No.#11 Két tűz között, tűzön vízen.

-Főnök, én mondtam, hogy nincsen ott semmi. -nevetett fel zavartan a fiú. A harmadik szekrény ajtaja becsapódott.
-Hmm. -morgott magában az öregebb, majd a zuhanó repülősarkak kopogásai az ajtó felé vették az irányt és lassan elhalkultak.
Miután csend telepedett a szobára, a szekrényben ülők és a kint verítékben úszó fiú egyszerre sóhajtottak fel megkönnyebbülésükben. El sem tudták képzelni, hogy mi lett volna, ha Lay és Ailee nem egy szekrénybe ülnek be. Akkor már egyikük sem látta volna a napot újra.
De egy valamire rájöttek ebből a menekülők.
A Yeol nevű srác tényleg kockáztatta értük a saját életét, mit nem tudtak neki eléggé megköszönni.

Pár perc múlva kinyitotta a kócos hajú barnaság a két szekrényt, majd kisegítette a benne ülőket.
-Komolyan mondom, ez felért egy adrenalinparkkal. -nevetett fel. -Egyébként Chanyeol vagyok. Nektek nem kell bemutatkoznotok. Ismerlek titeket. Ailee. -mutatott a középen még mindig kővé vált lányra. -Kris és végül Lay, Ailee vőlegénye. -mutatott a két kínai fiúra.
-Ömm. Fordítva. Én vagyok Ailee vőlegénye. -mutatott magára Yixing, hiszen a fiú összecserélte a neveket. Chanyeol végig mérte, majd egyik szemöldökét felhúzva megjegyezte.
-Téged jobban el tudtalak volna képzelni a féltékeny szeretőként. -Kris alig bírta visszafojtani a feltörekvő nevetést. Ailee most már változtatott annyit a merev testhelyzetén, hogy szemeit kikerekítette meglepettségében.
-Hogy mi? Féltékeny szerető? -nézett meglepetten a felhőkarcolóra Lay.
-Mindenki tud a történetetekről. A Zhang maffia unokaöccse megházasodik egy előkelő lánnyal akit hozzá kényszerítenek. De még az első találkozásuk előtt találkozik a Wu maffia fiával és már majdnem egymásba szeretnek. Erre a Wu maffia elküldi a fiát vissza Kínába 3 hétre, hogy ott tanulja meg a harcművészetet, de mire hazaér, a lány már el van jegyezve és valami furcsa módon a Zhang család sarja teljesen az ujja köré csavarta. Erre a Wu gyerek nem adja fel, megszöktetné de nem sikerül. Annyira romantikus. Komolyan. Mehetnétek egy latin-amerikai drámába. Habár nem bírom a melodrámákat, ezt szívesen megnézném. -nevetett Chanyeol halkan. Pár pillanat múlva észbe kapott, hogy egyedül ő nevetett és kissé szégyenkezve lenézett a többiekre. Vagyis Kris kivételével mindenkire.

A két kínai fiú egymás szemébe nézve szikrát szórtak, mit Ailee morgása szakított félbe.
-Maffiák? - folytatta volna kiabálva, ha Chanyeol be nem fogta volna a száját és be nem rántotta volna őket egy másik, hangszigetelt szobába.
-Na szóval. A kis hercegnőnek még minden új, igaz? -tisztázta magával a helyzetet a fiú. -Hupsz. -húzta be a nyakát. -Na de van még pár percetek lerendezni ezt, én addig csöndben figyelem tovább a műsort. Ha idő van, akkor futunk. -hadarta el a tervet Yeol, majd kényelmesen leült egy székre és figyelte, ahogy a két fiú egymást szidva beszélnek át a velük veszekedő Ailee feje fölött.
-Mi az, hogy maffia? Szóval innen fúj a szél? Innen ismeritek egymást? -hallatszott a lány hangja, aki ügyelt arra, hogy dühe ellenére ne kiabáljon.
-Igen? Megszökteted más menyasszonyát?! Komolyan mondom, ha nem kellenél a kiszökéshez, most agyonvernélek. -akadt ki Lay. A fiú ezt az oldalát még egyszer sem mutatta a lány előtt, és senki előtt nem volt szokása így viselkedni. Mindenki egy aranyos, tisztelettudó és nyugodt embernek ismeri meg.
De azt kevesen tudják róla, hogy amihez kötődik és akit szeret, azért az életét is feláldozná, hogy maga mellett tartsa. Nagyon ragaszkodó és hűséges ember volt, aki ezt sokszor túlzásba is vitte.
-Akadj már le erről gödröcske! Ailee nem jött velem, mert téged szeret. Nem elég ez neked? -mondta Kris hidegvérrel.
A "gödröcske" szó hallatán Yixing még idegesebb lett mint eddig volt.
-Komolyan abbahagyhatnád a gödröcskézést! Jobb szöveged nincsen?
-Mi van gyökér, csak egyre telt? -nevetett fel Kris. Ailee közben feladta, idegesen és durcásan sétált oda Chanyeol mellé, hogy megvárja ő is azt, hogy befejezzék. Belátta, hogy a hármas vitában ő maradt legalul.
-Hey. Mi az a gödröcske? -súgta neki oda Chanyeol.
-Laynek van egy gödröcskéje az arca jobb oldalán, mikor nevet. Úgy tűnik, Kris szereti ezzel heccelni.
-Csak egy van neki? -nevetett fel a lány mellett ülő fiú, de hamar abbahagyta, hiszen Ailee szúrós tekintete szinte már belefúródott.

Végül a két kakas nem hagyta abba magától a veszekedést, így a mindig vigyorgó, manóarcú Chanyeolnak kellett szétszedni őket, hogy közölhesse: Idő van.
-Egyébként miért segítesz nekünk? -bökte ki a nagy rohanás közepette Kris azt a kérdést, mi már a kezdetektől fogva ott volt mindenkinek a fejében.
-Mert veletek szeretnék menni. -fordult hátra egy pillanatra a mosolymanó, majd gyorsított az iramon. -Utálom ezt a helyet. Apám adósa volt a főnöknek, és nekem kellett ledolgoznom a halála után. Mivel ebben nőttem fel, így alap volt, hogy itt is maradok a törlesztés után. De én ezt már nem bírom. -hagyta abba a szónoklatát Chanyeol.
-Értem. És nem lett volna egyszerűbb felmondanod? -kérdezte Lay lihegve, hiszen nem volt hozzászokva a sprinteléshez. Főleg, ha kilométereket kellett így megtennie.
-Nem. Olyan titkokat tudok, amik nem kerülhetnek ki ennek az épületnek a falain kívülre. Vagy meghalok, vagy maradok. Hát én kreáltam egy c tervet. Menekülök. -húzta meg a vállát, mintha mi sem lenne természetesebb.
Kris és Lay egymásra néztek. Tekintetük még mindig szúrós volt, és kézzel fogható volt a benne lévő utálat egymás iránt, de nagy megértésben bólintottak, majd folytatták az utat.
-Állj! -lassított le Chanyeol egy ajtónál. -Gyertek! Mikor leérünk, úgy kell rohannunk, ahogy csak tudunk. Ez az alagút a város közepébe visz. Igen, tudom, hogy az még 4 kilométer, de ha odaérünk, már nyert ügyünk van. -súgta oda a fiú a többieknek, akik félve ugyan, de lelkesen bólintottak majd megiramodtak.
Chanyeol megragadott egy fáklyát az alagút bejáratánál, mi fényt biztosított nekik az útjukon.
Így szelték át a Szöul alatt elterülő titkos alagútrendszert. Órákon keresztül futottak, pár perces megállásokkal, de mivel mindig hallottak maguk mögött hangokat, egyre gyorsabban szaladtak.
Végül egy zsákutcában kötöttek ki. Chanyeol erősen meglökte az előttük álló falat, mi egy kissé kinyílt, így zavartalanul ki tudtak jutni a metrómegállóba.
-Wow, ezerszer voltam már itt, de sosem vettem észre, hogy ez egy ajtó. -nézett vissza a lány az immár visszatolt falrészre.
-Szerintem itt te vagy az egyetlen, aki a falon van fennakadva. Szöul alatt egy ekkora alagútrendszer van? - lihegett Kris és leguggolt.

Nem érezte a lábait már az első kilométer óta, így boldogan tapasztalta, hogy meggyötört végtagjai végre megpihenhetnek. Yixing úgyszintén kiterült a földön, Yeollal maga mellett. Nem zavartatták magukat, az sem izgatta őket, hogy a metróra váró emberek folyton őket nézik és néhányan még pénzt is dobálnak hozzájuk.
-Fiúk. Egyébként nem kéne mennünk? Ha észreveszik, hogy eljöttünk, itt fognak keresni minket. - idegeskedett Ailee.
-Nem hiszem. A felvételeket, amiken éppen menekültök, kivágtam és egy két évvel ezelőtti nyugis napnak a videóját raktam be helyette. Szóval legalább van két napunk addig, hogy észrevegyék. Talán az én hiányom fog feltűnni először.
-És amikor veled menekültünk? -könyökölt fel Kris.
-Azt úgy intéztem, hogy a kamerák ne vegyék. Ennyire idióta nem vagyok. -horkant fel Chanyeol. -Egyébként a hercegnő nagyon jól bírta a futást ahhoz képest, hogy fél hónapon keresztül egy szobába volt bezárva.
-A jóga csodákra képes. -nyújtózkodott a lány. -Nos. Srácok, a maffiás ügyeteket most hanyagolom. De később mindenről. MINDENRŐL részletes beszámolót kérek. Világos? -nézett végig mérgesen Ailee a két fiún, kik bűnbánóan néztek föl a lányra, kegyelmet kérve szemeikkel. -Chanyeol. Megkérhetlek valamire?
-Hallgatlak. -nézett a lányra érdeklődve a felhőkarcoló.
-Válaszolj őszintén! Miért raboltatok el? Vagyis... ők..?
-Huhh. Először is. Ha a fiúk elmondanak mindent, abból rá fogsz jönni. Másodszor pedig. Ezt nem itt kéne megbeszélni csövesnek álcázva magunkat miközben fél Szöul minket bámul.
-Ohh, én már megszoktam. Túl csodálatos vagyok ehhez a városhoz. -legyintett egyet Kris, majd ezzel lezártnak nyilvánítva a témát felállt.
-A szüleim. Anyáék! Jihoo! Úristen! Hogy vannak? -kapta kezét szája elé Ailee.
-Jól vannak. Tudnak mindenről, és már várnak otthon. Mielőtt elindultunk érted, elmondtuk nekik. Szóval most mind a ömm... négyen haza megyünk, te elrendezed a dolgaidat és elmesélünk mindent. -mondta Yixing, majd ő is felállt Chanyeol kíséretében.
-Én is? -vigyorgott a mosolymanó.
-Van más választásunk? Az életedet tetted kockára értünk. -mosolyodott el Lay.
-Köszönöm. -ugrott egyet örömében a fiú. -De még mindig neked szurkolok. -súgta oda Krisnek, habár feleslegesen, mivel Lay is hallotta.
-Jól van, ti ikertornyok tartsatok csak össze. -fintorgott, majd karon fogta Aileet és elindultak egy taxit fogni, nyomukban az egymást jól elszórakoztató párossal.

***

-Kicsim! Édes drága kincsem! Jól vagy? Nem esett bajod? -borult Ailee nyakába anyja abban a minutumban, mikor belépett a bejárati ajtón. 

-Igen. Minden rendben van. - csordultak ki a könnyek a lány szemeiből is.
-Te.. ki vagy? -lépett hozzá közelebb Jihoo. -Anya... Ilyen csontvázat még csak az iskolában láttam. -szörnyülködött a kisfiú, majd sírva átölelte nővérét ő is.
-Drágám! Édes lányom! -jött a család utolsó tagja is, a családfő.
A kis család könnyekkel kísérve ölelte a visszatért lányt. Elmondhatatlan boldogság töltötte el őket egytől egyig. A szülők, kik már aludni sem bírtak az idegtől és a kis Jihoo, aki minden nap sírástól vörös szemekkel kutatott a városban nővérét keresve iskola után, végre fellélegezhettek.
A három férfi az ajtóban állva nézte az összeborulva síró és nevető embereket. Mosoly ült mind a hármójuk arcán és büszkeség a szívükben. Ez volt a jutalom azért, mert kimentették őt.
Láthattak egy olyan dolgot, ami szebb volt mindennél.
A családi szeretetet.

***

-Kezdjétek. -ült le a kanapéra az immáron tiszta lány a többiek elé, egy tálca étellel a kezében. Érkezése után megfürdött és átöltözött amíg édesanyja összeütött neki valamit.

-Hogyan? -fordult Ailee anyja kérdőn a mellette ülő veje felé. 

-Egyszerűen, az elejétől. Van egy dolog, amiben nem voltam veled teljesen őszinte. -hajtotta le fejét bűnbánóan a fiú és térdeit kezdte fixírozni. -A nagybátyám egy maffia. Szöul egyik legnagyobb illegális fegyverkereskedője. Azonban apám már régen megszakította vele a kapcsolatot, éppen ezért. Ő sem keres minket és mi sem keressük őt. Azonban még mikor ez az egész elkezdődött és apám volt nagybátyám legnagyobb bizalmasa, a konkurencia minket is felvett a listájára. Kris innen ismerem. Az ő apja egy másik maffiacsoport vezetője. -nyitotta volna száját újabb mondata elkezdésére, ha Kris közbe nem szól. 

-Mentségemre szóljon, hogy ezt még a nagyapám kezdte el. Amolyan családi vállalkozás, amibe belekényszerítettek.. Én tűzzel-vassal küzdök a mai napig is azért, hogy ne nekem kelljen átvenni a vállalatot, és már jó úton haladok. -próbálta menteni a menthetőt.

-Értem. És az a furcsa, hogy nem attól félek, hogy ezt mondjátok. Attól borzongok, hogy nem zavar. De eddig tiszta minden. És hogy jövök a képbe én, ha apád már megszakított minden kapcsolatot a maffia nagybátyáddal? -fordult a lány a vőlegénye felé, mielőtt még egy hatalmasat harapott volna a forró bagettből. 

-Mivel a nagyapám ellenségei azt hiszik, hogy még mindig jóban vagyunk vele, nem egyszer próbáltak már meg engem is elrabolni és váltságdíjat kérni értem. De erre már tíz éve nem volt példa. Azonban most, azon a napon mikor eltűntél, a nagybátyám fölhívott minket. Csodálkoztunk is rajta, de mikor bejelentette, hogy a menyasszonyomért kérnek pénzt, rögtön rohantam Krishez. A Wu maffia persze segített a fiának kideríteni, hogy hova vittek téged, majd Yi Fan velem együtt jött megmenteni téged. Kris volt az egyetlen, akiről tudtam, hogy érted képes bármire. -sandított a szóban forgó személyre Lay. Szemében még mindig ott volt a féltékenység és a szégyen, amiért egyedül nem lett volna képes kihozni a lányt. 

-A szüleid nem hívták a rendőröket, hiszen elmeséltem nekik mindent. Tudtuk, hogy a két maffiacsoport összefogásával többet érünk el, mint a rendőrség.. 

-Ahogy mondtam, már mindent értesz. -szólalt meg az eddig halottakat megszégyenítő csöndben ülő Chanyeol. 

No.#10 Két tűz között, tűzön vízen.

A vasajtón hangos dörömbölések zaja szűrődött ki egy-egy kiáltással keveredve. Az ajtó előtt álló fekete hajú fiú letette a kezében lévő tálcát a földre, majd visszakopogott, mire a másik oldalon lévő fél abbahagyta és csendben várt.
-Jó kislány. -suttogta a fekete hajú és az ajtón lévő kis ablakot kinyitotta alul és betolta a tálcát.
-Várj! -húzta be az ételt a szobába a fogoly és aprócska, vékony kezeit kivezette a résen, hogy a másik ember kezét megfoghassa. -Kérlek, meséld el, hogy mi történik! -mondta ugyan azt a mondatot, mit már hetek óta megismételt minden nap.
-Nem. -rázta le magáéról a lány kezét. -Még egyszer nem mondom el. -tolta vissza a végtagot és rácsukta az ablakot.
-Igen? Nem beszélsz? -rúgott bele erőtlenül az ajtóba a lány, majd lenézett a kis tálcára. Egy kis üveg víz volt rajta, egy fél szelet penészes kenyérrel. Felvette, majd azt is az ajtóhoz vágta.

Arca beesett volt és már ijesztően vékony. Szemei karikásak, már árnyéka sem volt önmagának. Pontosan tizennégy rovás volt a falon, ami tizennégy itt eltöltött éjszakát jelentett. A külvilágból egy aprócska ablakon keresztül látott valamicskét. Egy hatalmas udvart, mit szöges kerítések vesznek körbe. Könnyekkel arcán roskadt térdre. Két hete nem aludt rendesen, és két hete már csak annyit eszik, hogy azt a napot túlélje.
Moira sincs már vele, azon a napon látta utoljára...

-Hey, te! -kiáltotta át az ajtón, mire válasz nem érkezett. -Hey, te bunkó! -kiáltott még egyszer, de válasz most sem jött. -Óóó, bunkócska te drááága... -kezdett ideges dalolászásba, mire a várt hatás megérkezett.
-Mi van? -jött a már jól ismert hang, a jól ismert hely felől. Az itt töltött idő éppen elég volt ahhoz, hogy az őreit kiismerje. Késődélutánonként találkozhatott a "kedvencével".
Tudta, hogy ha elég ideig húzza az idegeit, elérheti azt, hogy beszéljen.
-Láthatnám egyszer az arcod? Csak egy pillanatra? -kérdezte a lány.
-Minek? -Hiába, ez az ember nem volt túl bőbeszédű.
-Ha már két hete boldogítasz, legalább az arcodat hadd lássam egyszer. -mordult föl a lány. Az éhség és az alváshiány miatt sokkal hamarabb felkapta a vizet.
-És hogy? Mert, hogy én be nem megyek az biztos. Az, hogy te nem jössz ki még biztosabb. -nevetett fel saját poéntalan viccén.
-Akkor nyisd ki a kis ablakot, ahol az ételt szokták odaadni, és nézz be rajta. -könyörgött a lány.
-Ha megteszem, nem szólsz hozzám többet, ugye? -kérdezte az őr.
-Rendben. Áll az alku. -mosolyodott el a lány, majd leguggolt, hogy a kis ablakon kiláthasson. Az őr is szint úgy lehajolt, elhúzta a kis kallantyút, mi zárva tartotta az ablakot és kinyitotta azt. Egy felettébb ismerős arc köszönt a lányra.

Fekete karikák, fekete haj és ijesztő tekintet. A fiú, aki aznap elrabolta.
Hátrahőkölt, és már ordítani akart, de észbe kapott. Nem tehette. A terv sikeréért az önuralma utolsó darabkáját is fel kellett használnia.
Szerencsére szépsége még mindig nem hagyta cserben, így az őr bambán bámulta az őt érdeklődve néző lányt. Tetszett neki, így munkájáról megfeledkezve hagyta, hogy a lány farkasszemet nézzen vele.
Vagyis csak azt hitte, hogy ezt csinálja.
Ha Moira már nem is volt ott, de Ailee képessége igen. A zöld maszlag gyűlni kezdett a fiú feje fölött, majd a lány mindent gyorsan átfésült róla, amit szükségesnek vélt. Pár perc múlva megköszörülte a torkát, mikor úgy érezte már mindent megjegyzett a fiúról.
Az ajtó túloldalán gubbasztó fél észbe kapott, majd reflexszerűen zárta be újra az ablakot.
Miután a fiú már nem láthatta, Aileenak sunyi mosoly költözött az arcára.
-Hey, Tao. Bocsáss meg, hogy megszegem az ígéretem, de azt hiszem, hogy ez érdekelni fog. -kiáltotta át a lány.
-Honnan tudod a nevem? -kiáltotta vissza az őr, már-már megbotránkozva.
-Erről akarok beszélni. Ugye őszinte lehetek? -húzta kicsit a fiú agyát a lány.
-Mondd! -utasította a fiú.
-Én látom a szellemeket. -suttogta Ailee úgy, hogy az őr is hallja. A fiú izmai megfeszültek és érezte, ahogy testét eluralja a félelem. -Egy férfi járkál hozzám minden este az álmomba és arra kér, hogy keresselek meg. Ő mondta el a nevedet. Most is itt van veled. Azt mondta, hogy meg fogja keseríteni az életed, majd mikor nem számítasz rá, MEGÖL! -kiáltotta a lány, mire az ajtó túlsó feléről egy hatalmas, vékony női sikoly jött. Már csak az volt a probléma, hogy nem egy nőtől.

Ailee látta a fiú adatainál, hogy a legjobban a szellemektől fél. Ezt kihasználva, talán el tudja érni, hogy kiengedje. Ehhez ugyanis már eléggé megijedt a fiú.
-Zitao! Itt a váltás. -szólt egy újabb, ismerős hang.
-Ne. Ne. Csak ezt ne. -suttogta maga elé Ailee.
-Jó, megyek. -mondta félénken a fiú.
-Hát téged mi lelt? Szellemet láttál? -nevetett fel az érkező.
-Ne mondj ilyet! -kiáltott rá Tao, majd elrohant.
-Akkor holnap... -gondolta magában csalódottan a lány.

Pár óra leforgása alatt, sikerült kitanulmányoznia egy újabb jógapózt, és lebirkózni a torkán a száraz kenyér nem penészes részeit a vízzel kísérve. Azonban hirtelen ismeretlen hang ütötte meg fülét és kénytelen volt fejét odafordítani. A vasajtó zárja kattant.
Reménykedve állt fel, olyan gyorsan amennyire ereje engedte és csillogó szemekkel tette meg azt a pár lépést a bejáratig.
A nyílászáró résnyire kinyílt, majd kisvártatva egy fekete csuklyás férfi lépett be a szobába. A lány hirtelen megállt és hátrafelé araszolni kezdett. Az érkező bezárta maguk mögött az ajtót, majd a kétségbeesett fogoly felé fordult.
-Ailee. Ne félj, én vagyok az! -dobta le magáról a fekete ruhaanyagot és hatalmas mosollyal az arcán az ijedt lány szemébe nézett. De amint meglátta, arca eltorzult és szemeibe könnyek szöktek. A lány olyannyira meg volt gyötörve, hogy már szinte rá sem lehetett ismerni.
-Kris. -suttogta maga elé Ailee, míg erőtlen mosolyt küldött a fiú felé. -Hogy kerültél ide? -lépkedett oda hozzá majd a nyakába ugrott. Kris erősen szorította magához a lányt, míg állát feje búbjára tette.
-Érted jöttem. Vagyis, jöttünk. - hallatszott újra a zár éles hangja, és egy újabb csuklya fedte alak lépett be. Le sem kellett vennie magáról az arcát elrejtő anyagot, a lány már rohant is felé.
-Yixing! -fonta át karjait az érkező dereka körül.
-Ailee. -karolta át a fiú is. Egyszerűen csak ölelték egymást, ez mégis elmondott mindent amit a szavak nem tudtak. -Bocsáss meg, hogy magadra hagytalak egy percre is. -pottyant le a fiú könnye a lány vállára.
-Semmi baj. Az a lényeg, hogy itt vagytok. -bújt ki Ailee a fiú szorításából, majd a mögötte álló szomorú Kris felé fordult. Tudta, hogy ez nem a bűntudat miatti szomorúság volt. Érezte az aurájában, hogy ez Lay miatt van.

-Nincs időnk most magyarázkodni. El kell tűnnünk! -fogta karon hirtelen a lányt, majd maga után kezdte húzni. Yixing mögöttük ment, így védték a szökésben lévő foglyot minden irányból. A vasajtó küszöbét átlépve, egy rövid folyosó nyílt meg, miből még több elágazó átjáró. A két kínai fiú úgy rohant Aileeval, mintha az életük múlna rajta.
Habár ez igaz... Az életük múlt ezen.
Talán az ötödik folyosó végéhez közeledhettek, mikor egy magas, világosbarna hajú fiú lépett ki az egyik elágazásból előttük. Először észre sem vette őket, mikor mellé értek akkor is csak kikerekedett szemekkel nézte őket.

-Várjatok! -súgta utánuk, hogy még csak véletlenül se hallja meg senki a menekülőkön kívül. A három ember megtorpant, majd félve ugyan, de felé néztek. -Gyertek! -mutogatott maga felé hevesen. -Én veletek vagyok!
-Miért hinnénk neked? -sziszegett Yixing. Ő állt az ismeretlen égimeszelőhöz a legközelebb.
-Mert talán elmondom nektek, hogy ha arra mentek, akkor a vesztetekbe rohantok? -húzódott sunyi mosoly arra a tökéletes arcára.
-És honnan tudjuk, hogy nem hazudsz? - kérdezte ezúttal Kris.
-Onnan, hogy ha arra a monitorra nézel, látod azt a két hústornyot a B szárny kijáratánál. -mutatott a mellettük elhelyezkedő szobába. Az ajtaja nyitva volt, bent pedig rengeteg monitor, mik szinte az összes helyiséget megmutatták. -Én vagyok ide beosztva. Ha elbújtok, a váltásnál simán ki tudlak titeket csempészni este. -mutatott még mindig a szobára. A két kínai fiú egymásra nézett. Igaza volt az ismeretlennek. Az az út egyenesen a halálba visz. De más utat nem ismernek, hiszen ők is váltáskor surrantak be és éppen annyi idejük volt, hogy ezt a szárnyat feltérképezzék.
-Rendben. -bólintottak egyszerre, majd beléptek a helyiségbe, utánuk pedig az idegen. Becsukta maguk mögött az ajtót, majd a sarokban álló beépített szekrények felé biccentett fejével. A három bútor kongott az ürességtől, de megfelelő helynek tűnt a rejtőzködéshez. Kris beállt az egyikbe, Lay és Ailee pedig együtt a másikba.
Mind a hárman frusztráltak voltak és kételkedtek még mindig a fiúban, de rá bízták magukat. Ő bezárta a szekrényeket és leült a monitorok elé.

Idegtépő óra telt el a három ember számára, mire hirtelen csapódást hallottak. Azt tisztán ki lehetett venni, hogy az ajtó vágódott neki a falnak.
-Yeol! -szólt egy öblös férfi hang.
-Uram!- mondta lelkesen az ismerős ismeretlen.
-Kérem, nézzen rá a rabra. Én addig itt leszek.
-Igenis, főnök! -mondta a fiú és kisurrant. A három ember hirtelen megdermedt. A halálfélelem egyre jobban nőtt bennük. Itt hagyta őket az a személy, akire rábízták az életüket, most pedig a főmuftival vannak összezárva egy szobába. Ebből már jó nem sülhet ki.
Kisvártatva azonban újabb léptek zaja hallatszott, majd meghallották azt a kedves, mély hangot, mitől nyugodtan fellélegeztek.
-Alszik. -zárta le ennyivel az érkező a jelentést.
-Köszönöm. - mondta a főnök. A barnaság a szekrények elé lépett, ezzel takarva őket.

Pár pillanatig kimért, lassú lépteket hallottak a szekrényben ülők, de hirtelen Kris eltüsszentette magát.
-Yeol! Ez mi volt? -horkant fel a főnök.
-Elnézést uram, csak meg vagyok fázva. Kapar a torkom, meg ilyenek... Tudja, hogy van ez. -próbálta magára vállalni a dolgot a fiú.
-Nem, ez onnan jött! -mutatott a férfi a szekrényekre.
-Uram, ez nevetséges. Hogy egy szekrény tüsszögjön?! -nevetett fel a Yeol nevű fiú erőltetetten.
-Hadd nézzem! -hangzott pár újabb, lassú és kimért lépés zaja. A cipő sarka úgy koppant a betonon minden alkalommal, mint egy zuhanó repülő földet éréskor.
-Uram! -kiáltott fel a fiú, mire az idősebb kivágta a legutolsó szekrény két ajtaját.

A három ember ereiben a vér is megfagyott.
Itt lesz vége mindennek?

No.#9 Két tűz között, tűzön vízen.

-Mához számítva, pontosan egy hónap. -szólat meg Ailee apja.
-Olyan korán? -döbbent le Jihoo.
-Már elég nagyok hozzá. Lay egy vénember. Habár tesód még elég fiatalos. -szólalt meg Yixing öccse. Az ebédlőben hatalmas nevetés tört ki, csak egy ember nem találta viccesnek a szituációt.
-Hey! Legalább akkor mondanád ezt, mikor nem vagyok itt. Egyébként nem vagyok vénember. -ráncolta össze homlokát a vérig sértett bátyj.
-De az vagy. - szólt vissza az öcsi, mire a nagyobb testvér ráhagyta és nem törődött tovább ezzel a témával. Volt annál jobb és nagyobb dolga is.
-Viszont tényleg gyors ez az egész, nem gondoljátok? -korlátozta nevetését egy apró mosolyra végül a lány.
-Nem. Ez is szokatlan, hogy egy ilyen, úgymond "kényszer" házasságkötés ennyire elhúzódik. Habár örülünk annak, hogy egymásra találtatok és a kényszerből szerencsés véletlen lett, mégis ragaszkodnunk kell ehhez az elvhez, hiszen a két vállalat így egyesülhet a legegyszerűbben. Az esküvő után, Lay veszi át mind a két vállalat vezetését, miben te leszel az alelnök. Így muszáj lesz levelezőn folytatnod az egyetemet és éjszaka járni az órákra. - magyarázta Ailee leendő anyósa.

A lány tudta, hogy ez egyenlő a tudatos önpusztítással, hiszen gyenge szervezete nem igazán bírja a nagy strapát és ez eléggé mély víz. Nappal dolgozni, este tanulni. Ez hosszú távon nem kifizetendő, de ha ezt az árat kell megfizetni érte, meghozza ezt az áldozatot.
-Rendben. -bólintott Ailee majd maga mellé nézett. Vőlegénye aggódva fürkészte kissé elsápadt arcát, mintha csak olvasna a másik gondolataiban.
-De ez nagyon megterhelő. Nem lehetne addig kinevezni egy másik alelnököt? Kyungsoo pont alkalmas lenne rá! -szólalt meg hirtelen a fiú, elkapva tekintetét a lány arcáról.
-D.O tényleg egy rendes, becsületes és lelkiismeretes ember, azonban nem mondanám szorgalmasnak és figyelmesnek. A másik négy barátodról meg inkább nem is beszélnék munkaügyileg. Nagyszerű személyiséggel és modorral rendelkező idióták. -nevetett a Zhang családfő.
-Ez igaz, de... - folytatta Lay megrendíthetetlenül, hisz tudta, hogy ha kemény munka árán is, de el fogja érni azt, hogy a lányt megkímélje. - MinSeok?
-Xiumin még talán. De azt hiszem, ez most nem a megfelelő alkalom ennek a megbeszélésére. -zárult le a beszélgetés az apa és a fia között.
-És az esküvő után ezeken kívül mi fog még megváltozni? -próbált minél több infóhoz jutni a lány.
-Hát a családi állapotodon kívül a lakhelyünk, a napirendünk és gyakorlatilag minden. -mutogatott ujjain Yixing számolást imitálva.
-Lakhelyünk? -kérdezett vissza Ailee.
-Összeköltözünk természetesen. -mosolyodott el angyalian a fiú. Arcának jobb oldalán újra előbukkant az a mély kis gödröcske, mit Ailee annyira szeretett nézni. -Persze ha nincs ellenvetésed. -tette hozzá.
-Dehogy. -mosolyodott el a lány is.

***

-Izgulsz már? -kérdezte Byul, míg Aileeval a sötét utcákat rótták. 

-Kicsit. -nevetett fel zavarában a kérdezett. A mellette szaporán lépkedő lány kételkedve figyelt Aileera. -Na jó, nagyon. -nevettek mind a ketten. 

Késő februári, szeles este volt, a két lány az egyetemről tartott haza éppen. Ailee elkezdte az éjjeli órákat, hogy beleszokjon addigra, mire át kell vennie a vállalat egy kisebb részét. Vidámak voltak és élénkek, a hideg sem döntötte meg jókedvüket. Lassan sétáltak, míg egymás szavába vágva beszélgettek. 

-Hány nap van még hátra? - gondolkodott el Byul. 

-Pontosan kilenc. - mosolygott a mellette lévő. 

-Olyan gyorsan repül az idő. Mintha csak pár hete állítottál volna be hozzánk a vőlegényeddel és a meghívóval. -rázta a fejét Byul. -Azóta a szüleim itt rágják a fülem, hogy keressek magamnak én is egy olyan férfit mint Lay. Számukra ő a tökéletes. Komolyan.. Olyan bizarr. 

-Nono, ő már az enyém. Vagyis majd kilenc nap múlva. -mosolygott Ailee. -Egyébként van egy barátja. Holnap megyünk el vele és még pár sráccal golfozni. A neve Luhan. Ő is egy kínai fiú, aki szintén félisten külsővel van megáldva. -magyarázott volna tovább Ailee, ha barátnője közbe nem szól. 

-Nézd már! Kilenc nap múlva házas asszony lesz, és itt papol nekem arról, hogy a vőlegénye barátja egy fél isten. Ez azért üt. -nevetett. 

-Először is, éppen neked tologatom az orrod alá a reklámot a gyerekről, de nem baj. Másodszor pedig, hűséget fogadok és nem vakságot. -nyújtotta rá a nyelvét a másikra Ailee. 

-Jó, folytasd... -mutogatott Byul komoly arckifejezéssel, mit pár pillanatnál tovább nem tudott tartani és kitört belőle a nevetés.
-Ha van kedved, eljöhetnél velünk. -bökte oldalba a másikat Ailee.
-Hánykor? -vett elő egy cetlit és tollat a feledékeny barátnő.
-Háromra érted megyünk. De nekem itt le kell mennem. Jó éjt! És ne felejtsd el! -integetett a lány, majd elindult az egyik jobbra nyíló utcán.
-Ezt kizárt, hogy elfelejtsem! -kiáltotta utána Byul.
-Te még arra is képes vagy. -suttogta maga elé mosolyogva Ailee.

-Szóval kilenc nap. - suttogta egy hang a lány fülébe.
-Moira! Azt hiszem, ezt már megbeszéltük! -ugrott egy hatalmasat a megijesztett ember, hangosat ordítva.
-Csönd! Még meghallja valaki! -csitítgatta a falfehérre sápadt lányt a lélek.
-Akkor ne ijesztgess! -háborodott föl a lány, viszont ezt már a gondolatai által sugallta a nőnek.
-Lehetetlen előtted úgy megjelenni, hogy meg ne ijednél. Mögötted vagyok és csak megszólalok, sikítasz. Előtted állok, sikítasz. Besétálok a szobádba, sikítasz. Egyedül álmodban nem sikítasz, azt is csak azért, mert nem bírsz. Komolyan. Rég nem láttam ilyen ijedős embert mint te. -rázta a fejét mosolyogva Moira.
-Erről kivételesen nem tehetek. -fonta össze karjait maga előtt a lány.
-Krisel találkoztatok már azóta? -komolyodott el a nő.
-Nem, még nem. Akárhogy keresem, sosem futok össze vele. Már az is megfordult a fejemben, hogy késleltetem az esküvőt addig. Túl gyanúsak és Yixing semmit sem mond. Mindig csak az az idióta "Majd ha eljön az idő.." mondat.
-Értem. -bólogatott a lebegő személy jobb oldalt. -Nehéz lehet embernek lenni. -nézett végig egy kis szánalommal az arcán a lányon.

***

-Drágám! Itt vannak a srácok! -kiáltott föl az emeletre Lay. A Zhang lakás elég nagy volt, hangja mégis elért a ház minden egyes pontjába. 

-Muszáj ebben mennem? Ez annyira... furcsa. -baktatott le a lépcsőn Ailee, míg a golfruháját igazgatta. 

-Én meg úgy nézek ki mint egy vénember. Most igazat adnék Jihoonak, ha azt mondaná, hogy az vagyok. De ez kell hozzá. Figyeld meg, mindenkin ilyen lesz. 

-Miniszoknya? Tényleg megnézném a haverjaidat ebben. Némelyiknek még nőiesebb is a lába mint nekem. -nevetett fel a lány és felkapva a felszerelést kimentek. 

-Sziasztok! -köszöntek egyszerre és beültek a ház udvarán parkoló kis furgonba. 

-Baozi? -nézett végig Yixing a kocsiban ülőkön. 

-Dolgozik. Mióta apád fölajánlotta neki az állást próbaidőre, azóta ki sem teszi a lábát az irodából. -húzta el a száját Sehun. 

-Én a múltkor láttam. Egy A4-es lap volt a homlokára ragadva. Valami szerződés lehetett. Mikor megkérdeztem, hogy az asztalnál aludt-e, kikerekedett szemekkel megvádolt azzal, hogy kukkolom. Komolyan, ezt az embert. -rázta a fejét Baekhyun, mire a furgonban ülő összes ember hatalmas nevetésben tört ki. 

-És D.O? -tűnt föl Aileenak a másik ember hiánya. 

-Ő is úgyszintén. Mióta megtudta, hogy lustának tartják, ő is bedobozolt Xiumin mellé és gondolom együtt alszanak az asztalnál. -mosolygott Sehun. 

-Legalább jobban elférünk. -mosolygott Luhan is. -A lány merre is lakik? -fordította el a kulcsot a lyukban, majd az autó hangos berregését elnyomva Ailee ügyeletes GPS-ként kiáltozott végig minden utcában, hogy mikor kanyarodjon merre. 

Végül ha háromszor is kerülték meg azt a tartományt Luhan szelektív hallása miatt, de elérkeztek Byul lakására. Ailee megkönnyebbülésére barátnőjén is ugyan olyan ruha volt mint rajta. Vidáman pattant be az öt ember mellé a hatodik, majd el is indultak a pályára. 

Byul mindig is hamar szótértett az idegenekkel és könnyen barátkozott. Most sem volt másképp. Mire a golfpályához értek, már mind a három fiú oda és vissza volt érte. 

***

-Oké skacok, én még elszaladok a mosdóba. Ti addig menjetek a kocsihoz! -hessegette őket Ailee a kijárat felé. 

-Ne menjek veled? -lépett felé egyet Byul. 

-Nem kell. Azt hiszem egyedül is el tudom intézni. Nagylány vagyok már. -kacsintott rá a lány és elindult az épület felé. Pár lépés után visszanézve mosolyogva tapasztalta, hogy a többiek szót fogadtak neki és elindultak az ellenkező irányba. Azonban mikor előrefordult, egy kemény mellkasba ütközve törlődött le arcáról az a görbe vonal. 

-Hello nagylány... -hallatszott egy mély hang, de abban a pillanatban egy fehér rongy került az orra elé és az utolsó dolog amit az idegenből látott, egy koromfekete haj és egy kísértetiesen fekete karikákkal övezett szempár.