A rózsaszínben pompázó nap sugarait az esőcseppek törték meg, gyönyörű szivárványt festve vele az égre. A hajnali színkavalkádhoz nem volt fogható semmi. Ez egy olyan szépsége volt a természetnek, miben csak akkor lehet része az embernek, mikor kicsit megáll és hagy időt magának és annak, hogy a környezetében körülnézzen. Kína egyik kietlen területére vezetett a szivárványhíd vége, hol nem arannyal teli fazekat, hanem egy kis házat lehetett találni. Erdővel volt körülvéve, egy lélek sem tudott erről a kis rejtekről, csak az építők és a tulajdonosok. Szokatlan módon, a csendet aznap autókerekek alatt ropogó kavicsok váltották föl. Percek alatt burkolózott újra csendbe minden, mivel a zajt okozó jármű megállt a kis ház előtt.
-Hé, Ailee! Megtisztelnél azzal, hogy a kisebb táskáidat beviszed? Lehet, hogy férfi vagyok és nekem kell a csomagokat vinni, de nem egy hordár, ráadásul azokat a kis ridikülöket elbírod te is. -nyögte Kris két bőrönd alatt.
-Ohh, bocsáss meg! -szaladt oda hozzá a lány. -Elképesztő ez a hely. -hajolt be a csomagtartóba úgy, hogy szemeit egy pillanatra sem vette le a tájról. Kihalászta azt a három kézitáskát ami rá várt, majd még mindig tátott szájjal fölsétált a kis teraszra.
Fából készült a feljáró, a korlát, és minden a házon kívül. Igazi vidéki lakás, családias hangulattal. Fűzfavesszőből készült székek és asztal díszelgett az egyik ablak alatt. A kis nyílászárókat zsalugáterek fedték, ezzel adva régies hangulatot az aprócska háznak.
-Ugye, van olyan benti kiszerelésben is?! -mutatott Ailee a pár méterrel távolabb álló kinti latrinára.
-Nyugi, az csak a hangulat kedvéért van ott. Az egy fészer. -nevetett föl Kris, míg az utolsó csomagot is fölrakta a lépcsőre.
-És még az ajtaján is ott van a szív alakú kis rés. -nevetett a lány is. A torony időközben kihalászta zsebéből a bejárati ajtó kulcsát.
Mire kattant a zár, már Ailee is ott állt mellette és árgus szemekkel figyelte a férfi minden mozdulatát. A felhőkarcoló belépett, majd utána a lány is, azonban nem látott semmit a sötétségben, kivéve a bejárati ajtó egy méteres körzetét.
-Wu Fan! Hey, hova tűntél? -tapogatózott. Kezeivel végigsimított egy szekrényen és egy vázán, majd egy kis TV-n, utána egy puha ruhaanyagon. -Oh, megvan a függöny! -kiáltott fel örömében, de abban a pillanatban, hogy kimondta, a függöny megszólalt.
-Az a pulcsim, ami történetesen rajtam van. -köhintett Kris, míg Ailee sikítva hátrált egy lépést, azonban saját lábai okozták vesztét, hátraesett és kiterült a szőnyegen mint tengeri csillag a parton. Amint tudatosodott benne, hogy nem fenyegeti semmiféle komolyabb veszély -maximum annyi amennyire számít-, feltápászkodott és leporolta magát.
-Akkor az imént... -gondolkodott hangosan.
-A hasamat simogattad, igen. Köszönöm az élményt. -nevetett fel Wu Fan, majd elindult valamerre.
-Ha nem tűnnél el a semmiben szótlanul, talán nem fogdostalak volna. -állt egy helyben a lány. Jobbnak vélte maradni, mintsem még egy ilyen incidensbe belekeveredni.
-Ki mondta, hogy nem az volt a cél? -hallotta a torony harsány nevetését a szoba egyik sarkából, majd hirtelen kinyitódtak a zsalugáterek az egyik ablakon. A szoba fénybe borult, Aille pedig végre felmérhette a terepet, míg Kris a többi helyiségben csinált világosságot.
A nappali közepén állt, előtte egy kisebb fotel, mellette két karosszék. Egy aprócska dohányzóasztal választotta el őt a bútoroktól, min csinos kis hímzett terítő és pár szál szárított virág hevert egy porcelánvázában. A szoba jobb oldalán egy antik szekrénysor tele apró díszekkel és szobrocskákkal. Baloldalt nyílt három ajtó, és Kris, amint egyik ajtóból a másikba rohangál mint valami mérgezett egér. A lány mögött egy vitrin és egy régi, fekete-fehér TV helyezkedett el. A falak mogyoróbarnák voltak, a földet hajópadló borította. Az egész helyiség melegséggel töltötte el az odaérkezőt. Kellemes és nyugtató hangulatát azonban egy mély férfihang törte meg.
-Mondtam, hogy ne számíts semmi luxusra. Ez a ház a tipikus nyugati "mama lakása". -pillantott körbe Kris az ajtófélfának dőlve.
-Nagyon tetszik. Olyan kicsi és családias. -mosolygott rá Ailee.
-Ha már itt tartunk, játszhatunk családosdit is. Te az anya, én az apa, az meg ott a hálószoba. -mutatott maga mögé a férfi, majd elnevette magát a lány kezdetben értetlen, majd zavarodott, végül mérges arckifejezésén.-Oké, oké, csak vicceltem. De ez az arc minden pénzt megér! -csapkodta az ajtófélfát nevetve.
-Valahogy nem tudom értékelni. -vonta összébb szemöldökét Ailee.
-Nem is kell. Rá ér azt majd. -törölgette nevetéstől könnyes szemeit a felhőkarcoló. Miután nevetése lassacskán elhalt és a szobára pedig csend telepedett, mind a ketten mélyen gondolataikba merültek.. Csak álltak és egy kérdésen forogtak agytekervényeik.
"Hogyan tovább?"
-Kris... Mi mit fogunk itt csinálni olyan sokáig? A városba se mehetek? -nézett Ailee kétségbeesetten az előtte állóra.
-Nem. Itt minden kockázatos. Az erdőn kívülre nem mehetsz, csak én. -adott választ a férfi.
-Komolyan.. Ebbe fogok beleőrülni. -ült le a kanapéra a lány és kezeibe temette arcát.
-Tudom, hogy úgyis kitalálsz valamit mint mindig.. Most is ki fogsz. A legutolsó rabságodkor is egy jóga mester lett belőled minden eszköz nélkül.
-Hey! Ezt úgy mondod mintha valami büntetett előéletű szökevény lennék. Viszont igazad van. Itt lehetőség is van a mozgásra és a gondolkodásra. Lehet kertészkedek egy kicsit holnap, habár van egy apró-cseprő probléma.
-Na és mi az?
-Nincsenek eszközeim. A laptopon, telefonon, személyes cuccokon és kaján kívül semmit nem hoztam amit hasznosítani lehet. Márpedig ha a telefonom aksiját ültetem el, nem kel ki belőle egy egész mobil kollekció.
-Lehet. Bár szívesen megnéznélek ahogy kézzel kapargatod a földet egy jó kis esőzés után. -húzódott sunyi félmosolyra Kris szája újra.
-Humor Herold ma nagyon aktív. -nyújtotta rá nyelvét a lány. -Tudod mit? Szerintem felkutatom kint a fészert. Hátha akad pár kütyü.
-Viszont ajánlanám hogy öltözz át, mert a Vivienne Westwood ruhák nem szeretik a sarat. -nézett végig rajtam a férfi.
-Igazad van. Szóval.. Melyik is az én szobám?
-Ez itt, mögöttem. -mutatott rá az ajtóra Wu Fan anélkül, hogy oda nézett volna. Szemeivel egész végig a lányt figyelte, ki már-már belepirulva az acélpillantásokba cikázott át a szobán, az asztal és a fotelek között szlalomozva, majd beérve becsapta az ajtót. Kris orrának hegye súrolta a súlyos falapot, szemei pedig kikerekedtek meglepettségében.
-Komoly játszma lesz.. -suttogta maga elé, s ajkai újra félmosolyra húzódtak. Sarkon fordult, bement a saját szobájába és követte a lány példáját. A kertésznaci sokkalta mókásabban állt Krisen mint Aileen, de azért mind a ketten nevettek a másikon is és saját magukon is egy jót. Miután elindultak a latrinának álcázott szerszámos felé, sikerült megvitatniuk az aznapi fontosabb napirendi pontokat és alapvetőbb szabályoknak kikiáltott szokásokat, miket mind a kettejüknek be kellett tartaniuk.
-Van itt.. Hmm.. -nézelődött a nyelek között fejet keresve a lány - egy ásó, kapa...
-Nagyharang! -kiáltott föl a mögötte álló, mire Ailee karjai alatt visszanézve pillantott értetlenül a férfire.-Tudod, mint az esküvőkön.. Tü tü-tü-tű... -kezdett bele a dal dúdolásába, míg képzeletbeli partnerével eltáncolta a keringő háromnegyedét. Miután megunta, hogy Ye Jin még mindig deréktól lefelé látszik ki csak a fészerből, elkapta a csípőjét, maga felé fordította és azzal a lendülettel újabb dalba kezdett. Ailee már akkor tudta, hogy ebből a szorításból nem fog szabadulni egykönnyen. Letáncolták a salsát, a bécsi keringőt és a kacsa táncot is -természetesen Kris kíséretével-, de a felhőkarcoló lábában még mindig benne volt a bugi. Ugyanakkor a gyengébbik nem szülöttje már levegő után kapkodva roskadt a földre, egy gereblye nyelébe és egy fűcsomóba kapaszkodva, hogy ne essen még ennél is lejjebb. Habár azt eléggé nehéz lett volna kivitelezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése