és miután a két cég egyesült, az eddigieknél is jobb lett. -mosolygott a lány.
-Viszont még nem vagytok házasok, igaz? -mosolygott a fiú kárörvendően.
-De azok leszünk. -fordította el arcát Ailee jelezve ezzel, hogy a fiú tapintatlan volt.
-Áldásom rá.. -nevetett Kris és széttárta kezeit, már amennyire abban a szűk taxiban egy torony ki bír nyújtózni.
-Ha az áldásod van rajtunk, akkor miért segítesz? -nézett vissza a lány összevont szemöldökkel.
-Az egy dolog, hogy összeházasodtok. Én attól még ugyan úgy kedvellek. Két gyűrű és egy papír lehet, hogy az életed megváltoztatja, de az érzéseimet nem. Elfogadtam, hogy a csatát Yixing nyerte, de a háborút én fogom. - kacsintott, majd újra a telefonjába merült.

***

-Nagyfőnök, a WC-re ugye nem akar velem jönni? - mondta Ailee az őt követő Krisnek csipkelődve. 

-Ami azt illeti, ha már így rákérdezett drága hölgyem, miért is ne? -mondta a fiú egy félmosoly kíséretében, mire a lány mellkason vágta és felnevettek. 

Egy benzinkúton szálltak ki a taxiból és beugrottak venni még pár dolgot mielőtt újra elindultak. 

-De én ezt halál komolyan mondtam. -mondta Ailee miután alábbhagyott a nevetésük. -Ki nézem belőled, hogy képes vagy bejönni utánam.. -rázta a fejét mosolyogva. -Szóval 2 perc kimenőt kérek. -intett, majd besétált a női mosdóba. Kris bizonytalanul nézte még egy kis ideig a csukott ajtót, majd huzakodva az újságokhoz lépett és böngészni kezdte őket. Már egészen belemelegedett az egyik hírlapba, mikor hirtelen valami hozzáért a karjához és megrázta. 

-Boo! -mondta a valami. 

-Úristen! - ordított ijedtében a fiú és kis híján földöntötte az újságos szekrényt. A mellette álló "szörny" hangos nevetésbe kezdett, majd Kris arcára nézve még hangosabban folytatta. A fiú halálra vált arccal nézett a mellette már hasát fogó Aileera. 

-Hátba támadtál! -dobbantott a fiú lábával. 

-Nem igaz. De látnod kellett volna magad! -nem bírta abbahagyni a nevetést a lány. - Úgy kapálóztál, mint aki mellett taposóakna robbant. 

-Ezt még visszakapod Lee Ye Jin. Még visszakapod!- mutogatott a lányra komoly arccal, miközben a mosdók felé araszolt. Háttal ment, majd a legközelebbi ajtón benyitott és bement. 

-Kris! Az a.... -halkult el a lány hangja a mondat végére, mivel hangos sikítások töltötték be az épületet. 

-Perverz disznó! -rohant ki bentről egy nő sikítva. 

-Elvetemült állat! Szemérmetlen kukkoló! -jött ki háttal Kris kezeit arca elé tartva, mivel egy testesebb nőszemély éppen ridiküljével püfölte és kiabált rá. 

-Sajnálom, hölgyem! Véletlen volt! Nem akartam... -magyarázkodott a fiú, de a nő még mindig ütötte ahol érte. Végül jó pár csapás után vállára tette a kis táskát, megigazította szoknyáját, duzzogva a magasba emelte orrát és kisétált. A fiú lassan odaaraszolt Ailee mellé, ki már így is alig bírta visszatartani az előbbinél is nagyobb nevetést. 

-Hülye ajtók... -mormogta maga elé a fiú, mire a lány nem bírta tovább, hatalmas nevetésbe kezdett. 

-Ekkora gyökeret, mint te... -nevetésétől visszhangzott a kis benzinkút.

No.#12 Két tűz között, tűzön vízen.

-Igen, azt hiszem. -bólintott egyet Chanyeolra a lány, majd egy újabb szendvicsbe kezdett. -És most mit csinálunk? Mármint... ez iszonyú veszélyes. Ha észreveszik, hogy megszöktünk az első az lesz, hogy itt keresnek. Ugye erre nem én gondoltam először? -esett kétségbe Ailee.
-Nem, nyugodj meg. -masszírozta halántékát idegesen Yixing. Ez sosem jelentett jót. Valami terhelte.. Valami nagyon súlyos.
-És mire jutottatok? -kíváncsiskodott a lány, míg szájába egyszerre tömte be azt a fél szendvicset.
-Amíg készülődtél, megbeszéltünk valamit. Igen, tudom, hogy utálod ha helyetted döntenek, de ezt muszáj elfogadnod! -folytatta Lay. -Nos, nem maradhatsz itt. Ezt te is tudod. -sóhajtott. -Szóval, az egyetlen és a legbiztosabb tervünk az az volt, hogy...
-Eljössz velem. -vágta közbe Kris türelmetlenül. -Kínába megyünk, az apám rejtekhelyére.
-Hogyan, kérlek? -döbbent le a lány.
-Te és én holnap indulunk. Nem lehetünk feltűnőek, márpedig ha az egész családod kiköltöztetnénk több lenne mint figyelemfelkeltő.
-Akkor itt akarod őket hagyni, hadd találják meg őket és vigyék el? Ki tudja, milyen szörnyűségeket csinálnának velük! -sipákolt a lány idegesen. Nemhiába, a családja volt a mindene. A legszentebb és legértékesebb dolog, ami számára valaha is létezett. Ha a legkisebb veszély is fenyegette őket, bármit megtett azért, hogy elmúljon.
-Természetesen nem. A Zhang maffiának bűntudata van. -mosolyodott el önelégülten az utolsó mondatán. Viccesnek találta, hogy családjának legnagyobb konkurense ennyire sebezhető. - Az emberei beköltöznek a szomszédotokban álló üres házba egy hónapra. Elhíresztelik a családoddal együtt, hogy nem tudják feldolgozni az eltűnésed, így egy hónap múlva elköltöznek. Persze azalatt a harminc nap alatt 24 órás megfigyelésben lesznek minden irányból. Kamerákkal és persze a szomszédba költöző őrökkel. A legkisebb zajra is ugranak, ne aggódj! A reakciójuk és reflexük mindig is jó volt... Túlságosan is jó. -húzta el száját.
-És egy hónap múlva eljönnek oda, ahol mi leszünk? -csillant fel Ailee szeme.
-Nem igazán. Yeol barátunk szépen elmondta, hogy Kínában is szép kis hálózatuk van, főleg a repterek közelében. Így akarva, akaratlanul is de észrevennék. Még mi ketten megúszhatjuk, ők már nem. Yixing nagybátyjának a szállására mennek.
-Hogy belefolyjanak azokba a mocskos ügyekbe, amik ott történnek? Nem hagyom! -tiltakozott a lány.
-Drágám, hagynád, hogy befejezzem? -nevetett fel Kris. Mindenki szúrós tekintettel nézett a felhőkarcolóra, kivéve a mellette bambán ülő Chanyeolt. Lay köhintéssel közölte, hogy rossz volt a megszólítás. -Mármint Ailee. -forgatta a szemeit.
-Hallgatlak. -bólintott a lány.
-Ez szállás, nem központ. A lakásba nem hozunk haza munkát, ez maffia törvény. Ahol alszol, ott nem gyilkolsz és a többi...
-Mellékesen akkora ez a hely, hogy három nagyobb lakást kitenne. Ezért van szárnyakra osztva. A családod a nyugatit kapja, ami magában olyan mint egy külön ház. Külön bejárat, külön minden. Pont ilyen "vészhelyzetekre" alakult. -vette át a szót Yixing.
-És ott gondoljátok, hogy nagyobb biztonságban lennének? -gondolkodott el a lány, más belekötni valót keresve.
-Igen. Mivel a nagybátyám is ott él, természetesen duplán be van védve. Mivel a családod is odaköltözik, háromszoros védelem lesz. Óránként 40 őr és 20 testőr dolgozik egy-egy szárnyban. Azt hiszem, ha ott nem lennének totális biztonságban, a világon sehol máshol. -adta a kielégítő választ a fiú.
-Rendben. Talán... beleegyezek. -bólintott a lány. -És mi meddig leszünk Kínában?
-Ameddig a helyzet nem enyhül. Talán egy fél évig. Lehet évekig. -vonta meg a vállát Kris.
-Hogy mi? Addig ott fognak lakni? Addig nem láthatom őket? -akadt ki újra Ailee.
-Csak videóhívásokon keresztül tudjátok tartani a kapcsolatot addig. Túl veszélyes lenne...
-Nem hiszem el. Nem akarom ezt. -lábadt könnybe a lány szeme. -Mégis honnan fogjátok tudni, hogy mikor van vége? Hiszen látjátok, Yixinget is már tíz éve nem akarták elrabolni. Erre itt van ez. Könyörgöm! Térjetek észhez!
-Ez más. Most A Zhang és a Wu maffia egy közös cél érdekében egyesülni fog. Már mind a kettőnek elég kárt okozott ez a csoport. Megsemmisítik, de ez nem egyik napról a másikra megy. Viszont most, hogy velünk van Chanyeol, így hamarabb lerendezhetjük. Megsemmisítjük a bázist, az állomásaikat és mindent. Ez elég lesz ahhoz, hogy vége legyen ennek. Talán vér is fog folyni, de nem a miénk. -rántotta meg a vállát újra Kris, mintha ez olyan mindennapi lenne. A lány elhűlve hallgatta ahogy egy olyan dologról beszél ilyen természetesen, ami egyáltalán nem az. Abban a percben nem ismert a fiúra. Akkor tényleg egy maffia leszármazott volt.
Végül belekötést magyarázat követett még jó pár órán keresztül, majd végül minden kérdésre sikerült választ adni és az álmosság fölülkerekedett mindenkin.

***

A szobát még sötétség fedte, az egyetlen fényforrást az éjjeliszekrényen álló olvasólámpa csekély fénye adta. A tárgyaknak csupán a körvonala rajzolódott ki, mégis jól el lehetett igazodni bent. 

A lépcsőtől legmesszebb eső szobában egy ember aludt, habár ketten voltak. A másik csak feküdt és a mellette pihegő személyt nézte.
Hosszú ujjai köré fonta azt a kissé hullámos hajat, mit már olyan régóta nem érinthetett és magába szívta azt az édes illatot, mit már olyan régóta nem érezhetett. A tincs után kezei a lány arcára tévedtek, majd lassan lecsúsztak álláig.
Fejében rengeteg gondolat kavargott, szívében mégis több volt az érzelem.
Hány álmatlan éjszakát hagyhatott maga mögött azért, hogy kitalálja a szöktetési tervet és mindent pontosan eltervezzen. Hányszor hazudott a családjának, hogy jól van, belül mégis semmivé vált.
Mennyire várta azt a pillanatot, hogy újra karjai közt tarthassa... és most újra elveszti.
Miért nem lehet minden egyszerűbb?
Miért nem élhetnek kettecskén egy kis farmon, majd később hárman... négyen... heten, vagy ahányan sikerülnek. Sok pici Layel és Aileeval. Milyen szép is lenne. Maguk mögött hagyni a gondokat és mindent. Elfutni, elmenekülni... De amíg nincs lezárva ez a csata, képtelenek. Ezt végig kell játszani, mint egy társasjátékot és nyerni benne. Itt nincs köztes állapot. Bukás vagy nyerés. A két véglet, semmi más.
Majd hirtelen gondolatai újra a lány körül forogtak.
Hogyan kezdődött mindez?

Egy céltudatos és becsületes fiú volt Yixing világ életében. Az adott feladatának élt, minden percét annak tökéletesítésére szánta. Akármit tehetett a szebb jövő érdekében, azt megtette. Így mikor apja közölte vele, hogy a család érdekében egy találkozóra kell mennie, szívesen fogadta el a meghívást.
Akkor azonban még nem gondolta volna, hogy ez az egész életét... lelkét és mindenét változtatja meg.
Egy szimpla fogadásnak tűnt, hol az ipar legnagyobb cégeinek családjai jelentek meg. Azt, hogy vajon csak egy véletlen volt-e, vagy a sors rendezte így, nem tudni. De szemei folyton egy embert szúrtak ki. Egy mindig mosolygós és felettébb csinos lányt.
Ekkor még csak ennyi volt. Mire a fogadás véget ért, a fiú már-már kétségbeesetten kereste őt mindenhol. Persze az a személy titokzatos módon egyik percről a másikra tűnt el. Semmit nem tudott róla és ez így is maradt addig, míg az apja egyik nap kicsattanó örömével haza nem állított. Furcsa volt, hisz nem volt szokása így hazajönni munkából, aznap mégis olyan mosoly ült az arcán, mint még talán soha.
Boldogan mesélte a rivális cég bukására utaló jeleket és végül kibukott belőle egy név. Egy ismeretlen, mégis ismerős név. Ye Jin.
A fiú utána nézett és hirtelen olyan érzések kerítették hatalmába, mire nem léteznek szavak.
Apjának elmondta tervét, ki először kinevette, majd rájött, hogy fia elcsavart fejéből talán jó ötlet is származhat. Így született a házassági ajánlat a két cég és két fiatal között.

Már egészen belelendült a dolgok elemzésébe, mikor a lány nyöszörgése hozta vissza a fekete valóságba.
-Jó reggelt hercegnő. -mosolyodott el.
-Chanyeol te mit keresel itt? -pattantak ki a lány szemei hirtelen ijedtében. Hátrahőkölt úgy, hogy majdnem leesett az ágyról.
-Milyen Chanyeol? Lay vagyok. -nevetett fel a fiú halkan. -De jól esik, hogy nem dörgölőztél hozzám ezután a kijelentésed után. -mondta picit megszakítva az egyre hangosodó nevetést.
-Egyedül ő hív hercegnőnek. -dörgölte a szemét Ailee majd visszacsusszant.
-De nincs levédetve, így bárki használhatja.. -korlátozódott a nevetés mosolyra.
-Elnézést. -mosolyodott el a lány is. -Mennyi az idő?
-Hajnali három. -nézett telefonjára a fiú.
-Miért nem alszol?- tette föl Ailee azt a kérdést, amit fölösleges volt, hiszen tudta jól a választ.
-Mert ez az utolsó éjszakánk együtt. -mondta Yixing suttogva.
-Mi az, hogy utolsó? -tettetett a lány sértődöttséget, ezzel próbálva oldani a feszültséget.
-Négy óra múlva már a Kínába tartó gépen leszel azzal az istenbarmával. -fújtatott a fiú.
-Az még nem jelenti azt, hogy ez az utolsó éjszakánk. Csak egy időre válunk el egymástól. Különben is... Nem azért hordom ezt, hogy nehezebb legyek. -mutatta föl jegygyűrűjét Ailee, mi tökéletesen visszaverte a csöppnyi fényt. -Nem fogsz megszabadulni tőlem. -nevetett föl.
-Mintha akarnék. -csókolta meg menyasszonyát Yixing.

***

-Kommandó indul. -súgta oda Kris a mellette ülő lánynak, ki ugyan mosolygott, a könnyek már órák óta az arcát mosták. Végül a páros lassan fájdalmas búcsút vett a félszigettől és elindult arra a helyre, hol már csak az imák és a remény tarthatják bennük a lelket. 

No.#11 Két tűz között, tűzön vízen.

-Főnök, én mondtam, hogy nincsen ott semmi. -nevetett fel zavartan a fiú. A harmadik szekrény ajtaja becsapódott.
-Hmm. -morgott magában az öregebb, majd a zuhanó repülősarkak kopogásai az ajtó felé vették az irányt és lassan elhalkultak.
Miután csend telepedett a szobára, a szekrényben ülők és a kint verítékben úszó fiú egyszerre sóhajtottak fel megkönnyebbülésükben. El sem tudták képzelni, hogy mi lett volna, ha Lay és Ailee nem egy szekrénybe ülnek be. Akkor már egyikük sem látta volna a napot újra.
De egy valamire rájöttek ebből a menekülők.
A Yeol nevű srác tényleg kockáztatta értük a saját életét, mit nem tudtak neki eléggé megköszönni.

Pár perc múlva kinyitotta a kócos hajú barnaság a két szekrényt, majd kisegítette a benne ülőket.
-Komolyan mondom, ez felért egy adrenalinparkkal. -nevetett fel. -Egyébként Chanyeol vagyok. Nektek nem kell bemutatkoznotok. Ismerlek titeket. Ailee. -mutatott a középen még mindig kővé vált lányra. -Kris és végül Lay, Ailee vőlegénye. -mutatott a két kínai fiúra.
-Ömm. Fordítva. Én vagyok Ailee vőlegénye. -mutatott magára Yixing, hiszen a fiú összecserélte a neveket. Chanyeol végig mérte, majd egyik szemöldökét felhúzva megjegyezte.
-Téged jobban el tudtalak volna képzelni a féltékeny szeretőként. -Kris alig bírta visszafojtani a feltörekvő nevetést. Ailee most már változtatott annyit a merev testhelyzetén, hogy szemeit kikerekítette meglepettségében.
-Hogy mi? Féltékeny szerető? -nézett meglepetten a felhőkarcolóra Lay.
-Mindenki tud a történetetekről. A Zhang maffia unokaöccse megházasodik egy előkelő lánnyal akit hozzá kényszerítenek. De még az első találkozásuk előtt találkozik a Wu maffia fiával és már majdnem egymásba szeretnek. Erre a Wu maffia elküldi a fiát vissza Kínába 3 hétre, hogy ott tanulja meg a harcművészetet, de mire hazaér, a lány már el van jegyezve és valami furcsa módon a Zhang család sarja teljesen az ujja köré csavarta. Erre a Wu gyerek nem adja fel, megszöktetné de nem sikerül. Annyira romantikus. Komolyan. Mehetnétek egy latin-amerikai drámába. Habár nem bírom a melodrámákat, ezt szívesen megnézném. -nevetett Chanyeol halkan. Pár pillanat múlva észbe kapott, hogy egyedül ő nevetett és kissé szégyenkezve lenézett a többiekre. Vagyis Kris kivételével mindenkire.

A két kínai fiú egymás szemébe nézve szikrát szórtak, mit Ailee morgása szakított félbe.
-Maffiák? - folytatta volna kiabálva, ha Chanyeol be nem fogta volna a száját és be nem rántotta volna őket egy másik, hangszigetelt szobába.
-Na szóval. A kis hercegnőnek még minden új, igaz? -tisztázta magával a helyzetet a fiú. -Hupsz. -húzta be a nyakát. -Na de van még pár percetek lerendezni ezt, én addig csöndben figyelem tovább a műsort. Ha idő van, akkor futunk. -hadarta el a tervet Yeol, majd kényelmesen leült egy székre és figyelte, ahogy a két fiú egymást szidva beszélnek át a velük veszekedő Ailee feje fölött.
-Mi az, hogy maffia? Szóval innen fúj a szél? Innen ismeritek egymást? -hallatszott a lány hangja, aki ügyelt arra, hogy dühe ellenére ne kiabáljon.
-Igen? Megszökteted más menyasszonyát?! Komolyan mondom, ha nem kellenél a kiszökéshez, most agyonvernélek. -akadt ki Lay. A fiú ezt az oldalát még egyszer sem mutatta a lány előtt, és senki előtt nem volt szokása így viselkedni. Mindenki egy aranyos, tisztelettudó és nyugodt embernek ismeri meg.
De azt kevesen tudják róla, hogy amihez kötődik és akit szeret, azért az életét is feláldozná, hogy maga mellett tartsa. Nagyon ragaszkodó és hűséges ember volt, aki ezt sokszor túlzásba is vitte.
-Akadj már le erről gödröcske! Ailee nem jött velem, mert téged szeret. Nem elég ez neked? -mondta Kris hidegvérrel.
A "gödröcske" szó hallatán Yixing még idegesebb lett mint eddig volt.
-Komolyan abbahagyhatnád a gödröcskézést! Jobb szöveged nincsen?
-Mi van gyökér, csak egyre telt? -nevetett fel Kris. Ailee közben feladta, idegesen és durcásan sétált oda Chanyeol mellé, hogy megvárja ő is azt, hogy befejezzék. Belátta, hogy a hármas vitában ő maradt legalul.
-Hey. Mi az a gödröcske? -súgta neki oda Chanyeol.
-Laynek van egy gödröcskéje az arca jobb oldalán, mikor nevet. Úgy tűnik, Kris szereti ezzel heccelni.
-Csak egy van neki? -nevetett fel a lány mellett ülő fiú, de hamar abbahagyta, hiszen Ailee szúrós tekintete szinte már belefúródott.

Végül a két kakas nem hagyta abba magától a veszekedést, így a mindig vigyorgó, manóarcú Chanyeolnak kellett szétszedni őket, hogy közölhesse: Idő van.
-Egyébként miért segítesz nekünk? -bökte ki a nagy rohanás közepette Kris azt a kérdést, mi már a kezdetektől fogva ott volt mindenkinek a fejében.
-Mert veletek szeretnék menni. -fordult hátra egy pillanatra a mosolymanó, majd gyorsított az iramon. -Utálom ezt a helyet. Apám adósa volt a főnöknek, és nekem kellett ledolgoznom a halála után. Mivel ebben nőttem fel, így alap volt, hogy itt is maradok a törlesztés után. De én ezt már nem bírom. -hagyta abba a szónoklatát Chanyeol.
-Értem. És nem lett volna egyszerűbb felmondanod? -kérdezte Lay lihegve, hiszen nem volt hozzászokva a sprinteléshez. Főleg, ha kilométereket kellett így megtennie.
-Nem. Olyan titkokat tudok, amik nem kerülhetnek ki ennek az épületnek a falain kívülre. Vagy meghalok, vagy maradok. Hát én kreáltam egy c tervet. Menekülök. -húzta meg a vállát, mintha mi sem lenne természetesebb.
Kris és Lay egymásra néztek. Tekintetük még mindig szúrós volt, és kézzel fogható volt a benne lévő utálat egymás iránt, de nagy megértésben bólintottak, majd folytatták az utat.
-Állj! -lassított le Chanyeol egy ajtónál. -Gyertek! Mikor leérünk, úgy kell rohannunk, ahogy csak tudunk. Ez az alagút a város közepébe visz. Igen, tudom, hogy az még 4 kilométer, de ha odaérünk, már nyert ügyünk van. -súgta oda a fiú a többieknek, akik félve ugyan, de lelkesen bólintottak majd megiramodtak.
Chanyeol megragadott egy fáklyát az alagút bejáratánál, mi fényt biztosított nekik az útjukon.
Így szelték át a Szöul alatt elterülő titkos alagútrendszert. Órákon keresztül futottak, pár perces megállásokkal, de mivel mindig hallottak maguk mögött hangokat, egyre gyorsabban szaladtak.
Végül egy zsákutcában kötöttek ki. Chanyeol erősen meglökte az előttük álló falat, mi egy kissé kinyílt, így zavartalanul ki tudtak jutni a metrómegállóba.
-Wow, ezerszer voltam már itt, de sosem vettem észre, hogy ez egy ajtó. -nézett vissza a lány az immár visszatolt falrészre.
-Szerintem itt te vagy az egyetlen, aki a falon van fennakadva. Szöul alatt egy ekkora alagútrendszer van? - lihegett Kris és leguggolt.

Nem érezte a lábait már az első kilométer óta, így boldogan tapasztalta, hogy meggyötört végtagjai végre megpihenhetnek. Yixing úgyszintén kiterült a földön, Yeollal maga mellett. Nem zavartatták magukat, az sem izgatta őket, hogy a metróra váró emberek folyton őket nézik és néhányan még pénzt is dobálnak hozzájuk.
-Fiúk. Egyébként nem kéne mennünk? Ha észreveszik, hogy eljöttünk, itt fognak keresni minket. - idegeskedett Ailee.
-Nem hiszem. A felvételeket, amiken éppen menekültök, kivágtam és egy két évvel ezelőtti nyugis napnak a videóját raktam be helyette. Szóval legalább van két napunk addig, hogy észrevegyék. Talán az én hiányom fog feltűnni először.
-És amikor veled menekültünk? -könyökölt fel Kris.
-Azt úgy intéztem, hogy a kamerák ne vegyék. Ennyire idióta nem vagyok. -horkant fel Chanyeol. -Egyébként a hercegnő nagyon jól bírta a futást ahhoz képest, hogy fél hónapon keresztül egy szobába volt bezárva.
-A jóga csodákra képes. -nyújtózkodott a lány. -Nos. Srácok, a maffiás ügyeteket most hanyagolom. De később mindenről. MINDENRŐL részletes beszámolót kérek. Világos? -nézett végig mérgesen Ailee a két fiún, kik bűnbánóan néztek föl a lányra, kegyelmet kérve szemeikkel. -Chanyeol. Megkérhetlek valamire?
-Hallgatlak. -nézett a lányra érdeklődve a felhőkarcoló.
-Válaszolj őszintén! Miért raboltatok el? Vagyis... ők..?
-Huhh. Először is. Ha a fiúk elmondanak mindent, abból rá fogsz jönni. Másodszor pedig. Ezt nem itt kéne megbeszélni csövesnek álcázva magunkat miközben fél Szöul minket bámul.
-Ohh, én már megszoktam. Túl csodálatos vagyok ehhez a városhoz. -legyintett egyet Kris, majd ezzel lezártnak nyilvánítva a témát felállt.
-A szüleim. Anyáék! Jihoo! Úristen! Hogy vannak? -kapta kezét szája elé Ailee.
-Jól vannak. Tudnak mindenről, és már várnak otthon. Mielőtt elindultunk érted, elmondtuk nekik. Szóval most mind a ömm... négyen haza megyünk, te elrendezed a dolgaidat és elmesélünk mindent. -mondta Yixing, majd ő is felállt Chanyeol kíséretében.
-Én is? -vigyorgott a mosolymanó.
-Van más választásunk? Az életedet tetted kockára értünk. -mosolyodott el Lay.
-Köszönöm. -ugrott egyet örömében a fiú. -De még mindig neked szurkolok. -súgta oda Krisnek, habár feleslegesen, mivel Lay is hallotta.
-Jól van, ti ikertornyok tartsatok csak össze. -fintorgott, majd karon fogta Aileet és elindultak egy taxit fogni, nyomukban az egymást jól elszórakoztató párossal.

***

-Kicsim! Édes drága kincsem! Jól vagy? Nem esett bajod? -borult Ailee nyakába anyja abban a minutumban, mikor belépett a bejárati ajtón. 

-Igen. Minden rendben van. - csordultak ki a könnyek a lány szemeiből is.
-Te.. ki vagy? -lépett hozzá közelebb Jihoo. -Anya... Ilyen csontvázat még csak az iskolában láttam. -szörnyülködött a kisfiú, majd sírva átölelte nővérét ő is.
-Drágám! Édes lányom! -jött a család utolsó tagja is, a családfő.
A kis család könnyekkel kísérve ölelte a visszatért lányt. Elmondhatatlan boldogság töltötte el őket egytől egyig. A szülők, kik már aludni sem bírtak az idegtől és a kis Jihoo, aki minden nap sírástól vörös szemekkel kutatott a városban nővérét keresve iskola után, végre fellélegezhettek.
A három férfi az ajtóban állva nézte az összeborulva síró és nevető embereket. Mosoly ült mind a hármójuk arcán és büszkeség a szívükben. Ez volt a jutalom azért, mert kimentették őt.
Láthattak egy olyan dolgot, ami szebb volt mindennél.
A családi szeretetet.

***

-Kezdjétek. -ült le a kanapéra az immáron tiszta lány a többiek elé, egy tálca étellel a kezében. Érkezése után megfürdött és átöltözött amíg édesanyja összeütött neki valamit.

-Hogyan? -fordult Ailee anyja kérdőn a mellette ülő veje felé. 

-Egyszerűen, az elejétől. Van egy dolog, amiben nem voltam veled teljesen őszinte. -hajtotta le fejét bűnbánóan a fiú és térdeit kezdte fixírozni. -A nagybátyám egy maffia. Szöul egyik legnagyobb illegális fegyverkereskedője. Azonban apám már régen megszakította vele a kapcsolatot, éppen ezért. Ő sem keres minket és mi sem keressük őt. Azonban még mikor ez az egész elkezdődött és apám volt nagybátyám legnagyobb bizalmasa, a konkurencia minket is felvett a listájára. Kris innen ismerem. Az ő apja egy másik maffiacsoport vezetője. -nyitotta volna száját újabb mondata elkezdésére, ha Kris közbe nem szól. 

-Mentségemre szóljon, hogy ezt még a nagyapám kezdte el. Amolyan családi vállalkozás, amibe belekényszerítettek.. Én tűzzel-vassal küzdök a mai napig is azért, hogy ne nekem kelljen átvenni a vállalatot, és már jó úton haladok. -próbálta menteni a menthetőt.

-Értem. És az a furcsa, hogy nem attól félek, hogy ezt mondjátok. Attól borzongok, hogy nem zavar. De eddig tiszta minden. És hogy jövök a képbe én, ha apád már megszakított minden kapcsolatot a maffia nagybátyáddal? -fordult a lány a vőlegénye felé, mielőtt még egy hatalmasat harapott volna a forró bagettből. 

-Mivel a nagyapám ellenségei azt hiszik, hogy még mindig jóban vagyunk vele, nem egyszer próbáltak már meg engem is elrabolni és váltságdíjat kérni értem. De erre már tíz éve nem volt példa. Azonban most, azon a napon mikor eltűntél, a nagybátyám fölhívott minket. Csodálkoztunk is rajta, de mikor bejelentette, hogy a menyasszonyomért kérnek pénzt, rögtön rohantam Krishez. A Wu maffia persze segített a fiának kideríteni, hogy hova vittek téged, majd Yi Fan velem együtt jött megmenteni téged. Kris volt az egyetlen, akiről tudtam, hogy érted képes bármire. -sandított a szóban forgó személyre Lay. Szemében még mindig ott volt a féltékenység és a szégyen, amiért egyedül nem lett volna képes kihozni a lányt. 

-A szüleid nem hívták a rendőröket, hiszen elmeséltem nekik mindent. Tudtuk, hogy a két maffiacsoport összefogásával többet érünk el, mint a rendőrség.. 

-Ahogy mondtam, már mindent értesz. -szólalt meg az eddig halottakat megszégyenítő csöndben ülő Chanyeol. 

No.#10 Két tűz között, tűzön vízen.

A vasajtón hangos dörömbölések zaja szűrődött ki egy-egy kiáltással keveredve. Az ajtó előtt álló fekete hajú fiú letette a kezében lévő tálcát a földre, majd visszakopogott, mire a másik oldalon lévő fél abbahagyta és csendben várt.
-Jó kislány. -suttogta a fekete hajú és az ajtón lévő kis ablakot kinyitotta alul és betolta a tálcát.
-Várj! -húzta be az ételt a szobába a fogoly és aprócska, vékony kezeit kivezette a résen, hogy a másik ember kezét megfoghassa. -Kérlek, meséld el, hogy mi történik! -mondta ugyan azt a mondatot, mit már hetek óta megismételt minden nap.
-Nem. -rázta le magáéról a lány kezét. -Még egyszer nem mondom el. -tolta vissza a végtagot és rácsukta az ablakot.
-Igen? Nem beszélsz? -rúgott bele erőtlenül az ajtóba a lány, majd lenézett a kis tálcára. Egy kis üveg víz volt rajta, egy fél szelet penészes kenyérrel. Felvette, majd azt is az ajtóhoz vágta.

Arca beesett volt és már ijesztően vékony. Szemei karikásak, már árnyéka sem volt önmagának. Pontosan tizennégy rovás volt a falon, ami tizennégy itt eltöltött éjszakát jelentett. A külvilágból egy aprócska ablakon keresztül látott valamicskét. Egy hatalmas udvart, mit szöges kerítések vesznek körbe. Könnyekkel arcán roskadt térdre. Két hete nem aludt rendesen, és két hete már csak annyit eszik, hogy azt a napot túlélje.
Moira sincs már vele, azon a napon látta utoljára...

-Hey, te! -kiáltotta át az ajtón, mire válasz nem érkezett. -Hey, te bunkó! -kiáltott még egyszer, de válasz most sem jött. -Óóó, bunkócska te drááága... -kezdett ideges dalolászásba, mire a várt hatás megérkezett.
-Mi van? -jött a már jól ismert hang, a jól ismert hely felől. Az itt töltött idő éppen elég volt ahhoz, hogy az őreit kiismerje. Késődélutánonként találkozhatott a "kedvencével".
Tudta, hogy ha elég ideig húzza az idegeit, elérheti azt, hogy beszéljen.
-Láthatnám egyszer az arcod? Csak egy pillanatra? -kérdezte a lány.
-Minek? -Hiába, ez az ember nem volt túl bőbeszédű.
-Ha már két hete boldogítasz, legalább az arcodat hadd lássam egyszer. -mordult föl a lány. Az éhség és az alváshiány miatt sokkal hamarabb felkapta a vizet.
-És hogy? Mert, hogy én be nem megyek az biztos. Az, hogy te nem jössz ki még biztosabb. -nevetett fel saját poéntalan viccén.
-Akkor nyisd ki a kis ablakot, ahol az ételt szokták odaadni, és nézz be rajta. -könyörgött a lány.
-Ha megteszem, nem szólsz hozzám többet, ugye? -kérdezte az őr.
-Rendben. Áll az alku. -mosolyodott el a lány, majd leguggolt, hogy a kis ablakon kiláthasson. Az őr is szint úgy lehajolt, elhúzta a kis kallantyút, mi zárva tartotta az ablakot és kinyitotta azt. Egy felettébb ismerős arc köszönt a lányra.

Fekete karikák, fekete haj és ijesztő tekintet. A fiú, aki aznap elrabolta.
Hátrahőkölt, és már ordítani akart, de észbe kapott. Nem tehette. A terv sikeréért az önuralma utolsó darabkáját is fel kellett használnia.
Szerencsére szépsége még mindig nem hagyta cserben, így az őr bambán bámulta az őt érdeklődve néző lányt. Tetszett neki, így munkájáról megfeledkezve hagyta, hogy a lány farkasszemet nézzen vele.
Vagyis csak azt hitte, hogy ezt csinálja.
Ha Moira már nem is volt ott, de Ailee képessége igen. A zöld maszlag gyűlni kezdett a fiú feje fölött, majd a lány mindent gyorsan átfésült róla, amit szükségesnek vélt. Pár perc múlva megköszörülte a torkát, mikor úgy érezte már mindent megjegyzett a fiúról.
Az ajtó túloldalán gubbasztó fél észbe kapott, majd reflexszerűen zárta be újra az ablakot.
Miután a fiú már nem láthatta, Aileenak sunyi mosoly költözött az arcára.
-Hey, Tao. Bocsáss meg, hogy megszegem az ígéretem, de azt hiszem, hogy ez érdekelni fog. -kiáltotta át a lány.
-Honnan tudod a nevem? -kiáltotta vissza az őr, már-már megbotránkozva.
-Erről akarok beszélni. Ugye őszinte lehetek? -húzta kicsit a fiú agyát a lány.
-Mondd! -utasította a fiú.
-Én látom a szellemeket. -suttogta Ailee úgy, hogy az őr is hallja. A fiú izmai megfeszültek és érezte, ahogy testét eluralja a félelem. -Egy férfi járkál hozzám minden este az álmomba és arra kér, hogy keresselek meg. Ő mondta el a nevedet. Most is itt van veled. Azt mondta, hogy meg fogja keseríteni az életed, majd mikor nem számítasz rá, MEGÖL! -kiáltotta a lány, mire az ajtó túlsó feléről egy hatalmas, vékony női sikoly jött. Már csak az volt a probléma, hogy nem egy nőtől.

Ailee látta a fiú adatainál, hogy a legjobban a szellemektől fél. Ezt kihasználva, talán el tudja érni, hogy kiengedje. Ehhez ugyanis már eléggé megijedt a fiú.
-Zitao! Itt a váltás. -szólt egy újabb, ismerős hang.
-Ne. Ne. Csak ezt ne. -suttogta maga elé Ailee.
-Jó, megyek. -mondta félénken a fiú.
-Hát téged mi lelt? Szellemet láttál? -nevetett fel az érkező.
-Ne mondj ilyet! -kiáltott rá Tao, majd elrohant.
-Akkor holnap... -gondolta magában csalódottan a lány.

Pár óra leforgása alatt, sikerült kitanulmányoznia egy újabb jógapózt, és lebirkózni a torkán a száraz kenyér nem penészes részeit a vízzel kísérve. Azonban hirtelen ismeretlen hang ütötte meg fülét és kénytelen volt fejét odafordítani. A vasajtó zárja kattant.
Reménykedve állt fel, olyan gyorsan amennyire ereje engedte és csillogó szemekkel tette meg azt a pár lépést a bejáratig.
A nyílászáró résnyire kinyílt, majd kisvártatva egy fekete csuklyás férfi lépett be a szobába. A lány hirtelen megállt és hátrafelé araszolni kezdett. Az érkező bezárta maguk mögött az ajtót, majd a kétségbeesett fogoly felé fordult.
-Ailee. Ne félj, én vagyok az! -dobta le magáról a fekete ruhaanyagot és hatalmas mosollyal az arcán az ijedt lány szemébe nézett. De amint meglátta, arca eltorzult és szemeibe könnyek szöktek. A lány olyannyira meg volt gyötörve, hogy már szinte rá sem lehetett ismerni.
-Kris. -suttogta maga elé Ailee, míg erőtlen mosolyt küldött a fiú felé. -Hogy kerültél ide? -lépkedett oda hozzá majd a nyakába ugrott. Kris erősen szorította magához a lányt, míg állát feje búbjára tette.
-Érted jöttem. Vagyis, jöttünk. - hallatszott újra a zár éles hangja, és egy újabb csuklya fedte alak lépett be. Le sem kellett vennie magáról az arcát elrejtő anyagot, a lány már rohant is felé.
-Yixing! -fonta át karjait az érkező dereka körül.
-Ailee. -karolta át a fiú is. Egyszerűen csak ölelték egymást, ez mégis elmondott mindent amit a szavak nem tudtak. -Bocsáss meg, hogy magadra hagytalak egy percre is. -pottyant le a fiú könnye a lány vállára.
-Semmi baj. Az a lényeg, hogy itt vagytok. -bújt ki Ailee a fiú szorításából, majd a mögötte álló szomorú Kris felé fordult. Tudta, hogy ez nem a bűntudat miatti szomorúság volt. Érezte az aurájában, hogy ez Lay miatt van.

-Nincs időnk most magyarázkodni. El kell tűnnünk! -fogta karon hirtelen a lányt, majd maga után kezdte húzni. Yixing mögöttük ment, így védték a szökésben lévő foglyot minden irányból. A vasajtó küszöbét átlépve, egy rövid folyosó nyílt meg, miből még több elágazó átjáró. A két kínai fiú úgy rohant Aileeval, mintha az életük múlna rajta.
Habár ez igaz... Az életük múlt ezen.
Talán az ötödik folyosó végéhez közeledhettek, mikor egy magas, világosbarna hajú fiú lépett ki az egyik elágazásból előttük. Először észre sem vette őket, mikor mellé értek akkor is csak kikerekedett szemekkel nézte őket.

-Várjatok! -súgta utánuk, hogy még csak véletlenül se hallja meg senki a menekülőkön kívül. A három ember megtorpant, majd félve ugyan, de felé néztek. -Gyertek! -mutogatott maga felé hevesen. -Én veletek vagyok!
-Miért hinnénk neked? -sziszegett Yixing. Ő állt az ismeretlen égimeszelőhöz a legközelebb.
-Mert talán elmondom nektek, hogy ha arra mentek, akkor a vesztetekbe rohantok? -húzódott sunyi mosoly arra a tökéletes arcára.
-És honnan tudjuk, hogy nem hazudsz? - kérdezte ezúttal Kris.
-Onnan, hogy ha arra a monitorra nézel, látod azt a két hústornyot a B szárny kijáratánál. -mutatott a mellettük elhelyezkedő szobába. Az ajtaja nyitva volt, bent pedig rengeteg monitor, mik szinte az összes helyiséget megmutatták. -Én vagyok ide beosztva. Ha elbújtok, a váltásnál simán ki tudlak titeket csempészni este. -mutatott még mindig a szobára. A két kínai fiú egymásra nézett. Igaza volt az ismeretlennek. Az az út egyenesen a halálba visz. De más utat nem ismernek, hiszen ők is váltáskor surrantak be és éppen annyi idejük volt, hogy ezt a szárnyat feltérképezzék.
-Rendben. -bólintottak egyszerre, majd beléptek a helyiségbe, utánuk pedig az idegen. Becsukta maguk mögött az ajtót, majd a sarokban álló beépített szekrények felé biccentett fejével. A három bútor kongott az ürességtől, de megfelelő helynek tűnt a rejtőzködéshez. Kris beállt az egyikbe, Lay és Ailee pedig együtt a másikba.
Mind a hárman frusztráltak voltak és kételkedtek még mindig a fiúban, de rá bízták magukat. Ő bezárta a szekrényeket és leült a monitorok elé.

Idegtépő óra telt el a három ember számára, mire hirtelen csapódást hallottak. Azt tisztán ki lehetett venni, hogy az ajtó vágódott neki a falnak.
-Yeol! -szólt egy öblös férfi hang.
-Uram!- mondta lelkesen az ismerős ismeretlen.
-Kérem, nézzen rá a rabra. Én addig itt leszek.
-Igenis, főnök! -mondta a fiú és kisurrant. A három ember hirtelen megdermedt. A halálfélelem egyre jobban nőtt bennük. Itt hagyta őket az a személy, akire rábízták az életüket, most pedig a főmuftival vannak összezárva egy szobába. Ebből már jó nem sülhet ki.
Kisvártatva azonban újabb léptek zaja hallatszott, majd meghallották azt a kedves, mély hangot, mitől nyugodtan fellélegeztek.
-Alszik. -zárta le ennyivel az érkező a jelentést.
-Köszönöm. - mondta a főnök. A barnaság a szekrények elé lépett, ezzel takarva őket.

Pár pillanatig kimért, lassú lépteket hallottak a szekrényben ülők, de hirtelen Kris eltüsszentette magát.
-Yeol! Ez mi volt? -horkant fel a főnök.
-Elnézést uram, csak meg vagyok fázva. Kapar a torkom, meg ilyenek... Tudja, hogy van ez. -próbálta magára vállalni a dolgot a fiú.
-Nem, ez onnan jött! -mutatott a férfi a szekrényekre.
-Uram, ez nevetséges. Hogy egy szekrény tüsszögjön?! -nevetett fel a Yeol nevű fiú erőltetetten.
-Hadd nézzem! -hangzott pár újabb, lassú és kimért lépés zaja. A cipő sarka úgy koppant a betonon minden alkalommal, mint egy zuhanó repülő földet éréskor.
-Uram! -kiáltott fel a fiú, mire az idősebb kivágta a legutolsó szekrény két ajtaját.

A három ember ereiben a vér is megfagyott.
Itt lesz vége mindennek?

No.#9 Két tűz között, tűzön vízen.

-Mához számítva, pontosan egy hónap. -szólat meg Ailee apja.
-Olyan korán? -döbbent le Jihoo.
-Már elég nagyok hozzá. Lay egy vénember. Habár tesód még elég fiatalos. -szólalt meg Yixing öccse. Az ebédlőben hatalmas nevetés tört ki, csak egy ember nem találta viccesnek a szituációt.
-Hey! Legalább akkor mondanád ezt, mikor nem vagyok itt. Egyébként nem vagyok vénember. -ráncolta össze homlokát a vérig sértett bátyj.
-De az vagy. - szólt vissza az öcsi, mire a nagyobb testvér ráhagyta és nem törődött tovább ezzel a témával. Volt annál jobb és nagyobb dolga is.
-Viszont tényleg gyors ez az egész, nem gondoljátok? -korlátozta nevetését egy apró mosolyra végül a lány.
-Nem. Ez is szokatlan, hogy egy ilyen, úgymond "kényszer" házasságkötés ennyire elhúzódik. Habár örülünk annak, hogy egymásra találtatok és a kényszerből szerencsés véletlen lett, mégis ragaszkodnunk kell ehhez az elvhez, hiszen a két vállalat így egyesülhet a legegyszerűbben. Az esküvő után, Lay veszi át mind a két vállalat vezetését, miben te leszel az alelnök. Így muszáj lesz levelezőn folytatnod az egyetemet és éjszaka járni az órákra. - magyarázta Ailee leendő anyósa.

A lány tudta, hogy ez egyenlő a tudatos önpusztítással, hiszen gyenge szervezete nem igazán bírja a nagy strapát és ez eléggé mély víz. Nappal dolgozni, este tanulni. Ez hosszú távon nem kifizetendő, de ha ezt az árat kell megfizetni érte, meghozza ezt az áldozatot.
-Rendben. -bólintott Ailee majd maga mellé nézett. Vőlegénye aggódva fürkészte kissé elsápadt arcát, mintha csak olvasna a másik gondolataiban.
-De ez nagyon megterhelő. Nem lehetne addig kinevezni egy másik alelnököt? Kyungsoo pont alkalmas lenne rá! -szólalt meg hirtelen a fiú, elkapva tekintetét a lány arcáról.
-D.O tényleg egy rendes, becsületes és lelkiismeretes ember, azonban nem mondanám szorgalmasnak és figyelmesnek. A másik négy barátodról meg inkább nem is beszélnék munkaügyileg. Nagyszerű személyiséggel és modorral rendelkező idióták. -nevetett a Zhang családfő.
-Ez igaz, de... - folytatta Lay megrendíthetetlenül, hisz tudta, hogy ha kemény munka árán is, de el fogja érni azt, hogy a lányt megkímélje. - MinSeok?
-Xiumin még talán. De azt hiszem, ez most nem a megfelelő alkalom ennek a megbeszélésére. -zárult le a beszélgetés az apa és a fia között.
-És az esküvő után ezeken kívül mi fog még megváltozni? -próbált minél több infóhoz jutni a lány.
-Hát a családi állapotodon kívül a lakhelyünk, a napirendünk és gyakorlatilag minden. -mutogatott ujjain Yixing számolást imitálva.
-Lakhelyünk? -kérdezett vissza Ailee.
-Összeköltözünk természetesen. -mosolyodott el angyalian a fiú. Arcának jobb oldalán újra előbukkant az a mély kis gödröcske, mit Ailee annyira szeretett nézni. -Persze ha nincs ellenvetésed. -tette hozzá.
-Dehogy. -mosolyodott el a lány is.

***

-Izgulsz már? -kérdezte Byul, míg Aileeval a sötét utcákat rótták. 

-Kicsit. -nevetett fel zavarában a kérdezett. A mellette szaporán lépkedő lány kételkedve figyelt Aileera. -Na jó, nagyon. -nevettek mind a ketten. 

Késő februári, szeles este volt, a két lány az egyetemről tartott haza éppen. Ailee elkezdte az éjjeli órákat, hogy beleszokjon addigra, mire át kell vennie a vállalat egy kisebb részét. Vidámak voltak és élénkek, a hideg sem döntötte meg jókedvüket. Lassan sétáltak, míg egymás szavába vágva beszélgettek. 

-Hány nap van még hátra? - gondolkodott el Byul. 

-Pontosan kilenc. - mosolygott a mellette lévő. 

-Olyan gyorsan repül az idő. Mintha csak pár hete állítottál volna be hozzánk a vőlegényeddel és a meghívóval. -rázta a fejét Byul. -Azóta a szüleim itt rágják a fülem, hogy keressek magamnak én is egy olyan férfit mint Lay. Számukra ő a tökéletes. Komolyan.. Olyan bizarr. 

-Nono, ő már az enyém. Vagyis majd kilenc nap múlva. -mosolygott Ailee. -Egyébként van egy barátja. Holnap megyünk el vele és még pár sráccal golfozni. A neve Luhan. Ő is egy kínai fiú, aki szintén félisten külsővel van megáldva. -magyarázott volna tovább Ailee, ha barátnője közbe nem szól. 

-Nézd már! Kilenc nap múlva házas asszony lesz, és itt papol nekem arról, hogy a vőlegénye barátja egy fél isten. Ez azért üt. -nevetett. 

-Először is, éppen neked tologatom az orrod alá a reklámot a gyerekről, de nem baj. Másodszor pedig, hűséget fogadok és nem vakságot. -nyújtotta rá a nyelvét a másikra Ailee. 

-Jó, folytasd... -mutogatott Byul komoly arckifejezéssel, mit pár pillanatnál tovább nem tudott tartani és kitört belőle a nevetés.
-Ha van kedved, eljöhetnél velünk. -bökte oldalba a másikat Ailee.
-Hánykor? -vett elő egy cetlit és tollat a feledékeny barátnő.
-Háromra érted megyünk. De nekem itt le kell mennem. Jó éjt! És ne felejtsd el! -integetett a lány, majd elindult az egyik jobbra nyíló utcán.
-Ezt kizárt, hogy elfelejtsem! -kiáltotta utána Byul.
-Te még arra is képes vagy. -suttogta maga elé mosolyogva Ailee.

-Szóval kilenc nap. - suttogta egy hang a lány fülébe.
-Moira! Azt hiszem, ezt már megbeszéltük! -ugrott egy hatalmasat a megijesztett ember, hangosat ordítva.
-Csönd! Még meghallja valaki! -csitítgatta a falfehérre sápadt lányt a lélek.
-Akkor ne ijesztgess! -háborodott föl a lány, viszont ezt már a gondolatai által sugallta a nőnek.
-Lehetetlen előtted úgy megjelenni, hogy meg ne ijednél. Mögötted vagyok és csak megszólalok, sikítasz. Előtted állok, sikítasz. Besétálok a szobádba, sikítasz. Egyedül álmodban nem sikítasz, azt is csak azért, mert nem bírsz. Komolyan. Rég nem láttam ilyen ijedős embert mint te. -rázta a fejét mosolyogva Moira.
-Erről kivételesen nem tehetek. -fonta össze karjait maga előtt a lány.
-Krisel találkoztatok már azóta? -komolyodott el a nő.
-Nem, még nem. Akárhogy keresem, sosem futok össze vele. Már az is megfordult a fejemben, hogy késleltetem az esküvőt addig. Túl gyanúsak és Yixing semmit sem mond. Mindig csak az az idióta "Majd ha eljön az idő.." mondat.
-Értem. -bólogatott a lebegő személy jobb oldalt. -Nehéz lehet embernek lenni. -nézett végig egy kis szánalommal az arcán a lányon.

***

-Drágám! Itt vannak a srácok! -kiáltott föl az emeletre Lay. A Zhang lakás elég nagy volt, hangja mégis elért a ház minden egyes pontjába. 

-Muszáj ebben mennem? Ez annyira... furcsa. -baktatott le a lépcsőn Ailee, míg a golfruháját igazgatta. 

-Én meg úgy nézek ki mint egy vénember. Most igazat adnék Jihoonak, ha azt mondaná, hogy az vagyok. De ez kell hozzá. Figyeld meg, mindenkin ilyen lesz. 

-Miniszoknya? Tényleg megnézném a haverjaidat ebben. Némelyiknek még nőiesebb is a lába mint nekem. -nevetett fel a lány és felkapva a felszerelést kimentek. 

-Sziasztok! -köszöntek egyszerre és beültek a ház udvarán parkoló kis furgonba. 

-Baozi? -nézett végig Yixing a kocsiban ülőkön. 

-Dolgozik. Mióta apád fölajánlotta neki az állást próbaidőre, azóta ki sem teszi a lábát az irodából. -húzta el a száját Sehun. 

-Én a múltkor láttam. Egy A4-es lap volt a homlokára ragadva. Valami szerződés lehetett. Mikor megkérdeztem, hogy az asztalnál aludt-e, kikerekedett szemekkel megvádolt azzal, hogy kukkolom. Komolyan, ezt az embert. -rázta a fejét Baekhyun, mire a furgonban ülő összes ember hatalmas nevetésben tört ki. 

-És D.O? -tűnt föl Aileenak a másik ember hiánya. 

-Ő is úgyszintén. Mióta megtudta, hogy lustának tartják, ő is bedobozolt Xiumin mellé és gondolom együtt alszanak az asztalnál. -mosolygott Sehun. 

-Legalább jobban elférünk. -mosolygott Luhan is. -A lány merre is lakik? -fordította el a kulcsot a lyukban, majd az autó hangos berregését elnyomva Ailee ügyeletes GPS-ként kiáltozott végig minden utcában, hogy mikor kanyarodjon merre. 

Végül ha háromszor is kerülték meg azt a tartományt Luhan szelektív hallása miatt, de elérkeztek Byul lakására. Ailee megkönnyebbülésére barátnőjén is ugyan olyan ruha volt mint rajta. Vidáman pattant be az öt ember mellé a hatodik, majd el is indultak a pályára. 

Byul mindig is hamar szótértett az idegenekkel és könnyen barátkozott. Most sem volt másképp. Mire a golfpályához értek, már mind a három fiú oda és vissza volt érte. 

***

-Oké skacok, én még elszaladok a mosdóba. Ti addig menjetek a kocsihoz! -hessegette őket Ailee a kijárat felé. 

-Ne menjek veled? -lépett felé egyet Byul. 

-Nem kell. Azt hiszem egyedül is el tudom intézni. Nagylány vagyok már. -kacsintott rá a lány és elindult az épület felé. Pár lépés után visszanézve mosolyogva tapasztalta, hogy a többiek szót fogadtak neki és elindultak az ellenkező irányba. Azonban mikor előrefordult, egy kemény mellkasba ütközve törlődött le arcáról az a görbe vonal. 

-Hello nagylány... -hallatszott egy mély hang, de abban a pillanatban egy fehér rongy került az orra elé és az utolsó dolog amit az idegenből látott, egy koromfekete haj és egy kísértetiesen fekete karikákkal övezett szempár. 

No.#8 Két tűz között, tűzön vízen.

-Ezért az alakért keményen meg kell dolgoznom. -mutatott végig magán a mézhajú felhőkarcoló. -És mivel ma nem akartam kondiba menni, így egy időigényesebb de kellemesebb módot választottam a kedvenc túraösvényemen. Milyen kellemes meglepetés, hogy ti is itt vagytok. -mosolyodott el és közelebb ment a párhoz. Ailee a szorosan mögötte álló Layre nézett, aki szemeivel szinte már szikrát szórt Krisre.
-Véletlen, mi? -állt a lány elé a gesztenyebarna.
-Másképp nem kerülhettem volna ide ugyanakkor mint ti. -vonta meg a vállát a kérdezett. -Ailee, láttad már azt a kilátót ott? -ment el Yixing mellett teljesen átnézve rajta, vállával meglökve az alacsonyabbat. Ez már egy határozott felhívás volt a harcra.
Kris átdobta kezét a lány vállán és elindult, magával húzva őt is. Ailee nem bírt megállni, hiszen a fiú erősebb volt nála, így csak annyira volt képes, hogy hátranézzen a már idegtől vöröslő fejű Layre.
-Na idefigyelj! -kiáltott utánuk. -Fogd vissza magad, mert ezt már nem fogod megúszni annyival mint a múltkor. -rohant oda és kikapta a lányt a másik szorításából. Az egyetlen nőnemű értetlenül és feszülten kapkodta fejét a két ember között választ keresve, de ez lett volna az utolsó dolog amit megkap.
-Igen, töki?! Nem tudom, hogy ki nem bírt kikelni egy hétig az ágyból az eset után. -nevetett Kris.
-Fiúk, elmondanátok, hogy mi folyik itt? -szólalt meg végül Ailee is.
-Már semmi. Menjünk. -mondta Yixing. Vetett még egy gyilkos pillantást az önelégülten mosolygó srácra majd visszamentek a kocsihoz.

***

-Yixing, kérlek nyugodj le! Ezzel csak azt éred el, hogy bajt csinálsz. Lassíts és állj le valahol amíg meg nem nyugszol. -kérlelte kétségbeesetten a volán mögött ülő fiút Ailee.
-Nem, mindjárt otthon leszünk. -hajtott tovább eszeveszett sebességgel. A lány ráhagyta, mivel be kellett látnia, igaza volt. Pár utcára lehettek csak Ailee otthonától.
A házhoz érve mind a ketten kiszálltak, majd bementek. Mire a fiú átlépte a bejárati ajtó küszöbét, már nyoma sem volt annak a vérfagyasztó aurát árasztó srácnak aki az előbb a kocsiban ült.
-Mintha hirtelen megváltoztál volna. -jegyezte meg a lány.
-Igen. Mikor mérges vagyok, csak beülök a kocsiba és hajtok ahogy csak bírok. Élvezem a száguldást. Olyankor elhagyhatom az idegességem és mikor kiszállok, már teljesen nyugodt vagyok. -sóhajtott fel megkönnyebbülten. -Egyébként sajnálom. A mai túránknak annyi. -hajtotta le a fejét a fiú, míg beértek a nappaliba és leültek.
-Szóval te is a száguldás szerelmese vagy. -dőlt hátra a krém színű fotelben mosolyogva Ailee. -Egyébként semmi baj. Azt az utat már legalább százszor megjártam oda-vissza. -nevetett végül.
-Miért nem szóltál? Mehettünk volna máshova is. Akkor legalább nem lett volna ez a kellemetlen incidens. -dörzsölte meg homlokát Lay.
- Mert nem bántam, hogy arra megyünk. Szeretem azt a helyet. Egyébként kérdezhetnék valamit? -könyökölt térdére a lány és az előtte feszengve ülő fiút pásztázta.
-Ha Krisről szeretnél kérdezni, akkor azt kell mondanom, hogy nem. Mindennek meg van a maga ideje, de ez még nem az. -adott választ végül kissé hezitálva.
-Értem. De mikor lesz itt az ideje?
-Hidd el, hamarabb mint gondolnád. De addig is, kérlek vigyázz azzal az emberrel. Nem éppen a jóságáról és a határtalan szeretetéről híres. Veled lehet, hogy kedves, lovagias meg minden egyéb amit annyira majmolnak egy fiúban... De ez nem ő. -csóválta a fejét a fiú.
-Nem tudom, hogy te mennyire ismered és így sajnálom, de visszautasítom a tanácsod. Nem szeretem ha mások korlátoznak. Amíg velem rendes, addig én is az vagyok vele. De ígérem, résen leszek. -mosolyodott el újra a lány.

Nem értette a kialakult helyzetet. Először Kris megakarja szöktetni az este folyamán, másnap délelőtt pedig ott terem, ahol ő és a vőlegénye. Aztán ez a kísérteties és furcsa titkolózás. Ennek a két fiúnak köze van egymáshoz. Talán túlságosan is sok...
 Habár Lay szinte mindent elmondott magáról, Ailee érezte legbelül, hogy valamit nagyon eltitkol. Van még valami, ami mélyen lapul és nem akarja megmutatni magát. De aznap rájött. Ez a valami az igazság Layről és Krisről egyaránt. Azonban itt elfogyott az információ és innentől már csak a fantázia szárnyain lehetett továbbhaladni. Azonban ha Yixing életét nem is láthatja, Krisébe még mindig belenézhet és akkor kideríthet pár dolgot mind a két kínai fiúról. De ehhez újra találkoznia kell Krisel.
-Remélem is. -viszonozta a mosolyt a vele szembe ülő is. -Na és van valami ötleted, hogy mit csináljunk? Ha már a túra nem jött össze.
-Hmm. -gondolkodott a lány. -Megvan! -pattant fel ülő helyzetéből és elkezdett rohanni föl a lépcsőn. A fiú először csak meglepetten bámult a távolodó alak után, majd elnevette magát és lassan ő is elindult. Benyitott a lépcsőtől legtávolabb eső helyiségbe hiszen tudta, hogy az a lány szobája.
-Ohh. -hervadt le arcáról az ezer wattos vigyor, mikor meglátta ahogy a lány a gardróbjából hatalmas dobozokat húzgál ki. -Másra számítottam. -nevette el magát.
-Valahogy gondoltam. -nevetett vele együtt Ailee is.
-Na és mik is lennének ezek? -járkált körbe egy félig nyitott dobozt.
-Valahol itt kell lennie... -dobált ki mindent az egyikből a lány.
-Te mindent így válogatsz ki? -nevetett fel újra a fiú, mikor éppen egy vastag könyv találta el a lábaszárát.
-Az igazat megvallva, igen. -nézett ki egy pillanatra Ailee elpirulva, majd matatott tovább. Yixing felvette a kemény borítású kötetet és belelapozott. Meglepetésére nem egy novellát forgatott kezei között, hanem egy több száz oldalnyi kottatömeget.
-Ailee, ezeket te írtad? -elemezte az egyik oldalt a sok közül. A még mindig kutató lány felnézett, majd egy igent hümmögve visszabújt a négy papírfal közé. -Ez gyönyörű. Nem is mondtad, hogy dalokat írsz.. Hey! Hallasz, vagy már belefulladtál az emlékeidbe? -húzta ki a lányt a sok régi kacat közül.
-Azt hiszem, lenyeltem egy pókot. -köhögött Ailee és leült az ágyra. Lay is mellé vetette magát, majd kisvártatva fel is húzta mind a két lábát az ágyra míg egy nem túl férfias sikítás szökött ki száján.
-Azt hiszem, megtaláltam a pókodat!- mutatott a földre, hol egy nyolclábú pajtás száguldott végig a dobozokhoz majd egy neki tetszőbe bemászott és eltűnt.
-Hmm. Szerintem még én sem sikítanék ekkorát. -bólogatott elismerően Ailee a mellette még mindig teljes sokkban ülőre.
-Nem röhög, együtt érez! -mutatott a lányra, majd törökülésben elhelyezkedve felnyitotta újra a könyvet. -Ezt el is tudnád énekelni? -bökött rá az első dalra amin megakadt a szeme.
-Háát... -húzta el száját a mellette ülő.
-Szóval igen. Hallgatlak. -nyomta a lány kezébe a könyvet aki megilletődve pislogott rá. Yixing térdeire könyökölve és fejét kezén támasztva pásztázta a zavarban lévő Aileet.
-De én nem szeretném. -rázta a fejét.
-De én igen. Na. -bökött egyet a kotta felé fejével Lay.
-Legyen. -sóhajtott beletörődve sorsába a lány. A szoba másik sarkában pihenő gitárjáért ment majd visszaült a fiú mellé. Megköszörülte torkát, míg egyszer lehúzta mutatóujját a húrokon. Miután meggyőződött, hogy a hangszer be van hangolva, vetett még egy bizonytalan pillantást Yixingre és elkezdte.

Először csak a gitáron játszott lágy dallam ringatta a fiút, majd később a lány hangja is társult hozzá. Eleinte bátortalanul suhant a sorok között, majd mikor már megbarátkozott saját hangjával, már nyugodtabban engedte szállni a dalt. Hangja tiszta és különleges volt, tökéletesen illett a hangszerből jövő dallamhoz.
Miután csönd telepedett a szobára és Ailee a kottáról a fiúra emelte tekintetét, kissé hátrahőkölt. Egy vigyorgó, de mégis elámult Lay bámult rá nem is olyan messziről.
-Ezt komolyan te írtad? - futotta át újra a kottát. -Ez egy mestermű. -lapozgatott benne végig. -Mióta írod ezeket?
-A középiskola eleje óta. -válaszolta kissé elvörösödve a bóktól.
-Azt hiszem, most rajtam a sor, hogy megmutassam a szenvedélyem. De ahhoz előbb helyet kell csinálnunk. Visszapakolhatnánk a dobozokat? -állt föl Yixing, majd a választ meg sem várva tolta be egyik dobozt a másik után.
-De a... -kezdett volna tiltakozni a lány, mire a fiú lerendezte egy "Bármi is az, ráér később.."-el.
-Van hifid? -nézett szét a szobában Lay, miután bepakolt mindent.
-Ott.- mutatott Ailee az egyik szekrényre.
-És valami CD? Olyan jó dallamos?
-Mellette.- mutogatott még mindig a lány.
-Ah! Ez jó lesz! -kapta ki az egyik lemezt a sok közül, majd berakta és elindította.

A szoba közepébe sétált lassan, majd kacsintott egyet és mikor a zene elindult, táncolni kezdett. Teljesen más embernek tűnt. Ez nem az a Yixing volt aki egy vállalat következő elnöke lesz. Ez az a Lay volt, aki csakis a zenének és a zenéért él. Egy olyan ember, akibe bárki bele tud szeretni és egy olyan, aki bárkit le tud győzni. A zene és ő egy és ugyan az a dolog volt abban a pillanatban. Összeolvadtak és tökéletes egészet alkottak. Egy olyan valamit, ami talán a legcsodálatosabb dolog az egész világon.
Lassan a zene elhalt, a fiú pedig lihegve sétált vissza Aileehoz és lefeküdt az ágyra.
-Ez egyszerűen elképesztő. Ez annyira... lehetetlen. Úgy mozogsz, mintha ez lenne a világ legkönnyebb dolga. -hüledezett a lány.
-Mert számomra az. Gyere, megtanítalak. -pattant föl újra, mintha nem táncolt volna végig az előbb öt hosszú percet egyhuzamban.
-De én nem... - tiltakozott volna újra, ha a fiú nem húzta volna.
-Az éneklés előtt is ezt mondtad. -mosolygott Yixing és nyomott egy puszit a homlokára, majd újra a hifihez sétált és egy neki szimpatikus számhoz tekert. Mikor az elkezdődött, visszament és lépéseket, mozdulatokat mutatott a lánynak, kinél eleinte botlás botlást követett, de pár szám után már egész jól ment neki. Ezzel múlatták a délután további részét. Nevettek, táncoltak, megsérültek, de legfőképpen... szórakoztak.

-Biztos, hogy jó leszek így? -igazgatta magán a ruhát a lány. 

-Teljesen. Akárcsak az ez előtti hat ruhádban. Ha még egyszer átöltözöl, hát én kiugrok az ablakon. Már a szüleid is elmentek Jihooval, pedig ők hárman vannak és később is jöttek. Mi ketten vagyunk és még mindig itt szüttyögünk, holott miattunk van ez a vacsora is. -fonta össze karjait mellkasa előtt mérgesen Yixing. 

-Rendben, megadom magam. Menjünk. De ha belekötnek a kinézetembe, akkor az miattad lesz. -adott egy apró puszit a fiú arcára majd megvárta amíg az feláll és kimentek. Összehúzta magán a kis kabátot Ailee a hideg miatt, majd a kocsiba beülve boldogan sóhajtott fel a pár fokkal melegebb körülmények hatására. 

Elindultak majd pár perc utazás után bekanyarodtak egy hatalmasnak ugyan nem mondható, de az átlagtól mégis nagyobb ház udvarába. 

Ez volt a Zhang lakás, hova előszeretettel hívták meg őket minden kis eseményre vagy akár csak egy jó kis beszélgetésre. Ezalatt a pár hét alatt a két család már olyannyira összemelegedett, hogy már rokonként is gondoltak a másikra.

Ailee és Lay éppen csakhogy beléptek, már az asztalhoz is kísérték őket.
-Ahh, már azt hittük, hogy nem is jöttök! -ugrotta át a köszönést Ailee apja.
-Sajnáljuk. Csak valakinek éppen "nem volt semmije amit felvehet". -mondta a fiú szarkasztikusan. Leültek ők is, majd vacsora közben megbeszéltek egyet s mást.
-Azt hiszem, itt az idő. -szólalt meg hirtelen a Zhang család feje.
-Mégis minek az ideje? -tette le kanalát a tányérjába Yixing.
-Annak drágám, hogy bejelentsük az esküvőtök napját. -mosolygott Lay anyja.