A szoba egyetlen fényforrása az ablakon besütő hold fénye volt, mi tisztán megvilágította az alvó lány arcát. A csend kellemes hangját a falon lévő, egyenletesen kattogó óra törte meg.
Az éjszakák ilyenkor nem voltak olyan sötétek, hiszen a puha, frissen esett hó még tisztán visszatükrözte az égitestek fényét. Azonban ez a nyugalom egy pillanat alatt megtört..
Az ember első ránézésre azt hihette, hogy az ablak csukva volt. Ez elég nagy tévedés.
Egy apró kavics repült be rajta, egyenesen homlokon találva az eddig békésen alvó Aileet. Szemei lassan nyíltak ki, majd reflex szerűen tette kezét a sértett felületre. Szétnézet, de nem talált bent semmi érdekeset, így már tette volna fejét vissza a párnájára, mikor újabb kavics csattant ezúttal állán. Az érkező test irányába nézett, majd ijedten rohant az ablakhoz és kihajolt rajta.
Kis híján kiesett a nagy lendülettől, de a párkány megállította. Odalent egy sötét alak állt, arcát az utcai lámpa kissé megvilágította.
Határozott arcéle, különleges, kusza haja ha nem is árulkodott a személy kilétéről, hangja hallatán mindenképp rájött.
-Te! -szólt fel suttogva a sötét alak.
-Inkább te! Kris! Mit csinálsz te itt ilyen későn? De ami még fontosabb. Miért dobálsz kavicsokkal?- válaszolt neki nyúzottan Ailee.
-Már megbocsáss, de ki az az idióta, aki a tél közepén nyitva hagyja az ablakát? -kérte számon a fiú.
-Basszus, tényleg. - suttogta maga elé az ablakban álló fél. - De mit akarsz?- mondta úgy, hogy ezt már Kris is hallhassa.
-Várj! Felmegyek. -rendezte le ennyivel a beszélgetést, majd a ház előtt álló fán mászni kezdett.
-Hogy mit... - már befejezni sem volt ideje a lánynak, hiszen a fiú már ugrott is be az ablakon. - Úristen, te mit csinálsz? -meredt Ailee az előtte állóra.
-Megszöktetlek. Miért, minek látszik? -tette csípőre kezeit a kérdezett.
-Hogy mit csinálsz? -értetlenkedett a lány. Nem volt éppen a helyzet magaslatán, hiszen még mindig fél lábbal az álmok mezején járt, de a fiú ezen kijelentése határozottan előrébb tolta a valóságba.
-Megszöktetlek. Mit kell ezen még ragozni? Az öcsém mesélte, hogy kényszerítenek arra, hogy hozzámenj egy gazdag, semmirekellő ficsúrhoz. -szorult ökölbe keze.
-És téged mióta izgat az, hogy én kihez megyek hozzá és mi okból? -fonta össze karjait mellkasa előtt Ailee.
-Nos... Én... Azt hiszem.. -kereste az elveszett szavakat a fiú. -Én csak a te érdeked akarom, miért vonsz még kérdőre is? -bátorodott föl.
-Talán mert hajnali kettőkor megdobálsz kaviccsal, betörsz a szobámba aztán arra kérsz, hogy szökjek meg veled, pedig még csak egyszer találkoztunk, azt is vagy három hete?!
- Ahh, ne csináld ezt, kérlek! Nem tűnik föl? Még magyarázzam is? Kedvellek. -sütötte le szemeit a fiú, habár sokat nem ért el vele, hiszen magassága által a lány még így is tisztán látta vonásait. Ailee szemei elkerekedtek és állát a padlóról kellett felvakarni.
-Hogy... hogy mondtad? -csodálkozott.
-Te mindig ilyen vagy? -túrt bele az égimeszelő zavartan a hajába.
-Nagyjából. -nevetett a lány.
Kósza és kusza érzelmek vették őt hatalmukba. Gyomra diónagyságúra zsugorodott, miben ennek ellenére is azok a pillangónak nevezett valamik cikáztak. Bensőjét kellemes meleg öntötte el, de a szíve megállította.
Igen, Kris egy nagyon vonzó és aranyos férfi. Nagyon jó társaság, megértő és vicces. És ha három héttel ezelőtt bukkant volna fel így, ezer örömmel vele ment volna, azonban most már nem. Rájött, hogy ez nem az a bizonyos szerelem címszó alatt futó, oly sok gondot, de mégis több boldogságot okozó érzés. Ez egyszerű vonzódás volt és a magának beképzelt szerelemre utaló jelek. De ahogy Yixingre gondolt, tudta, hogy ez nem ugyan az mint Krisnél. Ő más volt.
Hiába volt viszonylag hasonló személyiségük, a lányból kiváltott érzések mások voltak... Túlságosan is.
-Sajnálom Kris. Én nem... nem tehetem. -fordított neki hátat a lány elkomolyodva.
-Miért nem? A családod miatt? Ha ezen múlik, az én családom is van olyan gazdag mint annak a Yixing gyereknek.. Sőt. Annyi pénzt tudunk adni, amennyit csak akartok. Ez nem akadály. -tette kezét a lány vállára.
-Kedves tőled. De nem fogadhatom el két dolog miatt. -fordult vissza Ailee, hogy a szemébe nézhessen.
-Mik azok? -Kris tekintete szinte lyukat égetett a lány arcára.
-Már el vagyunk jegyezve, és én azt hiszem, hogy beleszerettem. A második pedig, ekkora szívességet akkor sem kérnék, ha az életem múlna rajta. Így hát azt hiszem, hogy a szöktetési akció lefújva. -magyarázta.
-Rendben. -hajtotta le fejét a fiú, majd újra a lányra nézett, leplezve csalódottságát. -De még egy utolsó kérdés. Ha még az előtt elhívtalak volna egy randira még mielőtt azzal az... izével találkoztál volna, most velem jönnél. Igaz?
-Ezt már sosem fogjuk megtudni. -rántotta meg vállát Ailee. A fiú féloldalasan elmosolyodott, mi határozottan félelmetes volt ebben a megvilágosításban.
-Hidd el, te még egyszer az enyém leszel. -mosolyodott el teljesen, majd távozott ugyan úgy, ahogy érkezett.
A lány az ablakból nézte távolodó alakját. Mintha csak egy kifutón sétálna.
Menthetetlen modell alkat. -mosolyodott el, majd becsukta az ablakát és visszafeküdt aludni.
Hirtelen nem tudta feldolgozni a történteket, csak kis mennyiségben. Tudta, hogy reggel teljesen ki lesz akadva, de akkor, holdkórosan az volt a legnagyobb gondja, hogy ne a párnával takarózzon míg a takarón van a feje.
***
-Jó reggelt! - szólalt meg hirtelen egy lágy hang, mire a szekrényben matató lány ijedtében megfejelte a bútor ajtaját. Riadtan nézett maga mögé, hol egy elégedetten mosolygó nő állt.
-Hányszor mondjam el, hogy ne ijesztgess? A frászt hozod rám minden alkalommal mikor megjelensz. - vetett egy gyilkos pillantást még rá, majd újra visszabújt a ruhahegyek közé.
-Ma hova mentek? - libbent mellé a nő és érdeklődve figyelte ahogy Ailee egymás után hajigálja ki az összes ruhadarabot.
- Túrázni, aztán együtt vacsorázik a két család. Tényleg képtelen vagyok elhinni, hogy apám utálta is valaha azt a családot. Lehet, hogy csak átverés volt ez a "konkurens cég" dolog. -nevetett fel a lány, hiszen tudta, hogy ez nem igaz. -Szerinted melyik lenne jobb? -mutatott a nő felé két kabátot.
-Talán a jobb... - gondolkodott el a nő is.
-Egyébként még mindig nem mondtad el a neved és ez eléggé zavar... Akárhányszor azt kérem, hogy mesélj magadról, te csak eltereled a témát. -vette fel a kiválasztott ruhadarabot a lány, míg a mögötte állót figyelte a tükörből.
-Moira. Moira a nevem. -fonta össze karjait mellkasa előtt.
-Moira... -gondolkodott el a lány. -Annyira ismerős.
-A moirák a görög mitológiában lévő sorsistennők. Habár én csak a nevüket viselem. -mosolyodott el.
-Wow, és ki adta ezt a nevet? -próbált Ailee még több információhoz jutni, hiszen ez az alak is olyan volt mint Lay. Beazonosíthatatlan a képessége szerint.
-Ennyi bőven elég volt rólam. Egyébként nem fogsz elkésni? -mutatott a falon függő órára a nő.
-Nem. -rázta fejét a lány. -Egyébként miért is vagy itt mindig? Ennyit azért elárulhatsz.
-Van aki ellenőrnek hív minket, van aki segítőnek, és van aki térítőnek. -magyarázott a nő, majd leült az ágyra. -Figyelünk arra, hogy akinek megvan ez a képessége, el ne szólja magát. Vagy ha megteszi, mi jelentjük a tanácsnak. Azonban sokszor segítünk, szinte mindennel kapcsolatban. Viszont a térítő jelzőt akkor aggatták ránk, mikor pár hozzám hasonló lélek elkezdte rossz útra téríteni azt az embert, akihez beosztották.
-Szóval lelkek vagytok. -bólogatott a lány.
-Igen. -helyeselt Moira.
-És mennyien vagytok? -kezdett felcsillanni Ailee szemében újra a remény, hogy sikerül közelebb kerülnie a titokzatos világhoz mibe hirtelen csöppent bele.
-Nem sokan. Pontos számot én magam sem tudok.
-És én mi okból kaptam meg ezt a... képességet? -ült le mellé a lány is.
-Már kislánykorod óta fél lábbal a mi dimenziónkban voltál. Csak idő kérdése volt az, hogy mikor jössz rá, hogy a megérzéseid kísértetiesen pontosak és nem érzed magad sosem egyedül. Ugyan a szellemeket meg a többi szerintetek képzeletbeli lényt csak érzékelted, minket láthattál is volna. De mint már említettem, kevesen vagyunk és a te környékeden egy beosztott sincs. Azonban most, hogy én lettem hozzád beosztva, így a többieket már nem fogod látni.
-Hát ez... wow. -meredt maga elé a lány. -Bizarr... De hogyhogy ennyire megnyíltál így hirtelen?
-Tudod rájöttem, hogy felesleges titkolóznom. Előbb utóbb úgyis kihúznád belőlem. Azonban vannak dolgok amikről nem beszélhetek, ezt kérlek értsd meg.
-Rendben. -bólintott Ailee, majd fölállt és a hátizsákjáért nyúlt. -Azt hiszem lassan ideér Yixing is. Velünk jössz?
-Megyek a saját dolgomra. Utálok harmadik kerék lenni. -mosolyodott el a nő, majd egy pillanat alatt köddé vált.
A lány fülig érő szájjal sétált le a lépcsőn, majd a nappaliba érve már jegyese köszöntötte.
Hirtelen beugrottak az emlékek Krisről és az estéről. Szégyellte magát, pedig nem volt oka rá. Mégis bántotta a tudat, hogy olyan nyugodtan diskurált a fiúval egy olyan dologról, mi meghatározó az életében. Most pedig, hogy vőlegénye szemeibe nézett, csak még rosszabbul érezte magát.
-Oh, nem tudtam, hogy már itt vagy. -mosolyodott el zavartan a lány.
-Semmi baj, még csak most értem be. -viszonozta a mosolyt a fiú is, majd magához húzta Aileet egy üdvözlő csókra. -Készen vagy? -kérdezte miután elhúzódtak egymástól.
-Készen. Indulhatunk. -indultak el a bejárati ajtó felé.
-A szüleid és Jihoo? -érdeklődött Lay, míg beültek az autóba és elhajtottak.
-Dolgoznak, Jihoo pedig edzésen van. -fogta válaszát rövidre a lány.
-Történt valami? -pillantott maga mellé a fiú, de szemeit szinte azonnal vissza is vezette a hosszú aszfaltútra.
-Nem, nem történt semmi. -merengett és gondolatban ócsárolta magát az anyósülésen ülő lány.
-Biztos? -kérdezte meg újra Yixing.
-Teljesen. -mondta a lány.
A hosszú utat megtéve leálltak a tervezett helyen, majd táskájukat és egyéb dolgaikat magukhoz véve elindultak a kijelölt túraösvényen.
Lassan sétáltak az ég alját súroló fák között, míg már-már magukról is megfeledkezve merültek bele a természet édes, csendes hangjába. Január vége felé járt az idő, de a pár hete esett első hó még mindig kitartott ezen a helyen.
-Olyan kár, hogy ezen a télen csak egyszer esett hó. -sóhajtott fel a fiú.
-Igen. Habár volt szerencsém már aznap felavatni. -nevetett fel a lány, mikor eszébe jutott az a nap, mikor Jihoo meccsére sietett.
-Ezt hogy érted? -húzta fel szemöldökeit a fiú.
-Az öcsémnek aznap volt meccse én pedig késében voltam. Úgy rohantam mint egy őrült, és úgy estem el minden harmadik lépésemnél, mint aki ezt élvezi. -mesélte a lány, mire Lay is hangos nevetésbe kezdett.
-Ez annyira rád vall. -fonta össze ujjait menyasszonyáéval. -És megnyerték?
-Meg bizony. -mosolyogtak egymásra.
-Hányszor mondjam el, hogy ne ijesztgess? A frászt hozod rám minden alkalommal mikor megjelensz. - vetett egy gyilkos pillantást még rá, majd újra visszabújt a ruhahegyek közé.
-Ma hova mentek? - libbent mellé a nő és érdeklődve figyelte ahogy Ailee egymás után hajigálja ki az összes ruhadarabot.
- Túrázni, aztán együtt vacsorázik a két család. Tényleg képtelen vagyok elhinni, hogy apám utálta is valaha azt a családot. Lehet, hogy csak átverés volt ez a "konkurens cég" dolog. -nevetett fel a lány, hiszen tudta, hogy ez nem igaz. -Szerinted melyik lenne jobb? -mutatott a nő felé két kabátot.
-Talán a jobb... - gondolkodott el a nő is.
-Egyébként még mindig nem mondtad el a neved és ez eléggé zavar... Akárhányszor azt kérem, hogy mesélj magadról, te csak eltereled a témát. -vette fel a kiválasztott ruhadarabot a lány, míg a mögötte állót figyelte a tükörből.
-Moira. Moira a nevem. -fonta össze karjait mellkasa előtt.
-Moira... -gondolkodott el a lány. -Annyira ismerős.
-A moirák a görög mitológiában lévő sorsistennők. Habár én csak a nevüket viselem. -mosolyodott el.
-Wow, és ki adta ezt a nevet? -próbált Ailee még több információhoz jutni, hiszen ez az alak is olyan volt mint Lay. Beazonosíthatatlan a képessége szerint.
-Ennyi bőven elég volt rólam. Egyébként nem fogsz elkésni? -mutatott a falon függő órára a nő.
-Nem. -rázta fejét a lány. -Egyébként miért is vagy itt mindig? Ennyit azért elárulhatsz.
-Van aki ellenőrnek hív minket, van aki segítőnek, és van aki térítőnek. -magyarázott a nő, majd leült az ágyra. -Figyelünk arra, hogy akinek megvan ez a képessége, el ne szólja magát. Vagy ha megteszi, mi jelentjük a tanácsnak. Azonban sokszor segítünk, szinte mindennel kapcsolatban. Viszont a térítő jelzőt akkor aggatták ránk, mikor pár hozzám hasonló lélek elkezdte rossz útra téríteni azt az embert, akihez beosztották.
-Szóval lelkek vagytok. -bólogatott a lány.
-Igen. -helyeselt Moira.
-És mennyien vagytok? -kezdett felcsillanni Ailee szemében újra a remény, hogy sikerül közelebb kerülnie a titokzatos világhoz mibe hirtelen csöppent bele.
-Nem sokan. Pontos számot én magam sem tudok.
-És én mi okból kaptam meg ezt a... képességet? -ült le mellé a lány is.
-Már kislánykorod óta fél lábbal a mi dimenziónkban voltál. Csak idő kérdése volt az, hogy mikor jössz rá, hogy a megérzéseid kísértetiesen pontosak és nem érzed magad sosem egyedül. Ugyan a szellemeket meg a többi szerintetek képzeletbeli lényt csak érzékelted, minket láthattál is volna. De mint már említettem, kevesen vagyunk és a te környékeden egy beosztott sincs. Azonban most, hogy én lettem hozzád beosztva, így a többieket már nem fogod látni.
-Hát ez... wow. -meredt maga elé a lány. -Bizarr... De hogyhogy ennyire megnyíltál így hirtelen?
-Tudod rájöttem, hogy felesleges titkolóznom. Előbb utóbb úgyis kihúznád belőlem. Azonban vannak dolgok amikről nem beszélhetek, ezt kérlek értsd meg.
-Rendben. -bólintott Ailee, majd fölállt és a hátizsákjáért nyúlt. -Azt hiszem lassan ideér Yixing is. Velünk jössz?
-Megyek a saját dolgomra. Utálok harmadik kerék lenni. -mosolyodott el a nő, majd egy pillanat alatt köddé vált.
A lány fülig érő szájjal sétált le a lépcsőn, majd a nappaliba érve már jegyese köszöntötte.
Hirtelen beugrottak az emlékek Krisről és az estéről. Szégyellte magát, pedig nem volt oka rá. Mégis bántotta a tudat, hogy olyan nyugodtan diskurált a fiúval egy olyan dologról, mi meghatározó az életében. Most pedig, hogy vőlegénye szemeibe nézett, csak még rosszabbul érezte magát.
-Oh, nem tudtam, hogy már itt vagy. -mosolyodott el zavartan a lány.
-Semmi baj, még csak most értem be. -viszonozta a mosolyt a fiú is, majd magához húzta Aileet egy üdvözlő csókra. -Készen vagy? -kérdezte miután elhúzódtak egymástól.
-Készen. Indulhatunk. -indultak el a bejárati ajtó felé.
-A szüleid és Jihoo? -érdeklődött Lay, míg beültek az autóba és elhajtottak.
-Dolgoznak, Jihoo pedig edzésen van. -fogta válaszát rövidre a lány.
-Történt valami? -pillantott maga mellé a fiú, de szemeit szinte azonnal vissza is vezette a hosszú aszfaltútra.
-Nem, nem történt semmi. -merengett és gondolatban ócsárolta magát az anyósülésen ülő lány.
-Biztos? -kérdezte meg újra Yixing.
-Teljesen. -mondta a lány.
A hosszú utat megtéve leálltak a tervezett helyen, majd táskájukat és egyéb dolgaikat magukhoz véve elindultak a kijelölt túraösvényen.
Lassan sétáltak az ég alját súroló fák között, míg már-már magukról is megfeledkezve merültek bele a természet édes, csendes hangjába. Január vége felé járt az idő, de a pár hete esett első hó még mindig kitartott ezen a helyen.
-Olyan kár, hogy ezen a télen csak egyszer esett hó. -sóhajtott fel a fiú.
-Igen. Habár volt szerencsém már aznap felavatni. -nevetett fel a lány, mikor eszébe jutott az a nap, mikor Jihoo meccsére sietett.
-Ezt hogy érted? -húzta fel szemöldökeit a fiú.
-Az öcsémnek aznap volt meccse én pedig késében voltam. Úgy rohantam mint egy őrült, és úgy estem el minden harmadik lépésemnél, mint aki ezt élvezi. -mesélte a lány, mire Lay is hangos nevetésbe kezdett.
-Ez annyira rád vall. -fonta össze ujjait menyasszonyáéval. -És megnyerték?
-Meg bizony. -mosolyogtak egymásra.
***
-Lay! Ide nézz! -kiáltott a fiú után Ailee, miután jó pár lépésre lemaradt tőle. Yixing hátra pillantott, mikor azonban egy vaku villant. -Áhh! Ez nagyon jó lett! Nagyon fotogén vagy. -mosolygott a képre a lány, míg odavitte a fiúnak, ki még mindig csillagokat látott a fénytől.
-Igazad van. Habár az én arcom talán jobb.. -hallottak meg maguk mögül egy mély, dörmögő hangot.
-Kris? Te mit keresel itt? -kapta oda fejét ijedten Ailee.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése