A kristályossá fagyott hajnali harmatcseppek ezüstösen csillogtak a füvön, mikor a nap sugarai rájuk vetődtek. A meglehetősen hideg idővel mit sem törődve, az emberek folytatták a mindennapi rutinjukat. Ki-ki ment a saját útjára.
Egymást észre se véve rohantak ide-oda. Az idő rémisztően gyorsan telt, és mindenki le akarta tudni minél előbb a napi szentírását. Azonban mint mindig, kivételek ez úttal is adódtak.
Egy lány bóklászott céltalanul az embertömeg között. Fejét ide-oda kapkodta az elsuhanó alakok között, és mélyen elmerengett gondolataiban.
Egy szaladó, középkorú férfit látott meg az út másik felén.
Magas volt, arcvonásai határozottak, ugyanakkor a mosoly egy percre se hervadt le róla. Vidáman cikázott a sorstársai között.
Érdekesnek tűnt.
Hiába volt ráncokkal teli az arca... Hiába volt görnyedt a tartása. Ő mégis azzal a csöppnyi görbe vonallal indult munkába, ami annyira barátságossá tette azt a nem kimondottan jól kinéző férfit.
A lány elgondolkozott.
Vajon mi lehet az életének a története? Milyen lehetett fiatalon? Miket csinálhatott és miken mehetett keresztül? Hogy jutott el idáig?
Megannyi kérdés, de a válasz elmaradt. Csak hallgatott az ismeretlen és tovább rohant. Csak hallgatott a többi ember és továbbment. Csak hallgatott a természet és továbbra is létezett.
Senki nem adott neki választ.
Egy alacsony, vékony és jól öltözött nőn akadt meg szeme másodjára. Fiatal volt, talán a húszas éveit is alig haladta meg. Mégis egy magas és szintén elegáns férfiba karolt, míg másik kezével egy öt éves forma, durcás kisfiút húzott magával.
Vajon tényleg olyan fiatal, mint amilyennek látszik? Vajon az a sértődött fiúcska az ő gyermeke? A mellette sétáló férfi a férje?
Honnan jöhettek? Hogyan ismerték meg egymást?
Mi lehet a történetük? Mi a múltjuk és mi lesz a jövőjük?
Egyre több kérdés fogalmazódott meg agyában, míg csendesen leült egy járda menti fapadra.
Csak hallgattak az ismeretlenek és tovább rohantak. Csak hallgatott a többi ember és továbbment. Csak hallgatott a természet és továbbra is létezett.
Senki nem adott neki választ, újra.
Egy lélek sem tudta, hogy mi járhatott ilyenkor a fejében. Csendben, szinte már észrevehetetlenül figyelte az itt-ott felbukkanó embereket.
Természete által volt ilyen kíváncsi, már egészen kicsi kora óta. Mindig is érdekelte őt az emberek mivoltja.
Hiszen minden ember más.
Minden ember egy új titok.
Minden ember egy csoda.
Zsebében valami rezegni kezdett, majd egy jól ismert sláger szólalt meg. Kikapta telefonját, azt a zenélő kütyüt, és füléhez tette.
-Igen? -szólt bele komoran.
-Hol vagy már megint? -hallott egy aggódó hangot a vonal másik végén.
-A közért előtti padon. -nézett maga mögé.
-Ha még egyszer megmersz így ijeszteni, én nem tudom mit csinálok. Viszont azt garantálom, hogy nem lesz jó vége. -fenyegetőzött a hívó, hangjából azonban ki lehetett venni, hogy egy nagy kő zuhant le szívéről. -Várj, egy perc és ott leszek. -csapta le hirtelen a kagylót.
A lány, csak visszacsúsztatta a telefont a zsebébe és tovább merengett. Jobb dolog híján tovább elemezgette az emberek kilétéről szóló lehetőségeket. Azonban nem sokáig élvezhette már a saját társaságát. Valóban nem telt két percbe se, megjelent a személy, aki előzőleg hívta.
-Szép dolog a frászt hozni az idősebbre. -fújtatott a megérkező lány.
-Csak egy hónap van köztünk. -mosolyodott el a padon ülő. -Mire ez a nagy sietség?
-Emlékszel arra a srácra, akit a múltkor mondtál, hogy úgy néz ki mint aki rejteget valamit? -ült le a másik is.
-A szomszédod, nem?
-De igen. Ailee! Te valamihez nagyon értesz... A srác drogdíler. Reggel vitték el. Komolyan. Neked valami különös érzéked van az emberek megfigyeléséhez. Én észre se vettem volna rajta. Olyan kedves volt... Ráadásul még jól is nézett ki. Ahh. -rázta a fejét.
-És ez volt az a nagy eget rengető dolog? -nevetett fel Ailee.
-Ez igen is nagy dolog. -fonta össze mellkasa előtt karjait a másik lány, Byul.
Talán az embereknek tényleg vannak különös adottságaik.
Van aki látja a szellemeket, de valaki csak hallja őket. Van aki a jövőbe lát, és valaki talán az emberek egész életét, szokásait és tulajdonságát is ismerheti már az első pillantásból. De vajon hogy kaphat valaki ekkora hatalmat? Mivel érdemli ki? Vajon ő akarta ezt az adottságot?
Mindent beterített a kísérteties hangulatú feketeség. Nem lehetett tudni, hogy hol van, és mi okból került ide.
Hirtelen egy reflektor fénye sütött le a kétségbeesetten álló Aileera. Az erős lámpa sugara már-már a szemét is kiégette, mikor a sötétségből egy ismeretlen alak lépett a fénybe. Egy hosszú, sötétkék szoknyát viselő hölgy volt az illető. Barátságosan mosolygott, amitől a lányt indokolatlan nyugalom érzése töltötte be. Már nem félt a sötét helyiségtől sem, és a nőtől sem. Tartották a három lépés tisztes távolságot, ami mind a kettejüknek kényelmesebb volt.
Pár pillanatig csak bámultak egymásra.
Ailee újra gondolkodni kezdett.
Ki lehet ez a nő? Miért van itt? Mi közük van egymáshoz?
Azonban a nő hirtelen megszólalt.
-Már megint azon gondolkodsz, hogy ki is lehetek. Igaz? -arcáról a mosoly egy pillanatra sem tűnt el. Az előtte álló lány megijedt. Senki sem tudott erről a kíváncsiságnak elkönyvelt tulajdonságáról.
-Csupán érdeklődő típus vagyok. -adott választ, szinte rögtön.
-Ez nem csupán érdeklődés. Ez egy olyan lehetőség, ami benned bujkál. Már csak fel kéne ébresztened. Mióta az eszedet tudod, mindig is érezted, hogy valamid hiányzik. Mindig is azon törted a fejed, hogy mi lehet egy adott embernek a története. Te is tudod, hogy ez már több mint kíváncsiság és érdeklődés. Ha akarod, segítek. Csak egy szavadba kerül, és én megteszem. Úgy olvashatod az emberek történetét, mint mások a könyveket. Mindent tudhatsz róluk, azonban van egy pár kikötés. -Ailee szeme felcsillant. Valóban lehetséges ez? Felbátorodva, mégis kissé bizonytalanul szólalt meg.
-Mik lennének azok a kikötések?
-Senkinek nem mondhatod el, hogy mire vagy képes. Senkinek. Ha elmondod, az erőd tovaszáll. Nem beszélhetsz arról, amit látsz. Ha beszélsz róla, a képességed megszűnik. Úgy kell élned mint eddig. Lesznek emberek, akiknek azt a bizonyos történetét nem fogod látni. Hogy miért, arra magadnak kell rájönnöd. Ha feléled ez a képességed, talán veszélyekkel is járhat. Láthatod a bűnözőket. A többi titkot, amit lehet, hogy jobb lenne, ha nem látnál. Ezeket tudva. Akarod ezt a képességet? - A lány elgondolkodott. Valóban kell ez neki? Szüksége van erre? Habár nehéz lesz, de egy életre megbánná, ha elszalasztaná. Végül a mérleg két oldalára pakolt súlyok megmutatták a választ.
Azt a választ, ami az igen volt.
