No.#8 Két tűz között, tűzön vízen.

-Ezért az alakért keményen meg kell dolgoznom. -mutatott végig magán a mézhajú felhőkarcoló. -És mivel ma nem akartam kondiba menni, így egy időigényesebb de kellemesebb módot választottam a kedvenc túraösvényemen. Milyen kellemes meglepetés, hogy ti is itt vagytok. -mosolyodott el és közelebb ment a párhoz. Ailee a szorosan mögötte álló Layre nézett, aki szemeivel szinte már szikrát szórt Krisre.
-Véletlen, mi? -állt a lány elé a gesztenyebarna.
-Másképp nem kerülhettem volna ide ugyanakkor mint ti. -vonta meg a vállát a kérdezett. -Ailee, láttad már azt a kilátót ott? -ment el Yixing mellett teljesen átnézve rajta, vállával meglökve az alacsonyabbat. Ez már egy határozott felhívás volt a harcra.
Kris átdobta kezét a lány vállán és elindult, magával húzva őt is. Ailee nem bírt megállni, hiszen a fiú erősebb volt nála, így csak annyira volt képes, hogy hátranézzen a már idegtől vöröslő fejű Layre.
-Na idefigyelj! -kiáltott utánuk. -Fogd vissza magad, mert ezt már nem fogod megúszni annyival mint a múltkor. -rohant oda és kikapta a lányt a másik szorításából. Az egyetlen nőnemű értetlenül és feszülten kapkodta fejét a két ember között választ keresve, de ez lett volna az utolsó dolog amit megkap.
-Igen, töki?! Nem tudom, hogy ki nem bírt kikelni egy hétig az ágyból az eset után. -nevetett Kris.
-Fiúk, elmondanátok, hogy mi folyik itt? -szólalt meg végül Ailee is.
-Már semmi. Menjünk. -mondta Yixing. Vetett még egy gyilkos pillantást az önelégülten mosolygó srácra majd visszamentek a kocsihoz.

***

-Yixing, kérlek nyugodj le! Ezzel csak azt éred el, hogy bajt csinálsz. Lassíts és állj le valahol amíg meg nem nyugszol. -kérlelte kétségbeesetten a volán mögött ülő fiút Ailee.
-Nem, mindjárt otthon leszünk. -hajtott tovább eszeveszett sebességgel. A lány ráhagyta, mivel be kellett látnia, igaza volt. Pár utcára lehettek csak Ailee otthonától.
A házhoz érve mind a ketten kiszálltak, majd bementek. Mire a fiú átlépte a bejárati ajtó küszöbét, már nyoma sem volt annak a vérfagyasztó aurát árasztó srácnak aki az előbb a kocsiban ült.
-Mintha hirtelen megváltoztál volna. -jegyezte meg a lány.
-Igen. Mikor mérges vagyok, csak beülök a kocsiba és hajtok ahogy csak bírok. Élvezem a száguldást. Olyankor elhagyhatom az idegességem és mikor kiszállok, már teljesen nyugodt vagyok. -sóhajtott fel megkönnyebbülten. -Egyébként sajnálom. A mai túránknak annyi. -hajtotta le a fejét a fiú, míg beértek a nappaliba és leültek.
-Szóval te is a száguldás szerelmese vagy. -dőlt hátra a krém színű fotelben mosolyogva Ailee. -Egyébként semmi baj. Azt az utat már legalább százszor megjártam oda-vissza. -nevetett végül.
-Miért nem szóltál? Mehettünk volna máshova is. Akkor legalább nem lett volna ez a kellemetlen incidens. -dörzsölte meg homlokát Lay.
- Mert nem bántam, hogy arra megyünk. Szeretem azt a helyet. Egyébként kérdezhetnék valamit? -könyökölt térdére a lány és az előtte feszengve ülő fiút pásztázta.
-Ha Krisről szeretnél kérdezni, akkor azt kell mondanom, hogy nem. Mindennek meg van a maga ideje, de ez még nem az. -adott választ végül kissé hezitálva.
-Értem. De mikor lesz itt az ideje?
-Hidd el, hamarabb mint gondolnád. De addig is, kérlek vigyázz azzal az emberrel. Nem éppen a jóságáról és a határtalan szeretetéről híres. Veled lehet, hogy kedves, lovagias meg minden egyéb amit annyira majmolnak egy fiúban... De ez nem ő. -csóválta a fejét a fiú.
-Nem tudom, hogy te mennyire ismered és így sajnálom, de visszautasítom a tanácsod. Nem szeretem ha mások korlátoznak. Amíg velem rendes, addig én is az vagyok vele. De ígérem, résen leszek. -mosolyodott el újra a lány.

Nem értette a kialakult helyzetet. Először Kris megakarja szöktetni az este folyamán, másnap délelőtt pedig ott terem, ahol ő és a vőlegénye. Aztán ez a kísérteties és furcsa titkolózás. Ennek a két fiúnak köze van egymáshoz. Talán túlságosan is sok...
 Habár Lay szinte mindent elmondott magáról, Ailee érezte legbelül, hogy valamit nagyon eltitkol. Van még valami, ami mélyen lapul és nem akarja megmutatni magát. De aznap rájött. Ez a valami az igazság Layről és Krisről egyaránt. Azonban itt elfogyott az információ és innentől már csak a fantázia szárnyain lehetett továbbhaladni. Azonban ha Yixing életét nem is láthatja, Krisébe még mindig belenézhet és akkor kideríthet pár dolgot mind a két kínai fiúról. De ehhez újra találkoznia kell Krisel.
-Remélem is. -viszonozta a mosolyt a vele szembe ülő is. -Na és van valami ötleted, hogy mit csináljunk? Ha már a túra nem jött össze.
-Hmm. -gondolkodott a lány. -Megvan! -pattant fel ülő helyzetéből és elkezdett rohanni föl a lépcsőn. A fiú először csak meglepetten bámult a távolodó alak után, majd elnevette magát és lassan ő is elindult. Benyitott a lépcsőtől legtávolabb eső helyiségbe hiszen tudta, hogy az a lány szobája.
-Ohh. -hervadt le arcáról az ezer wattos vigyor, mikor meglátta ahogy a lány a gardróbjából hatalmas dobozokat húzgál ki. -Másra számítottam. -nevette el magát.
-Valahogy gondoltam. -nevetett vele együtt Ailee is.
-Na és mik is lennének ezek? -járkált körbe egy félig nyitott dobozt.
-Valahol itt kell lennie... -dobált ki mindent az egyikből a lány.
-Te mindent így válogatsz ki? -nevetett fel újra a fiú, mikor éppen egy vastag könyv találta el a lábaszárát.
-Az igazat megvallva, igen. -nézett ki egy pillanatra Ailee elpirulva, majd matatott tovább. Yixing felvette a kemény borítású kötetet és belelapozott. Meglepetésére nem egy novellát forgatott kezei között, hanem egy több száz oldalnyi kottatömeget.
-Ailee, ezeket te írtad? -elemezte az egyik oldalt a sok közül. A még mindig kutató lány felnézett, majd egy igent hümmögve visszabújt a négy papírfal közé. -Ez gyönyörű. Nem is mondtad, hogy dalokat írsz.. Hey! Hallasz, vagy már belefulladtál az emlékeidbe? -húzta ki a lányt a sok régi kacat közül.
-Azt hiszem, lenyeltem egy pókot. -köhögött Ailee és leült az ágyra. Lay is mellé vetette magát, majd kisvártatva fel is húzta mind a két lábát az ágyra míg egy nem túl férfias sikítás szökött ki száján.
-Azt hiszem, megtaláltam a pókodat!- mutatott a földre, hol egy nyolclábú pajtás száguldott végig a dobozokhoz majd egy neki tetszőbe bemászott és eltűnt.
-Hmm. Szerintem még én sem sikítanék ekkorát. -bólogatott elismerően Ailee a mellette még mindig teljes sokkban ülőre.
-Nem röhög, együtt érez! -mutatott a lányra, majd törökülésben elhelyezkedve felnyitotta újra a könyvet. -Ezt el is tudnád énekelni? -bökött rá az első dalra amin megakadt a szeme.
-Háát... -húzta el száját a mellette ülő.
-Szóval igen. Hallgatlak. -nyomta a lány kezébe a könyvet aki megilletődve pislogott rá. Yixing térdeire könyökölve és fejét kezén támasztva pásztázta a zavarban lévő Aileet.
-De én nem szeretném. -rázta a fejét.
-De én igen. Na. -bökött egyet a kotta felé fejével Lay.
-Legyen. -sóhajtott beletörődve sorsába a lány. A szoba másik sarkában pihenő gitárjáért ment majd visszaült a fiú mellé. Megköszörülte torkát, míg egyszer lehúzta mutatóujját a húrokon. Miután meggyőződött, hogy a hangszer be van hangolva, vetett még egy bizonytalan pillantást Yixingre és elkezdte.

Először csak a gitáron játszott lágy dallam ringatta a fiút, majd később a lány hangja is társult hozzá. Eleinte bátortalanul suhant a sorok között, majd mikor már megbarátkozott saját hangjával, már nyugodtabban engedte szállni a dalt. Hangja tiszta és különleges volt, tökéletesen illett a hangszerből jövő dallamhoz.
Miután csönd telepedett a szobára és Ailee a kottáról a fiúra emelte tekintetét, kissé hátrahőkölt. Egy vigyorgó, de mégis elámult Lay bámult rá nem is olyan messziről.
-Ezt komolyan te írtad? - futotta át újra a kottát. -Ez egy mestermű. -lapozgatott benne végig. -Mióta írod ezeket?
-A középiskola eleje óta. -válaszolta kissé elvörösödve a bóktól.
-Azt hiszem, most rajtam a sor, hogy megmutassam a szenvedélyem. De ahhoz előbb helyet kell csinálnunk. Visszapakolhatnánk a dobozokat? -állt föl Yixing, majd a választ meg sem várva tolta be egyik dobozt a másik után.
-De a... -kezdett volna tiltakozni a lány, mire a fiú lerendezte egy "Bármi is az, ráér később.."-el.
-Van hifid? -nézett szét a szobában Lay, miután bepakolt mindent.
-Ott.- mutatott Ailee az egyik szekrényre.
-És valami CD? Olyan jó dallamos?
-Mellette.- mutogatott még mindig a lány.
-Ah! Ez jó lesz! -kapta ki az egyik lemezt a sok közül, majd berakta és elindította.

A szoba közepébe sétált lassan, majd kacsintott egyet és mikor a zene elindult, táncolni kezdett. Teljesen más embernek tűnt. Ez nem az a Yixing volt aki egy vállalat következő elnöke lesz. Ez az a Lay volt, aki csakis a zenének és a zenéért él. Egy olyan ember, akibe bárki bele tud szeretni és egy olyan, aki bárkit le tud győzni. A zene és ő egy és ugyan az a dolog volt abban a pillanatban. Összeolvadtak és tökéletes egészet alkottak. Egy olyan valamit, ami talán a legcsodálatosabb dolog az egész világon.
Lassan a zene elhalt, a fiú pedig lihegve sétált vissza Aileehoz és lefeküdt az ágyra.
-Ez egyszerűen elképesztő. Ez annyira... lehetetlen. Úgy mozogsz, mintha ez lenne a világ legkönnyebb dolga. -hüledezett a lány.
-Mert számomra az. Gyere, megtanítalak. -pattant föl újra, mintha nem táncolt volna végig az előbb öt hosszú percet egyhuzamban.
-De én nem... - tiltakozott volna újra, ha a fiú nem húzta volna.
-Az éneklés előtt is ezt mondtad. -mosolygott Yixing és nyomott egy puszit a homlokára, majd újra a hifihez sétált és egy neki szimpatikus számhoz tekert. Mikor az elkezdődött, visszament és lépéseket, mozdulatokat mutatott a lánynak, kinél eleinte botlás botlást követett, de pár szám után már egész jól ment neki. Ezzel múlatták a délután további részét. Nevettek, táncoltak, megsérültek, de legfőképpen... szórakoztak.

-Biztos, hogy jó leszek így? -igazgatta magán a ruhát a lány. 

-Teljesen. Akárcsak az ez előtti hat ruhádban. Ha még egyszer átöltözöl, hát én kiugrok az ablakon. Már a szüleid is elmentek Jihooval, pedig ők hárman vannak és később is jöttek. Mi ketten vagyunk és még mindig itt szüttyögünk, holott miattunk van ez a vacsora is. -fonta össze karjait mellkasa előtt mérgesen Yixing. 

-Rendben, megadom magam. Menjünk. De ha belekötnek a kinézetembe, akkor az miattad lesz. -adott egy apró puszit a fiú arcára majd megvárta amíg az feláll és kimentek. Összehúzta magán a kis kabátot Ailee a hideg miatt, majd a kocsiba beülve boldogan sóhajtott fel a pár fokkal melegebb körülmények hatására. 

Elindultak majd pár perc utazás után bekanyarodtak egy hatalmasnak ugyan nem mondható, de az átlagtól mégis nagyobb ház udvarába. 

Ez volt a Zhang lakás, hova előszeretettel hívták meg őket minden kis eseményre vagy akár csak egy jó kis beszélgetésre. Ezalatt a pár hét alatt a két család már olyannyira összemelegedett, hogy már rokonként is gondoltak a másikra.

Ailee és Lay éppen csakhogy beléptek, már az asztalhoz is kísérték őket.
-Ahh, már azt hittük, hogy nem is jöttök! -ugrotta át a köszönést Ailee apja.
-Sajnáljuk. Csak valakinek éppen "nem volt semmije amit felvehet". -mondta a fiú szarkasztikusan. Leültek ők is, majd vacsora közben megbeszéltek egyet s mást.
-Azt hiszem, itt az idő. -szólalt meg hirtelen a Zhang család feje.
-Mégis minek az ideje? -tette le kanalát a tányérjába Yixing.
-Annak drágám, hogy bejelentsük az esküvőtök napját. -mosolygott Lay anyja.

No.#7 Két tűz között, tűzön vízen.

A szoba egyetlen fényforrása az ablakon besütő hold fénye volt, mi tisztán megvilágította az alvó lány arcát. A csend kellemes hangját a falon lévő, egyenletesen kattogó óra törte meg.
Az éjszakák ilyenkor nem voltak olyan sötétek, hiszen a puha, frissen esett hó még tisztán visszatükrözte az égitestek fényét. Azonban ez a nyugalom egy pillanat alatt megtört..

Az ember első ránézésre azt hihette, hogy az ablak csukva volt. Ez elég nagy tévedés.
Egy apró kavics repült be rajta, egyenesen homlokon találva az eddig békésen alvó Aileet. Szemei lassan nyíltak ki, majd reflex szerűen tette kezét a sértett felületre. Szétnézet, de nem talált bent semmi érdekeset, így már tette volna fejét vissza a párnájára, mikor újabb kavics csattant ezúttal állán. Az érkező test irányába nézett, majd ijedten rohant az ablakhoz és kihajolt rajta.
Kis híján kiesett a nagy lendülettől, de a párkány megállította. Odalent egy sötét alak állt, arcát az utcai lámpa kissé megvilágította.

Határozott arcéle, különleges, kusza haja ha nem is árulkodott a személy kilétéről, hangja hallatán mindenképp rájött.
-Te! -szólt fel suttogva a sötét alak.
-Inkább te! Kris! Mit csinálsz te itt ilyen későn? De ami még fontosabb. Miért dobálsz kavicsokkal?- válaszolt neki nyúzottan Ailee.
-Már megbocsáss, de ki az az idióta, aki a tél közepén nyitva hagyja az ablakát? -kérte számon a fiú.
-Basszus, tényleg. - suttogta maga elé az ablakban álló fél. - De mit akarsz?- mondta úgy, hogy ezt már Kris is hallhassa.
-Várj! Felmegyek. -rendezte le ennyivel a beszélgetést, majd a ház előtt álló fán mászni kezdett.
-Hogy mit... - már befejezni sem volt ideje a lánynak, hiszen a fiú már ugrott is be az ablakon. - Úristen, te mit csinálsz? -meredt Ailee az előtte állóra.
-Megszöktetlek. Miért, minek látszik? -tette csípőre kezeit a kérdezett.
-Hogy mit csinálsz? -értetlenkedett a lány. Nem volt éppen a helyzet magaslatán, hiszen még mindig fél lábbal az álmok mezején járt, de a fiú ezen kijelentése határozottan előrébb tolta a valóságba.
-Megszöktetlek. Mit kell ezen még ragozni? Az öcsém mesélte, hogy kényszerítenek arra, hogy hozzámenj egy gazdag, semmirekellő ficsúrhoz. -szorult ökölbe keze.
-És téged mióta izgat az, hogy én kihez megyek hozzá és mi okból? -fonta össze karjait mellkasa előtt Ailee.
-Nos... Én... Azt hiszem.. -kereste az elveszett szavakat a fiú. -Én csak a te érdeked akarom, miért vonsz még kérdőre is? -bátorodott föl.
-Talán mert hajnali kettőkor megdobálsz kaviccsal, betörsz a szobámba aztán arra kérsz, hogy szökjek meg veled, pedig még csak egyszer találkoztunk, azt is vagy három hete?!
- Ahh, ne csináld ezt, kérlek! Nem tűnik föl? Még magyarázzam is? Kedvellek. -sütötte le szemeit a fiú, habár sokat nem ért el vele, hiszen magassága által a lány még így is tisztán látta vonásait. Ailee szemei elkerekedtek és állát a padlóról kellett felvakarni.
-Hogy... hogy mondtad? -csodálkozott.
-Te mindig ilyen vagy? -túrt bele az égimeszelő zavartan a hajába.
-Nagyjából. -nevetett a lány.

Kósza és kusza érzelmek vették őt hatalmukba.  Gyomra diónagyságúra zsugorodott, miben ennek ellenére is azok a pillangónak nevezett valamik cikáztak. Bensőjét kellemes meleg öntötte el, de a szíve megállította.
Igen, Kris egy nagyon vonzó és aranyos férfi. Nagyon jó társaság, megértő és vicces. És ha három héttel ezelőtt bukkant volna fel így, ezer örömmel vele ment volna, azonban most már nem. Rájött, hogy ez nem az a bizonyos szerelem címszó alatt futó, oly sok gondot, de mégis több boldogságot okozó érzés. Ez egyszerű vonzódás volt és a magának beképzelt szerelemre utaló jelek. De ahogy Yixingre gondolt, tudta, hogy ez nem ugyan az mint Krisnél. Ő más volt.
Hiába volt viszonylag hasonló személyiségük, a lányból kiváltott érzések mások voltak... Túlságosan is.
-Sajnálom Kris. Én nem... nem tehetem. -fordított neki hátat a lány elkomolyodva.
-Miért nem? A családod miatt? Ha ezen múlik, az én családom is van olyan gazdag mint annak a Yixing gyereknek.. Sőt. Annyi pénzt tudunk adni, amennyit csak akartok. Ez nem akadály. -tette kezét a lány vállára.
-Kedves tőled. De nem fogadhatom el két dolog miatt. -fordult vissza Ailee, hogy a szemébe nézhessen.
-Mik azok? -Kris tekintete szinte lyukat égetett a lány arcára.
-Már el vagyunk jegyezve, és én azt hiszem, hogy beleszerettem. A második pedig, ekkora szívességet akkor sem kérnék, ha az életem múlna rajta. Így hát azt hiszem, hogy a szöktetési akció lefújva. -magyarázta.
-Rendben. -hajtotta le fejét a fiú, majd újra a lányra nézett, leplezve csalódottságát. -De még egy utolsó kérdés. Ha még az előtt elhívtalak volna egy randira még mielőtt azzal az... izével találkoztál volna, most velem jönnél. Igaz?
-Ezt már sosem fogjuk megtudni. -rántotta meg vállát Ailee. A fiú féloldalasan elmosolyodott, mi határozottan félelmetes volt ebben a megvilágosításban.
-Hidd el, te még egyszer az enyém leszel. -mosolyodott el teljesen, majd távozott ugyan úgy, ahogy érkezett.
A lány az ablakból nézte távolodó alakját. Mintha csak egy kifutón sétálna.
Menthetetlen modell alkat. -mosolyodott el, majd becsukta az ablakát és visszafeküdt aludni.
Hirtelen nem tudta feldolgozni a történteket, csak kis mennyiségben. Tudta, hogy reggel teljesen ki lesz akadva, de akkor, holdkórosan az volt a legnagyobb gondja, hogy ne a párnával takarózzon míg a takarón van a feje.

***

-Jó reggelt! - szólalt meg hirtelen egy lágy hang, mire a szekrényben matató lány ijedtében megfejelte a bútor ajtaját. Riadtan nézett maga mögé, hol egy elégedetten mosolygó nő állt.
-Hányszor mondjam el, hogy ne ijesztgess? A frászt hozod rám minden alkalommal mikor megjelensz. - vetett egy gyilkos pillantást még rá, majd újra visszabújt a ruhahegyek közé.
-Ma hova mentek? - libbent mellé a nő és érdeklődve figyelte ahogy Ailee egymás után hajigálja ki az összes ruhadarabot.
- Túrázni, aztán együtt vacsorázik a két család. Tényleg képtelen vagyok elhinni, hogy apám utálta is valaha azt a családot. Lehet, hogy csak átverés volt ez a "konkurens cég" dolog. -nevetett fel a lány, hiszen tudta, hogy ez nem igaz. -Szerinted melyik lenne jobb? -mutatott a nő felé két kabátot.
-Talán a jobb... - gondolkodott el a nő is.
-Egyébként még mindig nem mondtad el a neved és ez eléggé zavar... Akárhányszor azt kérem, hogy mesélj magadról, te csak eltereled a témát. -vette fel a kiválasztott ruhadarabot a lány, míg a mögötte állót figyelte a tükörből.
-Moira. Moira a nevem. -fonta össze karjait mellkasa előtt.
-Moira... -gondolkodott el a lány. -Annyira ismerős.
-A moirák a görög mitológiában lévő sorsistennők. Habár én csak a nevüket viselem. -mosolyodott el.
-Wow, és ki adta ezt a nevet? -próbált Ailee még több információhoz jutni, hiszen ez az alak is olyan volt mint Lay. Beazonosíthatatlan a képessége szerint.
-Ennyi bőven elég volt rólam. Egyébként nem fogsz elkésni? -mutatott a falon függő órára a nő.
-Nem. -rázta fejét a lány. -Egyébként miért is vagy itt mindig? Ennyit azért elárulhatsz.
-Van aki ellenőrnek hív minket, van aki segítőnek, és van aki térítőnek. -magyarázott a nő, majd leült az ágyra. -Figyelünk arra, hogy akinek megvan ez a képessége, el ne szólja magát. Vagy ha megteszi, mi jelentjük a tanácsnak. Azonban sokszor segítünk, szinte mindennel kapcsolatban. Viszont a térítő jelzőt akkor aggatták ránk, mikor pár hozzám hasonló lélek elkezdte rossz útra téríteni azt az embert, akihez beosztották.
-Szóval lelkek vagytok. -bólogatott a lány.
-Igen. -helyeselt Moira.
-És mennyien vagytok? -kezdett felcsillanni Ailee szemében újra a remény, hogy sikerül közelebb kerülnie a titokzatos világhoz mibe hirtelen csöppent bele.
-Nem sokan. Pontos számot én magam sem tudok.
-És én mi okból kaptam meg ezt a... képességet? -ült le mellé a lány is.
-Már kislánykorod óta fél lábbal a mi dimenziónkban voltál. Csak idő kérdése volt az, hogy mikor jössz rá, hogy a megérzéseid kísértetiesen pontosak és nem érzed magad sosem egyedül. Ugyan a szellemeket meg a többi szerintetek képzeletbeli lényt csak érzékelted, minket láthattál is volna. De mint már említettem, kevesen vagyunk és a te környékeden egy beosztott sincs. Azonban most, hogy én lettem hozzád beosztva, így a többieket már nem fogod látni.
-Hát ez... wow. -meredt maga elé a lány. -Bizarr... De hogyhogy ennyire megnyíltál így hirtelen?
-Tudod rájöttem, hogy felesleges titkolóznom. Előbb utóbb úgyis kihúznád belőlem. Azonban vannak dolgok amikről nem beszélhetek, ezt kérlek értsd meg.
-Rendben. -bólintott Ailee, majd fölállt és a hátizsákjáért nyúlt. -Azt hiszem lassan ideér Yixing is. Velünk jössz?
-Megyek a saját dolgomra. Utálok harmadik kerék lenni. -mosolyodott el a nő, majd egy pillanat alatt köddé vált.

A lány fülig érő szájjal sétált le a lépcsőn, majd a nappaliba érve már jegyese köszöntötte.
Hirtelen beugrottak az emlékek Krisről és az estéről. Szégyellte magát, pedig nem volt oka rá. Mégis bántotta a tudat, hogy olyan nyugodtan diskurált a fiúval egy olyan dologról, mi meghatározó az életében. Most pedig, hogy vőlegénye szemeibe nézett, csak még rosszabbul érezte magát.
-Oh, nem tudtam, hogy már itt vagy. -mosolyodott el zavartan a lány.
-Semmi baj, még csak most értem be. -viszonozta a mosolyt a fiú is, majd magához húzta Aileet egy üdvözlő csókra. -Készen vagy? -kérdezte miután elhúzódtak egymástól.
-Készen. Indulhatunk. -indultak el a bejárati ajtó felé.
-A szüleid és Jihoo? -érdeklődött Lay, míg beültek az autóba és elhajtottak.
-Dolgoznak, Jihoo pedig edzésen van. -fogta válaszát rövidre a lány.
-Történt valami? -pillantott maga mellé a fiú, de szemeit szinte azonnal vissza is vezette a hosszú aszfaltútra.
-Nem, nem történt semmi. -merengett és gondolatban ócsárolta magát az anyósülésen ülő lány.
-Biztos? -kérdezte meg újra Yixing.
-Teljesen. -mondta a lány.

A hosszú utat megtéve leálltak a tervezett helyen, majd táskájukat és egyéb dolgaikat magukhoz véve elindultak a kijelölt túraösvényen.
Lassan sétáltak az ég alját súroló fák között, míg már-már magukról is megfeledkezve merültek bele a természet édes, csendes hangjába. Január vége felé járt az idő, de a pár hete esett első hó még mindig kitartott ezen a helyen.
-Olyan kár, hogy ezen a télen csak egyszer esett hó. -sóhajtott fel a fiú.
-Igen. Habár volt szerencsém már aznap felavatni. -nevetett fel a lány, mikor eszébe jutott az a nap, mikor Jihoo meccsére sietett.
-Ezt hogy érted? -húzta fel szemöldökeit a fiú.
-Az öcsémnek aznap volt meccse én pedig késében voltam. Úgy rohantam mint egy őrült, és úgy estem el minden harmadik lépésemnél, mint aki ezt élvezi. -mesélte a lány, mire Lay is hangos nevetésbe kezdett.
-Ez annyira rád vall. -fonta össze ujjait menyasszonyáéval. -És megnyerték?
-Meg bizony. -mosolyogtak egymásra.

***

-Lay! Ide nézz! -kiáltott a fiú után Ailee, miután jó pár lépésre lemaradt tőle. Yixing hátra pillantott, mikor azonban egy vaku villant. -Áhh! Ez nagyon jó lett! Nagyon fotogén vagy. -mosolygott a képre a lány, míg odavitte a fiúnak, ki még mindig csillagokat látott a fénytől. 

-Igazad van. Habár az én arcom talán jobb.. -hallottak meg maguk mögül egy mély, dörmögő hangot. 

-Kris? Te mit keresel itt? -kapta oda fejét ijedten Ailee. 

No.#6 Két tűz között, tűzön vízen.

Ha most megtenném... Vajon észrevennék?- futott át Ailee agyán a gondolat.
Rátámaszkodott az asztalra, hogy biztos támaszpontot keressen magának ha meginogna véletlenül, majd szemeit behunyta egy pillanatra. Rákoncentrált, majd mikor érezte, hogy itt az idő, Yixingre nézett. Azonban nem történt semmi.

A teremben lévő összes ember fölött elkezdtek megjelenni a zöld maszlagok, majd az abból képződött szövegek. Azonban a vele szemben ülő fiú fölött nem volt semmi. SEMMI.
"Lesznek emberek, akiknek azt a bizonyos történetét nem fogod látni. Hogy miért, arra magadnak kell rájönnöd."
Visszhangzott fejében ez a két mondat. Hirtelen elkapta tekintetét a fiú arcáról és a padlót kezdte pásztázni idegesen.
     Miért pont őt nem láthatja, akivel az életét kell összekötnie?
Talán túlságosan megijedne a fiú valódi énjétől és felbontaná az eljegyzést? Ezzel a sorsát változtatná meg... Talán ez lehet az ok. Talán...
-Rossz úton jársz.- suttogott egy hang. Fejét az ajtó felé kapta, majd megpillantott egy ismeretlen, mégis ismerős alakot.
A nőt, akivel azon az éjszakán "találkozott", mikor a képességét megszerezte.
Ködös, szinte átlátszó alakja elárulta, hogy nem élőlény. Talán még léleknek sem mondható.
Rámosolygott a lányra, majd keresztüllibbent az ajtón és eltűnt. A lány szemei elkerekedtek és furcsa késztetést érzett arra, hogy utána menjen.
-Elnézést, de kimehetnék egy picit levegőzni? -állt föl a lány az asztaltól.
-Megint rosszul vagy? -nézett rá kétségbeesetten az anyja.
-Csak a fejem fáj... -hazudott a lány.
-Kimenjek veled? -állt föl Yixing is.
-Kedves tőled, de hamar jobban leszek. -hajolt meg a lány, majd kisétált. Az ajtón kilépve, a nő már várta.
Egy újabb mosolyt engedett felé, majd továbblibbent. Néha-néha hátranézett, ezzel jelezve, hogy kövesse a lány. Ailee úgy tett. Egy rövid folyosóról nyílt a hátsókert, ami nyári időszakban a vendégek kedvence volt. Egy terasz, mellette egy apróbb játszótérrel. Azonban mivel a város szélén helyezkedett el, a kilátás csodálatos volt még így kora télen is. Egy kis dombra lett építve, s így egy kisebb lelátó szerepet is betöltött.

A nő ide vezette Aileet. Leültek a kijárattól legmesszebb eső asztalhoz, majd pár pillanat erejéig egymásra meredtek.
-Ne szólalj meg, még a végén idiótának fogsz tűnni. -suttogta a nő. -Engem csak te hallasz. De téged mindenki. -folytatta. -Sajnálom, hogy eddig nem tudtam a segítségedre lenni, de amint látom, nem is kellett. -mosolyodott el újra. -Ha szeretnél nekem mondani valamit, elég ha csak a gondolatát sugallod felém. Én megértem. -hallgatott el végül.
-Így? -kérdezte magában a lány, kissé kételkedve abban, hogy sikerülni fog. Erre a vele szemben ülő csak felnevetett.
-Pontosan így. -adott választ.
-És te most már mindig itt leszel?-kezdett egyre több kérdés felmerülni Aileeban.
-Bizonyos időközönként, igen. Elég sokszor. - amint kimondta, maguk mellé nézett, majd mintha a szél fújta volna tovább, eltűnt.

-Jobban vagy már? -hallott meg egy aggódó, ismerős hangot abból az irányból, amerre a nő nézett.
-Oh, Yixing. -lepődött meg a lány. -Igen, már kezdek jobban lenni. -mosolygott az elé ülő fiúra.
-Kérlek hívj csak Laynek. -mosolygott vissza a fiú is.
-Lay... különös. De nagyon tetszik. -gondolkodott el a lány. -És hogyhogy kijöttél? -nézett újra a fiúra, aki addig le sem vette róla a szemét.
-Aggódtam érted. Nagyon le voltál sápadva. Mint aki szellemet látott. -magyarázott a fiú.
Talált, süllyedt.- futott át a gondolat a lány fején.
-Mostanában elég sokszor fáj a fejem, de hamar el szokott múlni. -legyintett a lány.
-Nem kéne orvoshoz menned vele? -kérdezte a fiú. Arcáról le lehetett olvasni mindent.
Féltette a lányt, habár nem is ismerte.
Törődött vele, habár csak egy része volt az üzletnek.
A lánynak ez nagyon jól esett, habár nem mondta ki.
-Nem, rendbe jövök. -mentegetőzött. -Egyébként nagyon aranyos akcentusod van. -szaladt ki a száján, pedig nem akarta ezt a fiú tudtára adni. Hiába, egész délelőtt azt figyelte, ahogy Yixing beszélt. Édesen bele-beleharapott a szavakba, törte őket vagy éppen lehagyta a végét. Mégis meg lehetett őt érteni.
-Idővel talán javul a kiejtésem. Még csak két éve tanulom a nyelvet. -vakarta meg a fiú a tarkóját zavartan.
-Tényleg? -esett le a lány álla. -Ahhoz képest, a szókincsed nagyon gazdag és a fogalmazásod is tökéletes.
-Ez azért van, mert sok időt töltöttem itt az utóbbi időben. -mosolygott.
-Itt tanultál? -kérdezte a lány.
-Nem. Miattunk. -mutatott a lányra, majd magára. -De te tényleg nem bánod azt, hogy a szüleid a megkérdezésed nélkül adnak férjhez?
-A családomban ez már szinte hagyomány. -mutogatott a lány. -Elméletben elég idős vagyok már, azonban én mindig is amolyan Pán Péter típusú ember voltam, aki sosem nő fel. Bevallom, sokszor elég gyerekes tudok lenni. -hajtotta le a fejét zavarában.
-Nekem tetszenek az ilyen lányok.. -mosolygott rá a fiú.

Ő volt az első ember, aki nem azzal jött neki, hogy már túl idős. Ő volt az egyetlen, aki ilyet mondott neki.
Ő volt talán az első és egyetlen, aki elfogadta ezt az oldalát.
-Na de menjünk vissza. Az öregek már a pánikroham határán állhatnak, mert azt hiszik, hogy eltűntünk. -állt fel Lay, majd a lány felé nyújtotta a kezét, hogy fel tudja segíteni. Ailee egy mosoly kíséretében elfogadta, majd visszamentek.
Idő közben a családtagok közül mindenki megtalálta a közös nevezőt a másikkal. Az anyukák éppen egymásnak adtak konyhai tanácsokat, míg a két családfő átszellemülve beszélgetett a nyugati országok dolgairól. Jihoo és Yixing öccse pedig már alig bírtak magukkal, annyira bele voltak merülve a legújabb sporttrendek kibeszélésébe. Mindenki remekül érezte magát, így a jegyesek érkezését észre sem vették.
Már csak akkor kapták fel a fejüket, mikor a pincérek meghozták a rendelt ételeket és mindenki nagy örömére nekiláthattak a nagy evészetnek.

A reggeli -ami inkább volt ebéd- végeztével Yixing az apja fülébe súgott valamit, majd az válaszul bólintott egyet és mosolyogva megveregette a vállát. Fia viszonozta a gesztust, majd felállt és Aileehoz sétált.
-Lenne kedved eljönni velem egy kis sétára? -mondta Lay úgy, hogy csak a lány érthesse.
-Persze. -adott választ Ailee hevesen bólogatva.
-Ömm.. Ha nem baj, mi Aileeval elmennék sétálni. -közölte tervüket mindenkivel.
-Persze, nyugodtan!- mondták kórusban a többiek.

Így kezdődött a "kis" séta, melynek során az idő gyorsabban haladt a kelleténél, s mikor két idegenből hirtelen lett kedves ismerős.
Sok közös pontot fedeztek fel egymásban, ahol pedig eltért a véleményük, egy darabban mégis összefonódott a kettő valahol...
Élvezték egymás társaságát és egy pillanat sem telt el kihasználatlanul. Idő közben a Han folyó partján kötöttek ki, mi elég messze volt az étteremtől, de ez cseppet sem érdekelte őket. Az égboltot észrevehetetlenül borította be a fekete lepedő, melyen a csillagok, mint több millió apró lampion világított le a kis párra.

-Ma valahogy sokkal fényesebben ragyognak a csillagok. Biztos miattad van. -vette le szemét Yixing az égitestekről és átvezette a lány arcára, minek vörösségét az éjszakai sötétség eltakarta. -Őket is megbabonáztad, akárcsak engem. -fonta egybe ujjait a mellette ülővel.
-Mesterien tudsz hazudni. -nevetett fel Ailee és ő is a fiúra nézett. Pillantásuk találkozott és percekig bámultak egymás szemeibe elvarázsolva egymástól. Lay tette meg az első lépést és közelebb hajolt pár centivel. Ailee szintén megrövidítette a kettejük közt lévő távolságot még pár centivel, így az orruk már találkozott. Becsukták szemeiket, majd hirtelen a fiú hátszelet kapott, mi akarata ellenére előrébb tolta fejét, így ajkaik összeértek.
Így történt meg az a bizonyos első csók.

Hogy mit adott nekik ez a nap?
Választ arra, hogy szerelem első látásra igen is létezik.

No.#5 Két tűz között, tűzön vízen.

-Így jó leszek? -forgolódott a tükör előtt Ailee, miközben szoknyáját tanulmányozta. Mellette Jihoo állt, ki érdeklődve figyelte nővérét.
-Tudod, hogy alap helyzetben nem mondanék ilyet. Ez is csak azért van, mert megmented a családunkat. De...- nyelt nagyot a fiúcska. -Gyönyörű vagy. -fonta össze karjait mellkasa előtt, nyakát behúzta és szemét becsukta.
-Látod, nem is volt olyan nehéz kimondani. -ölelte meg a lány és lenyomott arcára egy cuppanóst. Jihoo fujjogva megtörölte az arcát és kiment.

A nagy hír óta már két hét telt el. Ailee elfogadta, beletörődött és már élvezte is. Tetszett neki, hogy mindenki mártírként kezeli. Valamilyen szinten igen, önfeláldozás volt, de ha a megérzései nem csaltak, akkor a férjjelölt nem is lesz rossz. Sőt...
Habár szülei nem tudták a fiú nevét és még ők is csak képről látták, reménykedett abban, hogy az a szőkés barna hajú, felhőkarcoló méretű, modell alkatú, gyönyörű arcú és kellemes személyiségű fiú fogja ma a találkozón várni.

Kezeit hirtelen a falnak támasztotta, majd fejét rádöntötte. Arca furcsa formát vett fel, majd egy perccel később kibotorkált a konyhába, még mindig a falat fogva. A szekrényben kezdett turkálni, majd egy kosarat kivéve leült az asztalhoz. Kivett egy apró dobozt, majd abból egy levelet, amiből egy pirulát nyomott ki.
Apja ekkor ért be a helyiségbe.
-Már megint fáj a fejed?
-Igen. -kapta be a gyógyszert, majd kíséret nélkül, magában lenyelte.
-Hogy bírod azt a keserű nyavalyát víz nélkül bevenni? -fintorgott a férfi.
-Nem olyan rossz.. -tette vissza a kosarat a szekrénybe.

Ez a két hét az egyetemen ülésen és a dolgok feldolgozásán kívül az újonnan szerzett képesség kitanulmányozásáról is szólt. Most már szabályozni tudta, hogy mikor jelenjen meg és mikor ne. Azonban ez az idővel megszokott reggeli fejfájáshoz vezetett.
-Most látom csak! Milyen csinos vagy! -mosolyodott el apja.
-Köszönöm. -viszonozta a gesztust Ailee.
-Részemről indulhatunk. -lépett be a konyhába anyja is. -Kicsim! Hogy te milyen gyönyörű vagy! -csapta össze kezeit.
-Ne csináljátok, mert elpirulok. -paskolta meg arcát Ailee. -Egyébként részemről is szabad a pálya.
-Tőlem sem függ. -nézett szét a családfő. -De Jihoo hol van?
-Itt! -rohant be az említett személy a hátsóajtón.
-Mit kerestél te a kertben? -sétált hozzá anyja, hogy letörölje az apró sárfoltot mi a kisfiú orra mellett volt.
-Semmit. -mosolyodott el csintalanul. -Akkor nem megyünk? -indult el.
A többiek csak mosolyogva és fej rázva néztek a fiú után, majd ők is követték a példáját.

A két család választása egy kisebb étteremre esett. A városközponttól messze esett, de éppen ez volt benne a jó. Csendes volt, családias, egy szóval tökéletes. Az előkert előtt egy kisebb parkolósáv volt, ahonnan egy macskaköves járda vezetett a bejáratig. Jobb oldalt egy parányi halastó, körülötte egy díszkerttel, bal oldalt pedig formára nyírt bokrok helyezkedtek el.
-Szerinted már itt vannak? -fordult apjához Jihoo.
-Nem hiszem. Eléggé korán jöttünk. -adott választ. Látszott rajta, hogy ideges. Hiszen ha ez a találkozó nem lesz kifogásolhatatlan, akkor minden semmissé válik és a vállalat elúszik.

Belépve a mogyoróbarnára festett falak, néhol téglaberakással kellemes hangulatot kölcsönöztek a helynek. Amolyan meghitt érzést keltett az emberben.
-Jó napot. -jött oda hozzájuk egy alacsony, egyenruhás hölgy és meghajolt.-Maguk a Lee család? .
-Jó napot. -hajoltak meg az érkezők is.
- Hát az egyik a sok ezerből.- mondta az apuka, mire mindenki felkuncogott, még a személyzet is.
-Kérem fáradjanak velem. A másik család már megérkezett. -vezette őket végig pár folyosón a hölgy, majd egy terem előtt megállt. -Ez lenne az.
-Köszönjük.-mondták kórusban. A nő elment, majd mindenki nagy levegőt vett.
-Ügyes legyél!- szorította meg Ailee felkarját anyja, biztatásképp. Válaszul a lány bólintott egyet, majd apja kinyitotta az ajtót és besétáltak.

Először a szülők léptek be, majd ő és az öccse.
-Isten hozott benneteket! - jött oda az idegen családfő és üdvözletképen megölelte Ailee apját. Mind a két család tagjai kikerekedett szemekkel nézték a férfi túlzott barátságosságát.
-Köszönjük. -veregette meg a hátát megilletődve a másik férfi. Közben a másik család tagjai is odagyűltek és egy-egy meghajlással üdvözölték egymást. Felegyenesedve Ailee szétnézett, azonban nem látta Krist.
-Nos, szerintem először mutatkozzon be egymásnak az a két ember, akik miatt ma itt vagyunk. -intett a kínai férfi a lány felé, majd egy... teljesen idegen fiúra.

Aileeban a vér is megfagyott.
Nem Kris lesz a vőlegénye?
A hirtelen jött pániknak nem volt sem helye, sem ideje akkor, mivel a fiú tett egy lépést a lány felé majd meghajolt.
-Szia. Zhang Yixing vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek. -mondta erős akcentussal, habár kimondottan jól állt neki. Kiegyenesedve egy mosoly villant meg arcán, de azzal együtt a gödröcskéje is. Sötétbarna, tökéletesen beállított haja gyönyörű keretet adott aranyos és különleges arcszerkezetének.
A lány torkában ragadtak a szavak, míg szíve eszeveszett kalapálásba kezdett. Oly annyira hangosan dobogott, hogy attól tartott, a végén még valaki meghallja.
 Még senki sem volt ilyen hatással a lányra az első pillantáskor. Még Kris sem.
-Szia. Lee Ye Jin vagyok. Én is nagyon örülök a találkozásnak. -mosolyodott el a lány is, mire a családja megkönnyebbülten kiengedte az addig magukban tartott levegőt.
Szeretett lányuk, ezúttal nem blokkolt le, nem lett rosszul, nem mondott semmi hülyeséget és legfőképp nem hozta a formáját. Szerencsés véletlen.
Miután mindenki bemutatkozott, az asztalhoz sétáltak és leültek.
-Nos, gondolom már mindenki tűkön ülve várta ezt a találkozót. Én legalábbis igen. -mondta Yixing apja. -Tudom, furcsa lehet a közvetlenségem, de én azt az elvet követem, hogy ha már úgyis rokonok leszünk, miért beszéljünk formális módon?! Az annyira erőltetett. -húzta el a száját.
-Egyet értek. -mosolyodott el a másik családfő. Így kezdődött a két férfi beszélgetése.

Furcsa mód, teljesen megértették egymást és a gondolatmenetük is megegyezett, akárcsak az elveik. Ha egy idegen rájuk nézett volna abban a pillanatban, nem két konkurens cég vezetőjét, hanem két régi jó barátot látott volna.
-De, térjünk is rá a gyerekekre. -csapta össze a kezét a kínai férfi. -Ye Jin is szeretné ezt a házasságot?
-Kérem... vagyis... kérlek, hívj csak Aileenak. Családban és barátok között csak így hívnak. -mosolyodott el a lány. Számára még szokatlan volt ez a nyugatias stílus, habár apja nagy rajongója volt annak a kultúrának, míg a leendő apósa élete nagy részét ott élte le.
A lány kérésére a férfi először meglepődött, majd elmosolyodott.
-Ailee.. -ízlelgette a nevet. -Nagyon szép név. És illik is hozzád. De... Te is az áldásod adod erre a frigyre? Hiszen már felnőtt vagy, és te döntesz a jövődről. Ne hagyd, hogy a külső tényezők befolyásoljanak.
-Igen, szeretném. -bólintott egyet a lány, azonnali választ adva.
-Ebben az esetben... Köszöntelek a családban! -tárta szét kezeit a férfi. -A papírokat később aláírhatjuk a jegyzőkönyvvezetőnél is. De most együnk.. Már nagyon éhes vagyok. -dörzsölte meg hasát a férfi.
A két, immáron jegyes, egymásra nézett majd elmosolyodott.
Talán mégsem akkora baj, hogy nem Kris várta a lányt...
De vajon ez így is marad?

No.#4 Két tűz között, tűzön vízen.

A fagyott levegő hirtelen izzóba csapott át. A feszültséget harapni lehetett.
-Kicsim. El kell fogadnod. -sóhajtott anyja.
-De én nem akarok még férjhez menni! Egyáltalán kihez akartok hozzáadni? MÉG TÚL FIATAL VAGYOK!- kiáltotta Ailee és rácsapott az asztalra, mire a porcelánedények hangos csörgéssel emelkedtek föl majd estek vissza. A két szülő először csak meglepett pillantásokat vetettek lányukra, kitől az ilyesfajta tiszteletlenség nem volt megszokott.
-Nem engedheted meg ezt a hangnemet velünk szemben!- kiáltott rá apja.
-De hát nem kényszeríthettek bele egy érdekházasságba! -tette kezeit arcára kétségbeesetten.
-De igen, megtehetjük. -állt föl apja is. Ailee anyja megfogta a férfi csuklóját és oda súgott neki valamit, mire a dühös apuka arca ellágyult. -Sajnálom. -ült le végül.- De ez az egyetlen lehetőségünk. Kérlek értsd meg. A cégem a bukás szélén áll. Az egyetlen kiút a totális csődből, az az, hogy hozzáadlak a konkurens cég fiához, így egyesítve a két vállalkozást.- könyökölt az asztalra, majd arcát kezeibe temette. -Mindig is azért dolgoztunk annyit, hogy meglegyen mindenetek. De most mégis rá kell, hogy kényszerítselek. -hangja elcsuklott, arcát nem emelte föl kezei közül. Ailee akkor döbbent rá. Apja sírt.- Tudom, hogy még csak most végezted el a középiskolát, és azt is tudom, mennyire gyerekes vagy. Viszont azt is tudom, hogy a jég hátán is megélnél. Lélekben talán még nem vagy kész rá, de egyelőre annyi is elég lenne, ha eljegyeznétek egymást. Idővel a szerelem is megjönne. Hidd el. -folytatta a férfi elhaló hangján.
-Ez túl hirtelen jött. Kérlek, hagyjatok nekem egy kis időt. - nézett a lány édesanyjára, aki egy aprót bólintott, míg a mellette ülő karját simogatta nyugtatásképp.

A lány fölrohant a szobájába. Az ajtót próbálta nem becsapni maga mögött, de az idegességtől megfeszült izmai nagyobb erőt fejtettek ki a tárgyakra, mint ő azt szerette volna. Hátát nekitámasztotta a lakkozott fa nyílászárónak, majd lassan leereszkedett guggolásba. Csak akkor vette észre, hogy milyen gyorsan dobog a szíve.
Félt.
Izgult.
Kétségbe volt esve.
Tanácstalan volt.
Ezeregy gondolat cikázott fejében, mik nem akartak köddé válni. Egyre többen és többen lettek.
Gyermeklelkű önmaga nem tudta követni a dolgokat, mik oly hirtelen zuhantak rá.
Férjhez menni? Semmiképp nem akart.
Főleg nem egy olyan férfihoz, akit még életében nem látott. Valószínűleg egy munkamániás és kiállhatatlan személy. Másként nem tudta elképzelni.
Viszont akárhogy is bogozta, a családjában megszokott volt az érdekházasság. Egy befolyásos és nagy múltú család tagja volt, ahol a szülein kívül szinte mindenkit a pénz miatt házasítottak. A szülei házassága csak azért nem lett érdekből, mert ők már azelőtt egymásba szerettek, hogy a két család ebből üzletet csinált volna.
De mégis...
Semmit sem segített rajta a tudat, hogy nincs egyedül. Szülei már kiskorában megfogadták, hogy a lányuk választ férjet magának, és nem ők. Mérges volt és sikítani tudott volna. Ki akarta kiáltani a világnak azt, ami a legjobban nyomta a szívét. De nem tehette. Egyedül ült a sötétben, míg könnyei keretezték arcát.
Addig sírt, míg lelkét könnyebbnek nem érezte. Az este további részét az ablak párkányán ülve, a kinti világban elmerülve töltötte. Azon az éjszakán nem jött álom a szemére, de nem is bánta. Csak túl akarta tenni magát a dolgokon. Feldolgozni, majd aztán beletörődni. Már csak ezt tehette, hiszen a szülei, és a saját élete függött ettől.

-Jó reggelt kicsim. -nyitott be hozzá anyja kora reggel.
-Oh, már reggel van? Észre sem vettem. -nézett rá lánya.
-Pedig most is az ablakon néztél ki.. -csodálkozott a nő.
-Inkább csak bambultam. -fogta a fejét Ailee, majd felszisszent.
-Drágám, valami baj van?
-Nincs. -rázta a fejét a lány. -Csak fáj.. -mutatott a homlokára. Anyja közelebb lépett, akkor látta meg lánya vörös, duzzadt szemeit.
-Kincsem! Te nem aludtál? -ijedt meg.
-De.. talán. Vagyis... Nem tudom. Nem hiszem. -nézte újra a messzeséget. Anyja sírva kapta kezét a szájához. Nem akarta, hogy az egyetlen lánya szenvedjen. Nem csak Aileenak fájt... neki is.
-De eldöntöttem. -nézett újra a nő szemébe. -Elfogadom és hozzámegyek, akárki legyen az. Mesélnél róla? -Anyja visszanyelte az újabb könnyeket, a kint rekedteket pedig letörölte majd lassan leült lánya mellé és átölelte.
-Köszönjük. -súgta fülébe, majd hosszú percek után elengedte őt. -Nos, hol is kezdjem. Egy fiatal, kínai fiú.
-Kínai? -vágott a szavába Ailee.
-Igen. De nyugodj meg, nagyon jól beszél koreaiul, hisz itt élnek már évek óta.
-És hogy néz ki?
-Magas, barna hajú és nagyon vékony. Habár izmosnak mondanám.. -gondolkodott el az anyja.
-Mi a neve?
-Azt sajnos nem tudom. De van egy öccse, aki Jihooval éppen egy idős.
-Mi? Komolyan? Nem lehet! -ugrott fel a lány. Azt, hogy örömében, vagy csak a meglepődés miatti reflexből csinálta, ő sem tudta. Arca kifejezéstelen volt és már nem volt képes grimaszolni sem a fáradtságtól. Azonban szíve elárulta érzéseit. Habár még mindig tartott a dologtól, részben megnyugodott.
-Szerintem én most lemegyek apádhoz és elmondom neki a hírt. Szegény egy szemhunyásnyit sem aludt egész éjszaka... habár te sem. Pihenj le te is. -adott arcára egy puszit anyja, majd sietősen kiviharzott a négy fal közül.

Ailee levetette magát az ágyra, majd gondolataiba merült. Nem volt sok ideje rá, hiszen hamar elragadta az álom. Ajkából azonban még egy utolsó mondat kiszökött.
-Kris... Te vagy az?