-Ezért az alakért keményen meg kell dolgoznom. -mutatott végig magán a mézhajú felhőkarcoló. -És mivel ma nem akartam kondiba menni, így egy időigényesebb de kellemesebb módot választottam a kedvenc túraösvényemen. Milyen kellemes meglepetés, hogy ti is itt vagytok. -mosolyodott el és közelebb ment a párhoz. Ailee a szorosan mögötte álló Layre nézett, aki szemeivel szinte már szikrát szórt Krisre.
-Véletlen, mi? -állt a lány elé a gesztenyebarna.
-Másképp nem kerülhettem volna ide ugyanakkor mint ti. -vonta meg a vállát a kérdezett. -Ailee, láttad már azt a kilátót ott? -ment el Yixing mellett teljesen átnézve rajta, vállával meglökve az alacsonyabbat. Ez már egy határozott felhívás volt a harcra.
Kris átdobta kezét a lány vállán és elindult, magával húzva őt is. Ailee nem bírt megállni, hiszen a fiú erősebb volt nála, így csak annyira volt képes, hogy hátranézzen a már idegtől vöröslő fejű Layre.
-Na idefigyelj! -kiáltott utánuk. -Fogd vissza magad, mert ezt már nem fogod megúszni annyival mint a múltkor. -rohant oda és kikapta a lányt a másik szorításából. Az egyetlen nőnemű értetlenül és feszülten kapkodta fejét a két ember között választ keresve, de ez lett volna az utolsó dolog amit megkap.
-Igen, töki?! Nem tudom, hogy ki nem bírt kikelni egy hétig az ágyból az eset után. -nevetett Kris.
-Fiúk, elmondanátok, hogy mi folyik itt? -szólalt meg végül Ailee is.
-Már semmi. Menjünk. -mondta Yixing. Vetett még egy gyilkos pillantást az önelégülten mosolygó srácra majd visszamentek a kocsihoz.
***
-Yixing, kérlek nyugodj le! Ezzel csak azt éred el, hogy bajt csinálsz. Lassíts és állj le valahol amíg meg nem nyugszol. -kérlelte kétségbeesetten a volán mögött ülő fiút Ailee.
-Nem, mindjárt otthon leszünk. -hajtott tovább eszeveszett sebességgel. A lány ráhagyta, mivel be kellett látnia, igaza volt. Pár utcára lehettek csak Ailee otthonától.
A házhoz érve mind a ketten kiszálltak, majd bementek. Mire a fiú átlépte a bejárati ajtó küszöbét, már nyoma sem volt annak a vérfagyasztó aurát árasztó srácnak aki az előbb a kocsiban ült.
-Mintha hirtelen megváltoztál volna. -jegyezte meg a lány.
-Igen. Mikor mérges vagyok, csak beülök a kocsiba és hajtok ahogy csak bírok. Élvezem a száguldást. Olyankor elhagyhatom az idegességem és mikor kiszállok, már teljesen nyugodt vagyok. -sóhajtott fel megkönnyebbülten. -Egyébként sajnálom. A mai túránknak annyi. -hajtotta le a fejét a fiú, míg beértek a nappaliba és leültek.
-Szóval te is a száguldás szerelmese vagy. -dőlt hátra a krém színű fotelben mosolyogva Ailee. -Egyébként semmi baj. Azt az utat már legalább százszor megjártam oda-vissza. -nevetett végül.
-Miért nem szóltál? Mehettünk volna máshova is. Akkor legalább nem lett volna ez a kellemetlen incidens. -dörzsölte meg homlokát Lay.
- Mert nem bántam, hogy arra megyünk. Szeretem azt a helyet. Egyébként kérdezhetnék valamit? -könyökölt térdére a lány és az előtte feszengve ülő fiút pásztázta.
-Ha Krisről szeretnél kérdezni, akkor azt kell mondanom, hogy nem. Mindennek meg van a maga ideje, de ez még nem az. -adott választ végül kissé hezitálva.
-Értem. De mikor lesz itt az ideje?
-Hidd el, hamarabb mint gondolnád. De addig is, kérlek vigyázz azzal az emberrel. Nem éppen a jóságáról és a határtalan szeretetéről híres. Veled lehet, hogy kedves, lovagias meg minden egyéb amit annyira majmolnak egy fiúban... De ez nem ő. -csóválta a fejét a fiú.
-Nem tudom, hogy te mennyire ismered és így sajnálom, de visszautasítom a tanácsod. Nem szeretem ha mások korlátoznak. Amíg velem rendes, addig én is az vagyok vele. De ígérem, résen leszek. -mosolyodott el újra a lány.
Nem értette a kialakult helyzetet. Először Kris megakarja szöktetni az este folyamán, másnap délelőtt pedig ott terem, ahol ő és a vőlegénye. Aztán ez a kísérteties és furcsa titkolózás. Ennek a két fiúnak köze van egymáshoz. Talán túlságosan is sok...
Habár Lay szinte mindent elmondott magáról, Ailee érezte legbelül, hogy valamit nagyon eltitkol. Van még valami, ami mélyen lapul és nem akarja megmutatni magát. De aznap rájött. Ez a valami az igazság Layről és Krisről egyaránt. Azonban itt elfogyott az információ és innentől már csak a fantázia szárnyain lehetett továbbhaladni. Azonban ha Yixing életét nem is láthatja, Krisébe még mindig belenézhet és akkor kideríthet pár dolgot mind a két kínai fiúról. De ehhez újra találkoznia kell Krisel.
-Remélem is. -viszonozta a mosolyt a vele szembe ülő is. -Na és van valami ötleted, hogy mit csináljunk? Ha már a túra nem jött össze.
-Hmm. -gondolkodott a lány. -Megvan! -pattant fel ülő helyzetéből és elkezdett rohanni föl a lépcsőn. A fiú először csak meglepetten bámult a távolodó alak után, majd elnevette magát és lassan ő is elindult. Benyitott a lépcsőtől legtávolabb eső helyiségbe hiszen tudta, hogy az a lány szobája.
-Ohh. -hervadt le arcáról az ezer wattos vigyor, mikor meglátta ahogy a lány a gardróbjából hatalmas dobozokat húzgál ki. -Másra számítottam. -nevette el magát.
-Valahogy gondoltam. -nevetett vele együtt Ailee is.
-Na és mik is lennének ezek? -járkált körbe egy félig nyitott dobozt.
-Valahol itt kell lennie... -dobált ki mindent az egyikből a lány.
-Te mindent így válogatsz ki? -nevetett fel újra a fiú, mikor éppen egy vastag könyv találta el a lábaszárát.
-Az igazat megvallva, igen. -nézett ki egy pillanatra Ailee elpirulva, majd matatott tovább. Yixing felvette a kemény borítású kötetet és belelapozott. Meglepetésére nem egy novellát forgatott kezei között, hanem egy több száz oldalnyi kottatömeget.
-Ailee, ezeket te írtad? -elemezte az egyik oldalt a sok közül. A még mindig kutató lány felnézett, majd egy igent hümmögve visszabújt a négy papírfal közé. -Ez gyönyörű. Nem is mondtad, hogy dalokat írsz.. Hey! Hallasz, vagy már belefulladtál az emlékeidbe? -húzta ki a lányt a sok régi kacat közül.
-Azt hiszem, lenyeltem egy pókot. -köhögött Ailee és leült az ágyra. Lay is mellé vetette magát, majd kisvártatva fel is húzta mind a két lábát az ágyra míg egy nem túl férfias sikítás szökött ki száján.
-Azt hiszem, megtaláltam a pókodat!- mutatott a földre, hol egy nyolclábú pajtás száguldott végig a dobozokhoz majd egy neki tetszőbe bemászott és eltűnt.
-Hmm. Szerintem még én sem sikítanék ekkorát. -bólogatott elismerően Ailee a mellette még mindig teljes sokkban ülőre.
-Nem röhög, együtt érez! -mutatott a lányra, majd törökülésben elhelyezkedve felnyitotta újra a könyvet. -Ezt el is tudnád énekelni? -bökött rá az első dalra amin megakadt a szeme.
-Háát... -húzta el száját a mellette ülő.
-Szóval igen. Hallgatlak. -nyomta a lány kezébe a könyvet aki megilletődve pislogott rá. Yixing térdeire könyökölve és fejét kezén támasztva pásztázta a zavarban lévő Aileet.
-De én nem szeretném. -rázta a fejét.
-De én igen. Na. -bökött egyet a kotta felé fejével Lay.
-Legyen. -sóhajtott beletörődve sorsába a lány. A szoba másik sarkában pihenő gitárjáért ment majd visszaült a fiú mellé. Megköszörülte torkát, míg egyszer lehúzta mutatóujját a húrokon. Miután meggyőződött, hogy a hangszer be van hangolva, vetett még egy bizonytalan pillantást Yixingre és elkezdte.
Először csak a gitáron játszott lágy dallam ringatta a fiút, majd később a lány hangja is társult hozzá. Eleinte bátortalanul suhant a sorok között, majd mikor már megbarátkozott saját hangjával, már nyugodtabban engedte szállni a dalt. Hangja tiszta és különleges volt, tökéletesen illett a hangszerből jövő dallamhoz.
Miután csönd telepedett a szobára és Ailee a kottáról a fiúra emelte tekintetét, kissé hátrahőkölt. Egy vigyorgó, de mégis elámult Lay bámult rá nem is olyan messziről.
-Ezt komolyan te írtad? - futotta át újra a kottát. -Ez egy mestermű. -lapozgatott benne végig. -Mióta írod ezeket?
-A középiskola eleje óta. -válaszolta kissé elvörösödve a bóktól.
-Azt hiszem, most rajtam a sor, hogy megmutassam a szenvedélyem. De ahhoz előbb helyet kell csinálnunk. Visszapakolhatnánk a dobozokat? -állt föl Yixing, majd a választ meg sem várva tolta be egyik dobozt a másik után.
-De a... -kezdett volna tiltakozni a lány, mire a fiú lerendezte egy "Bármi is az, ráér később.."-el.
-Van hifid? -nézett szét a szobában Lay, miután bepakolt mindent.
-Ott.- mutatott Ailee az egyik szekrényre.
-És valami CD? Olyan jó dallamos?
-Mellette.- mutogatott még mindig a lány.
-Ah! Ez jó lesz! -kapta ki az egyik lemezt a sok közül, majd berakta és elindította.
A szoba közepébe sétált lassan, majd kacsintott egyet és mikor a zene elindult, táncolni kezdett. Teljesen más embernek tűnt. Ez nem az a Yixing volt aki egy vállalat következő elnöke lesz. Ez az a Lay volt, aki csakis a zenének és a zenéért él. Egy olyan ember, akibe bárki bele tud szeretni és egy olyan, aki bárkit le tud győzni. A zene és ő egy és ugyan az a dolog volt abban a pillanatban. Összeolvadtak és tökéletes egészet alkottak. Egy olyan valamit, ami talán a legcsodálatosabb dolog az egész világon.
Lassan a zene elhalt, a fiú pedig lihegve sétált vissza Aileehoz és lefeküdt az ágyra.
-Ez egyszerűen elképesztő. Ez annyira... lehetetlen. Úgy mozogsz, mintha ez lenne a világ legkönnyebb dolga. -hüledezett a lány.
-Mert számomra az. Gyere, megtanítalak. -pattant föl újra, mintha nem táncolt volna végig az előbb öt hosszú percet egyhuzamban.
-De én nem... - tiltakozott volna újra, ha a fiú nem húzta volna.
-Az éneklés előtt is ezt mondtad. -mosolygott Yixing és nyomott egy puszit a homlokára, majd újra a hifihez sétált és egy neki szimpatikus számhoz tekert. Mikor az elkezdődött, visszament és lépéseket, mozdulatokat mutatott a lánynak, kinél eleinte botlás botlást követett, de pár szám után már egész jól ment neki. Ezzel múlatták a délután további részét. Nevettek, táncoltak, megsérültek, de legfőképpen... szórakoztak.
Ailee és Lay éppen csakhogy beléptek, már az asztalhoz is kísérték őket.
-Ahh, már azt hittük, hogy nem is jöttök! -ugrotta át a köszönést Ailee apja.
-Sajnáljuk. Csak valakinek éppen "nem volt semmije amit felvehet". -mondta a fiú szarkasztikusan. Leültek ők is, majd vacsora közben megbeszéltek egyet s mást.
-Azt hiszem, itt az idő. -szólalt meg hirtelen a Zhang család feje.
-Mégis minek az ideje? -tette le kanalát a tányérjába Yixing.
-Annak drágám, hogy bejelentsük az esküvőtök napját. -mosolygott Lay anyja.
-Nem, mindjárt otthon leszünk. -hajtott tovább eszeveszett sebességgel. A lány ráhagyta, mivel be kellett látnia, igaza volt. Pár utcára lehettek csak Ailee otthonától.
A házhoz érve mind a ketten kiszálltak, majd bementek. Mire a fiú átlépte a bejárati ajtó küszöbét, már nyoma sem volt annak a vérfagyasztó aurát árasztó srácnak aki az előbb a kocsiban ült.
-Mintha hirtelen megváltoztál volna. -jegyezte meg a lány.
-Igen. Mikor mérges vagyok, csak beülök a kocsiba és hajtok ahogy csak bírok. Élvezem a száguldást. Olyankor elhagyhatom az idegességem és mikor kiszállok, már teljesen nyugodt vagyok. -sóhajtott fel megkönnyebbülten. -Egyébként sajnálom. A mai túránknak annyi. -hajtotta le a fejét a fiú, míg beértek a nappaliba és leültek.
-Szóval te is a száguldás szerelmese vagy. -dőlt hátra a krém színű fotelben mosolyogva Ailee. -Egyébként semmi baj. Azt az utat már legalább százszor megjártam oda-vissza. -nevetett végül.
-Miért nem szóltál? Mehettünk volna máshova is. Akkor legalább nem lett volna ez a kellemetlen incidens. -dörzsölte meg homlokát Lay.
- Mert nem bántam, hogy arra megyünk. Szeretem azt a helyet. Egyébként kérdezhetnék valamit? -könyökölt térdére a lány és az előtte feszengve ülő fiút pásztázta.
-Ha Krisről szeretnél kérdezni, akkor azt kell mondanom, hogy nem. Mindennek meg van a maga ideje, de ez még nem az. -adott választ végül kissé hezitálva.
-Értem. De mikor lesz itt az ideje?
-Hidd el, hamarabb mint gondolnád. De addig is, kérlek vigyázz azzal az emberrel. Nem éppen a jóságáról és a határtalan szeretetéről híres. Veled lehet, hogy kedves, lovagias meg minden egyéb amit annyira majmolnak egy fiúban... De ez nem ő. -csóválta a fejét a fiú.
-Nem tudom, hogy te mennyire ismered és így sajnálom, de visszautasítom a tanácsod. Nem szeretem ha mások korlátoznak. Amíg velem rendes, addig én is az vagyok vele. De ígérem, résen leszek. -mosolyodott el újra a lány.
Nem értette a kialakult helyzetet. Először Kris megakarja szöktetni az este folyamán, másnap délelőtt pedig ott terem, ahol ő és a vőlegénye. Aztán ez a kísérteties és furcsa titkolózás. Ennek a két fiúnak köze van egymáshoz. Talán túlságosan is sok...
Habár Lay szinte mindent elmondott magáról, Ailee érezte legbelül, hogy valamit nagyon eltitkol. Van még valami, ami mélyen lapul és nem akarja megmutatni magát. De aznap rájött. Ez a valami az igazság Layről és Krisről egyaránt. Azonban itt elfogyott az információ és innentől már csak a fantázia szárnyain lehetett továbbhaladni. Azonban ha Yixing életét nem is láthatja, Krisébe még mindig belenézhet és akkor kideríthet pár dolgot mind a két kínai fiúról. De ehhez újra találkoznia kell Krisel.
-Remélem is. -viszonozta a mosolyt a vele szembe ülő is. -Na és van valami ötleted, hogy mit csináljunk? Ha már a túra nem jött össze.
-Hmm. -gondolkodott a lány. -Megvan! -pattant fel ülő helyzetéből és elkezdett rohanni föl a lépcsőn. A fiú először csak meglepetten bámult a távolodó alak után, majd elnevette magát és lassan ő is elindult. Benyitott a lépcsőtől legtávolabb eső helyiségbe hiszen tudta, hogy az a lány szobája.
-Ohh. -hervadt le arcáról az ezer wattos vigyor, mikor meglátta ahogy a lány a gardróbjából hatalmas dobozokat húzgál ki. -Másra számítottam. -nevette el magát.
-Valahogy gondoltam. -nevetett vele együtt Ailee is.
-Na és mik is lennének ezek? -járkált körbe egy félig nyitott dobozt.
-Valahol itt kell lennie... -dobált ki mindent az egyikből a lány.
-Te mindent így válogatsz ki? -nevetett fel újra a fiú, mikor éppen egy vastag könyv találta el a lábaszárát.
-Az igazat megvallva, igen. -nézett ki egy pillanatra Ailee elpirulva, majd matatott tovább. Yixing felvette a kemény borítású kötetet és belelapozott. Meglepetésére nem egy novellát forgatott kezei között, hanem egy több száz oldalnyi kottatömeget.
-Ailee, ezeket te írtad? -elemezte az egyik oldalt a sok közül. A még mindig kutató lány felnézett, majd egy igent hümmögve visszabújt a négy papírfal közé. -Ez gyönyörű. Nem is mondtad, hogy dalokat írsz.. Hey! Hallasz, vagy már belefulladtál az emlékeidbe? -húzta ki a lányt a sok régi kacat közül.
-Azt hiszem, lenyeltem egy pókot. -köhögött Ailee és leült az ágyra. Lay is mellé vetette magát, majd kisvártatva fel is húzta mind a két lábát az ágyra míg egy nem túl férfias sikítás szökött ki száján.
-Azt hiszem, megtaláltam a pókodat!- mutatott a földre, hol egy nyolclábú pajtás száguldott végig a dobozokhoz majd egy neki tetszőbe bemászott és eltűnt.
-Hmm. Szerintem még én sem sikítanék ekkorát. -bólogatott elismerően Ailee a mellette még mindig teljes sokkban ülőre.
-Nem röhög, együtt érez! -mutatott a lányra, majd törökülésben elhelyezkedve felnyitotta újra a könyvet. -Ezt el is tudnád énekelni? -bökött rá az első dalra amin megakadt a szeme.
-Háát... -húzta el száját a mellette ülő.
-Szóval igen. Hallgatlak. -nyomta a lány kezébe a könyvet aki megilletődve pislogott rá. Yixing térdeire könyökölve és fejét kezén támasztva pásztázta a zavarban lévő Aileet.
-De én nem szeretném. -rázta a fejét.
-De én igen. Na. -bökött egyet a kotta felé fejével Lay.
-Legyen. -sóhajtott beletörődve sorsába a lány. A szoba másik sarkában pihenő gitárjáért ment majd visszaült a fiú mellé. Megköszörülte torkát, míg egyszer lehúzta mutatóujját a húrokon. Miután meggyőződött, hogy a hangszer be van hangolva, vetett még egy bizonytalan pillantást Yixingre és elkezdte.
Először csak a gitáron játszott lágy dallam ringatta a fiút, majd később a lány hangja is társult hozzá. Eleinte bátortalanul suhant a sorok között, majd mikor már megbarátkozott saját hangjával, már nyugodtabban engedte szállni a dalt. Hangja tiszta és különleges volt, tökéletesen illett a hangszerből jövő dallamhoz.
Miután csönd telepedett a szobára és Ailee a kottáról a fiúra emelte tekintetét, kissé hátrahőkölt. Egy vigyorgó, de mégis elámult Lay bámult rá nem is olyan messziről.
-Ezt komolyan te írtad? - futotta át újra a kottát. -Ez egy mestermű. -lapozgatott benne végig. -Mióta írod ezeket?
-A középiskola eleje óta. -válaszolta kissé elvörösödve a bóktól.
-Azt hiszem, most rajtam a sor, hogy megmutassam a szenvedélyem. De ahhoz előbb helyet kell csinálnunk. Visszapakolhatnánk a dobozokat? -állt föl Yixing, majd a választ meg sem várva tolta be egyik dobozt a másik után.
-De a... -kezdett volna tiltakozni a lány, mire a fiú lerendezte egy "Bármi is az, ráér később.."-el.
-Van hifid? -nézett szét a szobában Lay, miután bepakolt mindent.
-Ott.- mutatott Ailee az egyik szekrényre.
-És valami CD? Olyan jó dallamos?
-Mellette.- mutogatott még mindig a lány.
-Ah! Ez jó lesz! -kapta ki az egyik lemezt a sok közül, majd berakta és elindította.
A szoba közepébe sétált lassan, majd kacsintott egyet és mikor a zene elindult, táncolni kezdett. Teljesen más embernek tűnt. Ez nem az a Yixing volt aki egy vállalat következő elnöke lesz. Ez az a Lay volt, aki csakis a zenének és a zenéért él. Egy olyan ember, akibe bárki bele tud szeretni és egy olyan, aki bárkit le tud győzni. A zene és ő egy és ugyan az a dolog volt abban a pillanatban. Összeolvadtak és tökéletes egészet alkottak. Egy olyan valamit, ami talán a legcsodálatosabb dolog az egész világon.
Lassan a zene elhalt, a fiú pedig lihegve sétált vissza Aileehoz és lefeküdt az ágyra.
-Ez egyszerűen elképesztő. Ez annyira... lehetetlen. Úgy mozogsz, mintha ez lenne a világ legkönnyebb dolga. -hüledezett a lány.
-Mert számomra az. Gyere, megtanítalak. -pattant föl újra, mintha nem táncolt volna végig az előbb öt hosszú percet egyhuzamban.
-De én nem... - tiltakozott volna újra, ha a fiú nem húzta volna.
-Az éneklés előtt is ezt mondtad. -mosolygott Yixing és nyomott egy puszit a homlokára, majd újra a hifihez sétált és egy neki szimpatikus számhoz tekert. Mikor az elkezdődött, visszament és lépéseket, mozdulatokat mutatott a lánynak, kinél eleinte botlás botlást követett, de pár szám után már egész jól ment neki. Ezzel múlatták a délután további részét. Nevettek, táncoltak, megsérültek, de legfőképpen... szórakoztak.
-Biztos, hogy jó leszek így? -igazgatta magán a ruhát a lány.
-Teljesen. Akárcsak az ez előtti hat ruhádban. Ha még egyszer átöltözöl, hát én kiugrok az ablakon. Már a szüleid is elmentek Jihooval, pedig ők hárman vannak és később is jöttek. Mi ketten vagyunk és még mindig itt szüttyögünk, holott miattunk van ez a vacsora is. -fonta össze karjait mellkasa előtt mérgesen Yixing.
-Rendben, megadom magam. Menjünk. De ha belekötnek a kinézetembe, akkor az miattad lesz. -adott egy apró puszit a fiú arcára majd megvárta amíg az feláll és kimentek. Összehúzta magán a kis kabátot Ailee a hideg miatt, majd a kocsiba beülve boldogan sóhajtott fel a pár fokkal melegebb körülmények hatására.
Elindultak majd pár perc utazás után bekanyarodtak egy hatalmasnak ugyan nem mondható, de az átlagtól mégis nagyobb ház udvarába.
Ez volt a Zhang lakás, hova előszeretettel hívták meg őket minden kis eseményre vagy akár csak egy jó kis beszélgetésre. Ezalatt a pár hét alatt a két család már olyannyira összemelegedett, hogy már rokonként is gondoltak a másikra.Ailee és Lay éppen csakhogy beléptek, már az asztalhoz is kísérték őket.
-Ahh, már azt hittük, hogy nem is jöttök! -ugrotta át a köszönést Ailee apja.
-Sajnáljuk. Csak valakinek éppen "nem volt semmije amit felvehet". -mondta a fiú szarkasztikusan. Leültek ők is, majd vacsora közben megbeszéltek egyet s mást.
-Azt hiszem, itt az idő. -szólalt meg hirtelen a Zhang család feje.
-Mégis minek az ideje? -tette le kanalát a tányérjába Yixing.
-Annak drágám, hogy bejelentsük az esküvőtök napját. -mosolygott Lay anyja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése