-Láttad azt a gól passzt, amit Jihoo-si adott? -húzgálta örömittasan bátyja kabátjának ujját Chen.
-Igen, láttam. -nevette el magát Kris.
-Láttad azt a gólt, amit Chen-si lőtt? Azzal nyertük meg a mai meccset! -ujjongott Jihoo.
-Igen, láttam. -mosolygott Ailee is.
A sötét utcák homályában, ez a négy emberke boldogan sétált hazafelé. Ma mindenkinek jó napja volt. Az apróságok megnyerték a meccset, a nagyobbak pedig egész jól összebarátkoztak.
Hirtelen a lány fejébe hasított a fájdalom. Lábai megremegtek, egyensúlyát pedig elvesztette. Tüdeje újra oxigén nélkül maradt, erőtlen teste pedig a földre zuhant. De a hideg, nyirkos és kemény aszfalt helyett, valami másra érkezett. A langaléta fiú utána próbált kapni, de mivel a lány magával rántotta, így az ő feje koppant a földön, Ailee pedig rajta landolt.
A megilletődött két kisebb először nem tudta eldönteni, hogy sikítsanak, vagy nevessenek. Végül mégis a nevetésnél állapodtak meg, hiszen a két világát sem tudó nagyobb latyakos fejjel több volt mint mókás.
Míg a kis tesóik szépen kiröhögték magukat, addig a lány a fejét fogta, hiszen látása teljesen elhomályosult.
-Jól vagy? -fogta közre Ailee arcát, Kris.
-I-igen. Csak... Egy perc. -pislogott nagyokat. Testvérére nézett, miközben a homályos foltok tünedezni kezdtek, de valami zöld alak kezdett kirajzolódni a két fiú mellett. -Ti is látjátok? -mutatott rá.
-Mit? -keresgélte tekintetével Kris is, de ő nem látott semmit.
-Azt a... -itt csöndben maradt. A zöld foltok betűk lettek, a betűkből a szavak, a szavakból pedig szöveg. A három srác kétségbeesetten nézte a hunyorgó lányt.
" Lee Jihoo - 7 éves - tanuló
-Családja
-Múltja
-Jövője
-Tulajdonságai
-Egyéb "
Állt össze végül a rikító zöld maszlag.
-Wow. Mint valami weboldal. Szóval nem csak álmodtam. -csodálkozott a lány, majd rákoncentrált a "Családja" feliratra, és egy pillanat alatt egy újabb szöveg rajzolódott ki a többi mellett.
Az egész családfa, visszavezetve egészen 1500-ig. Elállt még a lélegzete is. Hirtelen fel sem tudta fogni, hogy mi is történik körülötte. Minden új volt. Váratlan és túl meglepő. Kiszámíthatatlan és mesébe illő. Egy szóval, lehetetlen.
-Ailee, jól vagy? -hadonászott előtte Kris. Hirtelen megrázkódott, majd a szöveg tovaszállt.
-Én? Ja! Igen, soha jobban! -mosolyodott el zavartan.
-Ilyet még egyszer ne csinálj! -borult nyakába zokogva az öccse. Nevetése már rég átcsapott ijedtségbe és kétségbeesésbe. -Azt hittem, hogy megőrültél. -sírt tovább. Nővére átkarolta a fiút és megsimogatta fejét.
-Ne félj! Nincs semmi baj. Csak a szemem kicsit rosszul funkcionált egy pár pillanatig. De már jól vagyok. -mosolygott, majd kissé eltolva magától testvérét, letörölte a hatalmas krokodil könnyeket.
-Én a biztonság kedvéért elmennék orvoshoz... -vakarta a fejét Chen. A lány elnevette magát, majd megköszönve a kisfiú aggódását fölállt.
-Igazán nem szükséges. Minden rendben. -segített felállni Krisnek is. Elindultak lassan, majd idővel újabb zöld csíkok fonódtak egymásba, majd kacskaringózva egymás mellé rendeződtek. Mind a három fiú fölött volt egy-egy. A sajátjuk.
A lány nem merte megkockáztatni, hogy rákoncentráljon az egyikre, hiszen akkor megint meg kell állnia. Ez pedig egyenlő lenne azzal, hogy a többiek tényleg azt hinnék, hogy megőrült. Kíváncsiságán felülkerekedve, elhatározta, hogy csak otthon fejleszti tovább az újonnan kapott képességét.
Az út további részében le sem lehetett vakarni arcáról a mosolyt amit szerencsére a sötét kellőképpen elrejtett a többiek elől.
Tényleg megtörtént vele. Egy valóra vált álom, a szó szoros értelmében. Egyszerűen képtelen volt elhinni. Valóban lehetséges, vagy ezt is csak álmodja?
De az előbbi fájdalom nem éppen álombéli "fájdalom" volt.
Most már egy olyan erő birtokosa volt, amire semmiféle magyarázata nem volt a tudománynak, és egy legenda sem szólt ilyesmiről. Ő legalábbis sosem hallott efféléről.
Végül a négy fős kis csapat hosszú búcsúzkodás után ketté vált és minden pár ment a saját otthona felé.
Aileet és Jihoot már tűkön ülve várta a család a vacsoraasztal előtt. Mikor beléptek a bejárati ajtón, anyjuk már le is rohanta őket.
-Na? Milyen volt a meccs? -ugrott át a késői érkezés miatti megdorgáláson.
-Képzeld! Megnyertük! -ugrott anyja nyakába a kisfiú. Nővére mosolyogva felsunnyogott a szobájába, azon imádkozva, hogy anyja elfelejti a késésüket.
-Ailee! -hallotta apja mély hangját, mikor már a lépcső felénél volt. Szemeit behunyta egy pillanatra, nyakát pedig behúzta, majd óvatosan megfordult és visszament. A konyhába beérve azonban nem egy idegtől vörös fejű apukát látott, hanem egy szokatlanul kedves és nyájas férfit.
-Igen apa? -ült le szülei elé az asztalhoz. Az előtte lévő ételhez hozzá sem nyúlt, csak a fejmosást várta és a mentségeken gondolkodott. Azonban ez mind szükségtelen volt.
-Kicsim. -kulcsolta össze kezeit az asztalon édesanyja. Ailee már ekkor tudta, hogy rosszabb dolgot fog hallani, mintha leszidnák. Erre a nyakát merte volna tenni.
-Igen? -adta jelét annak, hogy figyelemmel hallgatja szüleit.
-Nos. Már nem vagy kisgyerek, így nem kell a körítés. -vette át a szót apja. A hirtelen komolyságtól megfagyott a levegő az ebédlőben. Az asztal másik végén ülő Jihoo csak kikerekedett szemekkel vizslatta a többieket. Végül a vacsorája felét ott hagyta és felállt.
-Oh! Most jut eszembe. Nekem.. Ömm.. Most.. Le kell mosnom az ablakom! -rohant ki az étkezőből. Sosem szerette az ilyen beszélgetéseket. Ha volt köze hozzá, ha nem, a végén ő is le lett ordítva valami miatt.
-Ne csináljátok ezt. Annyira frusztráló érzés mikor így beszéltek hozzám. -hajtotta le fejét a lány.
-Drágám, ezek komoly dolgok. -szólalt meg anyja.
-Az esküvődről van szó. -mondta ki végül apja azt a mondatot, ami felért egy lándzsával a szívében.
-Hogy mimről? -állt fel Ailee kétségbeesetten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése