Ha most megtenném... Vajon észrevennék?- futott át Ailee agyán a gondolat.
Rátámaszkodott az asztalra, hogy biztos támaszpontot keressen magának ha meginogna véletlenül, majd szemeit behunyta egy pillanatra. Rákoncentrált, majd mikor érezte, hogy itt az idő, Yixingre nézett. Azonban nem történt semmi.
A teremben lévő összes ember fölött elkezdtek megjelenni a zöld maszlagok, majd az abból képződött szövegek. Azonban a vele szemben ülő fiú fölött nem volt semmi. SEMMI.
"Lesznek emberek, akiknek azt a bizonyos történetét nem fogod látni. Hogy miért, arra magadnak kell rájönnöd."
Visszhangzott fejében ez a két mondat. Hirtelen elkapta tekintetét a fiú arcáról és a padlót kezdte pásztázni idegesen.
Miért pont őt nem láthatja, akivel az életét kell összekötnie?
Talán túlságosan megijedne a fiú valódi énjétől és felbontaná az eljegyzést? Ezzel a sorsát változtatná meg... Talán ez lehet az ok. Talán...
-Rossz úton jársz.- suttogott egy hang. Fejét az ajtó felé kapta, majd megpillantott egy ismeretlen, mégis ismerős alakot.
A nőt, akivel azon az éjszakán "találkozott", mikor a képességét megszerezte.
Ködös, szinte átlátszó alakja elárulta, hogy nem élőlény. Talán még léleknek sem mondható.
Rámosolygott a lányra, majd keresztüllibbent az ajtón és eltűnt. A lány szemei elkerekedtek és furcsa késztetést érzett arra, hogy utána menjen.
-Elnézést, de kimehetnék egy picit levegőzni? -állt föl a lány az asztaltól.
-Megint rosszul vagy? -nézett rá kétségbeesetten az anyja.
-Csak a fejem fáj... -hazudott a lány.
-Kimenjek veled? -állt föl Yixing is.
-Kedves tőled, de hamar jobban leszek. -hajolt meg a lány, majd kisétált. Az ajtón kilépve, a nő már várta.
Egy újabb mosolyt engedett felé, majd továbblibbent. Néha-néha hátranézett, ezzel jelezve, hogy kövesse a lány. Ailee úgy tett. Egy rövid folyosóról nyílt a hátsókert, ami nyári időszakban a vendégek kedvence volt. Egy terasz, mellette egy apróbb játszótérrel. Azonban mivel a város szélén helyezkedett el, a kilátás csodálatos volt még így kora télen is. Egy kis dombra lett építve, s így egy kisebb lelátó szerepet is betöltött.
A nő ide vezette Aileet. Leültek a kijárattól legmesszebb eső asztalhoz, majd pár pillanat erejéig egymásra meredtek.
-Ne szólalj meg, még a végén idiótának fogsz tűnni. -suttogta a nő. -Engem csak te hallasz. De téged mindenki. -folytatta. -Sajnálom, hogy eddig nem tudtam a segítségedre lenni, de amint látom, nem is kellett. -mosolyodott el újra. -Ha szeretnél nekem mondani valamit, elég ha csak a gondolatát sugallod felém. Én megértem. -hallgatott el végül.
-Így? -kérdezte magában a lány, kissé kételkedve abban, hogy sikerülni fog. Erre a vele szemben ülő csak felnevetett.
-Pontosan így. -adott választ.
-És te most már mindig itt leszel?-kezdett egyre több kérdés felmerülni Aileeban.
-Bizonyos időközönként, igen. Elég sokszor. - amint kimondta, maguk mellé nézett, majd mintha a szél fújta volna tovább, eltűnt.
-Jobban vagy már? -hallott meg egy aggódó, ismerős hangot abból az irányból, amerre a nő nézett.
-Oh, Yixing. -lepődött meg a lány. -Igen, már kezdek jobban lenni. -mosolygott az elé ülő fiúra.
-Kérlek hívj csak Laynek. -mosolygott vissza a fiú is.
-Lay... különös. De nagyon tetszik. -gondolkodott el a lány. -És hogyhogy kijöttél? -nézett újra a fiúra, aki addig le sem vette róla a szemét.
-Aggódtam érted. Nagyon le voltál sápadva. Mint aki szellemet látott. -magyarázott a fiú.
Talált, süllyedt.- futott át a gondolat a lány fején.
-Mostanában elég sokszor fáj a fejem, de hamar el szokott múlni. -legyintett a lány.
-Nem kéne orvoshoz menned vele? -kérdezte a fiú. Arcáról le lehetett olvasni mindent.
Féltette a lányt, habár nem is ismerte.
Törődött vele, habár csak egy része volt az üzletnek.
A lánynak ez nagyon jól esett, habár nem mondta ki.
-Nem, rendbe jövök. -mentegetőzött. -Egyébként nagyon aranyos akcentusod van. -szaladt ki a száján, pedig nem akarta ezt a fiú tudtára adni. Hiába, egész délelőtt azt figyelte, ahogy Yixing beszélt. Édesen bele-beleharapott a szavakba, törte őket vagy éppen lehagyta a végét. Mégis meg lehetett őt érteni.
-Idővel talán javul a kiejtésem. Még csak két éve tanulom a nyelvet. -vakarta meg a fiú a tarkóját zavartan.
-Tényleg? -esett le a lány álla. -Ahhoz képest, a szókincsed nagyon gazdag és a fogalmazásod is tökéletes.
-Ez azért van, mert sok időt töltöttem itt az utóbbi időben. -mosolygott.
-Itt tanultál? -kérdezte a lány.
-Nem. Miattunk. -mutatott a lányra, majd magára. -De te tényleg nem bánod azt, hogy a szüleid a megkérdezésed nélkül adnak férjhez?
-A családomban ez már szinte hagyomány. -mutogatott a lány. -Elméletben elég idős vagyok már, azonban én mindig is amolyan Pán Péter típusú ember voltam, aki sosem nő fel. Bevallom, sokszor elég gyerekes tudok lenni. -hajtotta le a fejét zavarában.
-Nekem tetszenek az ilyen lányok.. -mosolygott rá a fiú.
Ő volt az első ember, aki nem azzal jött neki, hogy már túl idős. Ő volt az egyetlen, aki ilyet mondott neki.
Ő volt talán az első és egyetlen, aki elfogadta ezt az oldalát.
-Na de menjünk vissza. Az öregek már a pánikroham határán állhatnak, mert azt hiszik, hogy eltűntünk. -állt fel Lay, majd a lány felé nyújtotta a kezét, hogy fel tudja segíteni. Ailee egy mosoly kíséretében elfogadta, majd visszamentek.
Idő közben a családtagok közül mindenki megtalálta a közös nevezőt a másikkal. Az anyukák éppen egymásnak adtak konyhai tanácsokat, míg a két családfő átszellemülve beszélgetett a nyugati országok dolgairól. Jihoo és Yixing öccse pedig már alig bírtak magukkal, annyira bele voltak merülve a legújabb sporttrendek kibeszélésébe. Mindenki remekül érezte magát, így a jegyesek érkezését észre sem vették.
Már csak akkor kapták fel a fejüket, mikor a pincérek meghozták a rendelt ételeket és mindenki nagy örömére nekiláthattak a nagy evészetnek.
A reggeli -ami inkább volt ebéd- végeztével Yixing az apja fülébe súgott valamit, majd az válaszul bólintott egyet és mosolyogva megveregette a vállát. Fia viszonozta a gesztust, majd felállt és Aileehoz sétált.
-Lenne kedved eljönni velem egy kis sétára? -mondta Lay úgy, hogy csak a lány érthesse.
-Persze. -adott választ Ailee hevesen bólogatva.
-Ömm.. Ha nem baj, mi Aileeval elmennék sétálni. -közölte tervüket mindenkivel.
-Persze, nyugodtan!- mondták kórusban a többiek.
Így kezdődött a "kis" séta, melynek során az idő gyorsabban haladt a kelleténél, s mikor két idegenből hirtelen lett kedves ismerős.
Sok közös pontot fedeztek fel egymásban, ahol pedig eltért a véleményük, egy darabban mégis összefonódott a kettő valahol...
Élvezték egymás társaságát és egy pillanat sem telt el kihasználatlanul. Idő közben a Han folyó partján kötöttek ki, mi elég messze volt az étteremtől, de ez cseppet sem érdekelte őket. Az égboltot észrevehetetlenül borította be a fekete lepedő, melyen a csillagok, mint több millió apró lampion világított le a kis párra.
-Ma valahogy sokkal fényesebben ragyognak a csillagok. Biztos miattad van. -vette le szemét Yixing az égitestekről és átvezette a lány arcára, minek vörösségét az éjszakai sötétség eltakarta. -Őket is megbabonáztad, akárcsak engem. -fonta egybe ujjait a mellette ülővel.
-Mesterien tudsz hazudni. -nevetett fel Ailee és ő is a fiúra nézett. Pillantásuk találkozott és percekig bámultak egymás szemeibe elvarázsolva egymástól. Lay tette meg az első lépést és közelebb hajolt pár centivel. Ailee szintén megrövidítette a kettejük közt lévő távolságot még pár centivel, így az orruk már találkozott. Becsukták szemeiket, majd hirtelen a fiú hátszelet kapott, mi akarata ellenére előrébb tolta fejét, így ajkaik összeértek.
Így történt meg az a bizonyos első csók.
Hogy mit adott nekik ez a nap?
Választ arra, hogy szerelem első látásra igen is létezik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése